Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-74

296 Az országgyűlés képviselőházának az elnök a póttagok sorából a Ház nyilt ülésén kisorsol, ennélfogva a sorsolást megejtem. A nyolc póttag^ közül nem sorsolható ki Mártonffy Gyula képviselő úr, akinek megválasztása a közigazgatási bíróságnál panasszal lett megtámadva. Ennélfogva a sorsolást hét póttag közül fogom megejteni. Most pedig megejtem a sorsolást. (Megtörténik.) Tóth Pál! E szerint az állandó igazolóbizottság rendes tagjai sorába Tóth Pál képviselő úr soroltatott ki. (Éljenzés jobbfelől.) Bejelentem a £ Háznak, hogy Csák Károly képviselő úr elhalálozása következtében a törvényes intézkedések megtétele végett a belügyminiszter urat megkeresem, a magyar királyi közigazgatási bíróságot pedig, minthogy a választást panasszal támadták meg, az elhalálozásról értesíteni fogom. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Most pedig előterjesztést teszek, legköze lebbi ülésünk idejére r

és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy legközelebíb} ülésünket e hó 29-én, pénteken délelőtt 10^ órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki a rendőrség fegyverhasználati jogáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Van-e valaki a napirendhez feliratkozva? Pakots József jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Gr. Hunyady Ferenc: T. Ház! Mióta a par lament összeült, lassan kifejlődött az a szokás, hogy napirendi vita alkalmával foglalkozik a Ház olyan időszerű kérdésekkel, amelyek napi rendre kitűzve nincsenek. Véleményem szerint ez helyes is, mert nem zavarja a tárgyalás menetét, ugyanakkor pedig alkalmat ad arra, hogy a folyó eseményekkel is foglalkozhass ék a Ház. Amikor ma felszólalok, ezt azért teszem, hogy egy pillantást vessek vissza a rohanó események mellett már-már szinte történelmi távlatból azokra az eseményekre, amelyek a múlt hét csütörtöki ülésén a tizenkétórás üléssel kapcsolatban végeredményben egy tizenhatórás ülés abszurdumában kulmináltak. Kérem a t. Házat, méltóztassék egy pillanatra elfeled kezni róla, — mint ahogy én is elfeledkezem hogy itt mint ellenzéki képviselő beszélek és méltóztassék úgy venni szavaimat, hogy mint a parlamentarizmus híve és anint a magyar parlament tisztelője, egyszerűen mint magyar képviselő, teljesen objektíven mindenkivé) szemben, igyekezem rekonstruálni azokat r az eseményeket, amelyek ezen a csütörtöki ülésen lefolytak. (Halljuk! Halljuk!) A vita a felhatalmazási törvényjavaslatról szólt. Az ellenzék ^ egymásközti megbeszélése szerint tulajdonképpen csütörtök délután 4 és 6 óra között befejezést nyert volna a vita. Minthogy azonban az ellenzék nevében az utolsó felszólalással megbízott képviselő egy előbbi megállapodás szerint akkor kénytelen volt vidéken tartózkodni, az ellenzék ő iránta való személyes szívességből a vitának cirka másfélórával való meghosszabbítását vette programmba, úgyhogy másnap, tehát pénteken délelőtt befejeztetett volna, a vita. Távol állt az ellenzéktől mindenféle obstrukciós szándék. Ezt azonban — kétségtelenül jóihiszeműen — félreértette a többség és evvel a látszólagos obstrukcióval szemben 12 órás üléseket határozott el. Az ellenzék részére két lehetőség volt nyitva. Az egyik az, amit az^ ellenzék egyrésze proponált, hogy most már megrövidítve a vitát, még csütörtök délelőtt fejezzék be. A másik lehetőség az volt, hogy tekintettel arra, hogy számos kép7Jf. ülése 1932 április 27-én, szerdán. viselőtársunk fel volt már készülve a beszédre és azt nem akarta elhalasztani s talán kissé már belejátszott az ezentúl mind sűrűbben visszatérő «csak azért is» momentum, elhatározták, hogy a vita az eredeti elgondolás szerint pénteken délelőtt fejeződik be a a 12 órás ülés ellenére is addig elhúzódik. A csütörtök déli órákban az egységespárt igen t. képviselőtagjai elhagyták az üléstermet és jóformán nem is hallgatták meg az ellenzék szónokait. Ez az ellenzékben bizonyos kellemetlen érzéseket váltott ki és a sorrendben harmadik meg nem hallgatott ellenzéki szónok a tanácskozóképesség megállapítását kérte. Erre bevonult az egységespárt a folyosóról és kivonult az ellenzék. Ekkor természetesen az egységespárt részéről nyilvánult meg bizonyos visszatetszés, amely abban talált kifejezést, hogy a tanácskozóképesség megállapítását kérő szónok annak ellenére, hogy német, s a legnagyobb lojalitással, a legmesszebbmenő barátságos érzésekkel és tisztelettel beszélt a magyar nemzet kisebbségi politikájáról, nem

