Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.
Ülésnapok - 1931-77
392 Az országgyűlés képviselőházának 77. ülése 1932 május 3-án, kedden. a felfogásban, hog-y a gazdaságpolitika irányításánál a gazdasági törvények betartása, tekintet nélkül arra, hogy a kormánypárton, vagy ellenzéki oldalon ülünk, a mi legfontosabb feladatunk és mágami is szembeszállók minden, az igazságot nem fedő, politikai hangulatkeltésre alkalmas demagóg megállapítással. Engedje meg azonban a pénzügyminiszter úr, hogy amikor ezt megállapítom, legyen szabad figyelmébe ajánlanom azt, hogy a gazdaságtudományra nézve is áll az, ami minden tudományra, hogy annak elméleti művelői, elméleti kutatói nem a gyakorlati célokat tartják mérvadónak, hanem az igazság felderítését, az igazság megállapítását és a gyakorlati pénzügyi emberek feladata marad, hogy ezeket az igazságokat úgy alkalmazzák az életben, hogy javunkra váljanak. De ha azt vizsgálom, hogy mennyire érvényesül ez a tétel nállink, akkor szorosan a gazdasági élet területén^ maradva, igen sok mulasztásra mutathatnék rá. Sajnos, az idő rövidsége miatt a részletekbe belemennem nem lehet, legyen szabad ellenben egy dologra nyomatékkal rámutatnom. Előállhat, t. pénzügyminiszter úr. az a helyzet, amikor a mi gazdaságpolitikai elméleti megállapításainkkal szemben egy erősebb törvény érvényesül, az élet törvénye. (Meskó Zoltán: Ügy van! Ez a lenyes: kérem!) Előállhat az a helyzet, amikor a gazdasági élet olyan helyzetbe kerül, hogy a gazdaságtudomány legszebb igazságai sem alkalmazhatók. (Meskó Zoltán: Ez már előállott, t. képviselő úr!) Hogy mennyire előállott, azt minden elméleti fejtegetés helyett Meskó képviselőtársam helyeslése mellett azzal a gyakorlati példával illusztrálhatom. hogy amikor valaki a lejtőn fokozódó gyorsasággal kezd lecsúszni, akkor én nem igényelhetem tőle azt, hogy esztétikus imozgásolkat, a testmozgás törvényeinek megfelelő mozgásokat végezzen; az kapkodni fog, kiabálni fog és az élet jogán keresni fogja azokat a lehetőségeket, (Úgy 1 van! Ügy van! balfelől.) amelyek révén a lejtőn megállhat. Nekünk fontosabb feladatunk nem: lehet. mint ezt a lejtőn való lecsúszást megakadályozni. Méltóztassék elhinni, igen t. pénzügyminiszter úr, hogy amikor mi e kérdés rendezése körül igen nobilis formában a külfölddel tárgyalásokat folytatunk, nem válik érezhetővé sem idebent, sem kifelé, hogy valójában mennyire abban a helyzetben van ez az ország-, hogy a lét vagy nemlét kérdéséről van szó, {Ügy van! Ügy van! balfelől!) amikor a nemzetközi etikái feltételeknek megfelelni már lehetetlen. Legyen szabad a pénzügyminiszter úrnak, mint gyakorlati szakembernek — magam is negyed évszázadot meghaladó időt töltöttemi a pénzügyekkel — figyelmébe ajánlanom, hogy az életben ez úgy érvényesül, hogy amikor az ügyfél hitelért jelentkezik, akkor kicsinosítja mérlegét, legjobb habitusában jelenik meg és dicséri önmagát, mi pedig feltesszük a szemüveget m keressük a hibákat, lerontjuk azokat a jelentőségeseknek tartott momentumokat, amelyeket az adós szerint hitelnyújtásra fel lehet használni. Amikor azonban az adós rossz állapotba kerül és helyzetét feltárja, akkor nem szokta szépíteni a dolgot, akkor mi vagyunk azok, akik keressük, hogy a mérleg sorai közt hol van elrejtve egy vagyonság, amely nekünk még fedezetet nyújthat. «T. pénzügyminiszter úr! Ebből a szempontból a gyakorlati élet követelményeivel való szembehelyezkedésnek tartom azt, hogy amikor az egész ország azt jajgatja, hogy nem képes kötelezettségeinek eleget tenni, amikor maga a pénzügyminiszter úr kijelenti, hogy érzése szerint nehezen fogunk fizetési kötelezettségeinknek megfelelni, mert ehhez feltételeink nagyon meggyöngültek, akkor a költségvetésbe mégis deklaráltan beleveszi egész kamatszolgáltatási kötelezettségünket. Bocsánatot kérek. t. Ház, lehet, hogy politikailag szép gesztus a kiegyensúlyozott költségvetés, de akkor, amikor a hitelezőkkel tárgyalásokat folytatott, szerény véleményem szerint az őszinteségnek az a foka, annak deklarálása, hogy igenis, ennek az országnak termelő erői sürgős megsegítés nélkül ezeknek a feltételeknek meg nem fognak felelni, igen időszerű lett volna. (Éber Antal: Nagyon helves!) De osztom a pénzügyminiszter úrnak azt a megállapítását is, hogy másik nagy problémánk a költségvetésben szereplő nagy nyugdíj terhek tétele. Itt azonban legyen szabad elsősorban egy számadatot helyesbíteném, nern elvi okokból, hanem a jó rend kedvéért, hogy a bürokráciát meggyőzzük arról, hogy nem adhatnak a pénzügyminiszter úr kezébe egyszerűen számadatokat, számítva arra, hogy nem akad képviselő, aki azokat ellenőrizze. (Halljuk! balfelől.) T. Ház! A pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy az előterjesztett költségvetés legnagyobb súlya az, hogy 213 millió pengő nyugdíjterhet kell viselnünk. Ez a számadat, t % Ház, téves. Ez a számadat a most folyó költségvetésben a közigazgatásban és üzemekben folyósított nyugdíjak összege, míg a most előterjesztett költségvetésben ezen a címen 195 millió pengő van előirányozva. Ehhez az összeghez azonban, t. pénzügyminiszter úr, szorosan hozzátartozik az az Összeg, amelyet a költségvetés tanúsága szerint az önkormányzatoknak nyugdíj pótlásra méltóztatik kiutalni, és akkor kitűnik, t. Ház, hogy nem 213 millió, hanem 244 millió pengő nyugdíjterhet kell viselnünk. Mikor ezt a számadatot megállapítom, t. Ház, nem teszem ezt pusztán azért, hogy itt a helyes számok érvényesüljenek, hanem azért, mert sokkal súlyosabb, sokkal jelentősebb következtetésekre jutok ezzel a számadattal kapcsolatban, mint a pénzügyminiszter úr. Én nem állok meg annak szomorú konstatálasánál, 'hogy ebből a 244 millió pengőből az én számításom szerint 114.000 állami és egyéb nyugdíjas ellátására és az autonómiáknál nyugdíjazottak ellátásának pótlására a tényleges szükséglettel szemben 150 (milliót kell kiadni, hanem azt mondom, hogy én ezt a számadatot a legmesszebbmenőén megfigyelésre ajánlanám a Népszövetségnek; megfigyelésire (ajánlanám Mr. Tyler úrnak, a Népszövetség ittlévő gazdiasági biztosának és feltenném a kérdést: igen t. Mr. Tyler, el tudjia-e képzelni, hogy egy ország ilyen Üeroimlott erőkkel 114.000 állami és üzemi nyugdíjast el tudjon látni; el tudja-e képzelni, hogy il^en arányban tudja a polgári nívóhoz méltó színvonalon ellátni azokat a nyugdíjasokat, mert nekem a nyugdíjról az a véleményem, hogy az nem lehet nyugdíj, nem lehet a polgári stanfdiardhez méltatlan és a pénzügyminiszter úr áltál perhorreszkált proletárnívónak meghonosítása, márpedig számításaim szerint az az 1700 pengő talán mindenre alkalmas, — tudjuk, hogy a nyugdíjasnak családot is kell eltartania — csak a polgári életszínvonal fenntartására nem. Feltenném a kérdést, van-e még egy ország Európa-