j kapta meg elsőnek a beszédidő meghosszabbítását, amit addig mindenki megkapott. Ugylátszik azonban ez nem ivolt elegendő, még a másik cső is meg volt töltve, mert araikor este háromnegyed tízkor a másik ellenzéki szónok az eddig teljesen szokásos módon azt kérte, hogy beszédének elmondását áttehesse másnapra, leszavazták. Erre természetes, hogy ez az ellenzéki képviselő sem hagyta magát s amikor háromnegyed tizenegy órakor lejárt a beszédideje» volt olyan kemény fiú, hogy kérte beszédidejének meghosszabbítását, ezt azonban nem kapta meg. Ekkor egy másik ellenzéki képvíiselő — először saját nevében — hosszadalmas napirendi vitát rendezett, végül pedig a 12 órás ülés abszurdumának bemutatására 16 .órás ülést proponált. Erre szétment a Ház és másnap reggel, amikor már elmúlt az éjszaka s a kijózanodás felléphetett volna, a kormánypárt megtetézte ezt azzal, hogy elfogadta a r parlamentarizmusnak nagyobb megcsúfolására, minden kényszerítő körülmény nélkül, a 16 órás ülésre vonatkozó indítványt. (Eckhardt Tibor: Az első ellenzéki indítvány, amelyet elfogadtak! — Felkiáltások jobb felől: Koncentráció! — Derültseß.) Erre a hisztórikumra így visszatekintve, többesszám első személyben, tehát sajátmagamat sem kivéve ebből a kérdésből, tisztelettel megkérdezem, hogy érett férfiak módjára, vagy játszi kedélyű gyermekek módjára viselkedtünk-e ezen az ülésen mi, a parlament tagjai? Azt hiszem, meg lehet állapítani, 'hogy sem a komoly időkhöz, sem a komoly feladatokhoz nem volt méltó ez a tárgyalási mód. Meg kell állapítanom azt is, Ihogv •minden egészséges, életerős, jókedélyű férfiban visszamarad valami az egészséges gyermek ösztönéből és a legkevésbbé sem antipatikus, ha az ilyen érett férfiból néha-néha kitör a szinte elfelejtett gyermekkori komplexumnak egyik nem antipatikus jelensége, de éppen abban különbözünk mi a gyermekektől, azért vagyunk felnőttek,, hogy legalább másnap eszméljünk fel rá, vegyük észre, hogy gyermek módjára viselkedtünk a parlament egyik, vagy másik oldalán egyaránt. A hiba csak akkor válik bűnné, ha az ember elmakacskodik a hibában, nem akarja azt felismerni és az elkövetett hibából nem akarja levonni a megfelelő következtetést. Ennek folytán fel kell ismernünk, hogy ebben a Házban a különböző oldalon ülő képviselők között elvi