Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-73

Az országgyűlés képviselőházának hogy bizonyos egyszerűséget teremt a hitelező védelmének területén, egyszerűséget teremt abban, hogy tisztább tényállásokat hoz áttekinthetően és ezek mellett a tisztább tényállások mellett a formalitásokhoz, alaki kellékekhez, mint amilyen a csőd, a kényszer egy ességi eljárás, a végrehajtási cselekmények, a perjogi cselekmények, most már nem lesz kötve a bíró akkor, amikor valamely büntető cselekmény felett ítélkezik. Amennyire azonban én ezt a szempontot honorálni tudom a fraudolozus, a szándékos cselekményeknél, úgy leszek bátor kifejteni, hogy bizonyos aggodalommal kísérem ezt az újítást a culpotsus cselekményeknél, és itt lesz kérésem az igen t. igazságügyminiszter úrhoz. A fraudolozus cselekményeknél Váry Albert t. barátom ma délelőtt igen helyesen kifejtette azt, hogy a törvényjavaslat 1. §-a olyan szigorúan körülírja a tényálladékot és annyi garanciális feltételt követel, amelyet mind a vádhatóság lesz köteles bizonyítani, hogy ebben garanciát láthatunk arra nézve, hogy ez az új, számunkra, régi jogászok számára meg nem szokott büntetőjogi tényálladék a bíró részéről nem fog könnyelműen alkalmaztatni. E mellett itt van még az, hogy ez bűntettekre van megszabva és mert igen szigorú büntetésekkel jár, ez is intő szó a bíróhoz arra nézve, hogy könnyelműen ezt a szakaszt ne alkalmazza, hanem csak ott, ahol tényleg fraudolozus, csalási szándékkal, dolozus.au elkövetett cselekmény van és ahol az illető hitelező károsodása azután be is következett. Ebben tehát van bizonyos megnyugtató garancia annak ellenére, hogy azok a régi fogalmak, mint a vagyonbukotti mivolt, végrehajtási cselekmények, kényszeregyességi eljárás stb., mind el vannak ejtve ebben a szakaszban. A culposus cselekményeknél azonban vissza kell térnem arra, hogy nem szabad itt egyoldalú büntetőjogi fogalmakkal operálni. En azt az argumentumot, hogy elejtjük a vagyonbukott fogalmát és elejtjük a kényszeregyességi eljárás kellékét, a végrehajtási cselekményt, bizonyos fokig mind elfogadom, de nem tudom honorálni, hogy mindezt azért kell elejtenünk, mert ezek a fogalmak nem büntetőjogi fogalmak. Én ilyen apriorisztikus büntetőjogi fogalmakat, mint amilyeneket a régi észjog ismert, nem tudok elismerni. Egy büntetendő cselekmény tényálladéka az, amit a törvény annak nyilvánít. Ha a törvény felismeri azt, hogy bizonyos cselekmények a társadalmi rendre veszélyesek, ha azt ismeri fel, hogy ilyen cselekmények a vagyonbukottaktól származnak és ehhez a kategóriához köti a maga büntetőjogi szankcióit, akkor igenis már a vagyonbukottnak evveli mivolta is büntetőjogi fogalom, amely át van véve a polgári jogból, illetőleg a csődjogból, amely tehát a büntetőjogban is jogosan és helyesen helyet foglalt eddig, és azt hiszem, magukban ezek a fogalmak különösebb bajt nem csináltak, legfeljebb abban az irányban, hogy azok a cselekmények, amelyek ilyen eszmetársulásban pönalizálva voltak, nem voltak elegendők a veszélyeztetett hitelezői érdekek megvédése szempontjából. Ha tehát én így a büntetőjogi szabályok mögött a háttért keresem, úgy eszembe jut egykori kiváló professzoromnak, báró Wlassics Gyulának a meghatározása, aki figyelmeztette a büntetőjogászokat erre. mondván, hogy minden professzor a maga szakmáját szokta, mint a legfontosab73. ülése 1932 április 26-án, kedden. 243 bat, a legszükségesebbet és a legkiválóbbat dicsérni. Én az uraknak más mondok: nem lehet jó büntetőjogász az, — mondotta Wlassics Gyula — aki jó, alapos közjogi ismeretekkel nem bír, mert nem tudja megítélni az állami és a társadalmi rend ellen elkövetett cselekményeket; nem lehet jó büntetőjogász az, aki nem alapos panclektista, mert ha nem az, nem tudja megítélni a vagyonelleni cselekményeket és> a mellett — mondta Wlassics Gyula — megkövetelem a büntetőjogásztól azt is, hogy legyen bizonyos filozófiai áttekintése is, vagyis felismerhesse azokat a nagy összefüggéseket, amelyek a büntetendő cselekmény és a társadalmi élet között fennforognak. T. Képviselőház! Ha ezt a tanítást a magam szerény képességeivel ennél a pontnál alkalmazni kívánom, úgy kétségkívül általánosságban csatlakozhatom mindahhoz, amit az újabban felmerült anyag tekintetében az új büntetendő cselekmények szükségessége tekintetében Dési Géza és Váry Albert t. barátaim elmondottak. Ha én mégis a kulpozus cselekményeknél megállok, úgy legyen szabad arra utalnom, hogy itt tulajdonképpen egy olyan új szabállyal találkozunk először, amely szabály büntetőjogilag megelőzi a polgári jog rendelkezéseit. Pedig még a híres Binding is azt tanította, — és talán a mai büntetőjogászok ennek sok tekintetben ellentmondanak, de azért van e tételben igazság —• hogy a büntetőjog tulajdonképpen normavédelem és előtte kell hogy álljon egy megsértett polgári jogszabály, amelynek fokozottabb, intenzívebb védelmére van hivatva a büntetőjogszabály. Legyen szabad itt már most egy részletkérdéssel foglalkoznom azért, mert nekem az a meggyőződésem, hogy az egyes képviselőnek az iniciatívára terjeszkedő joga nemcsak a házszabályok által van megszorítva abban, hogy az általános vita elejéig kell benyújtania a módosító indítványokat, de meg van szorítva gyakorlatilag már hosszú ideje a parlamentarizmus tényleges szabályai által is ez a jog abban, hogy a javaslatok komoly előkészítése, az anyag alapos kidolgozása tulajdonképpen nem annyira itt a képviselőházban, mint inkább a minisztériumokban történik. Nekem tehát ebből a szempontból, amikor aggályaimat elmondom, az a kérésem lesz a távollevő igen t. igazságügyminiszter úrhoz, kegyeskedjék rekonszideráció tárgyává tenni a törvényjavaslat 4 §-át atekintetben, hogy a: kulpoz-us cselekmények mely esetekre és mely esetekben konstruáltassanak meg. Ezt a kérelmet én már az igazságügyi bizottságban is előterjesztettem és az én kérésemmel s a hozzám akkor hasonló véleménnyel csatlakozott barátaim kérésének némi eredménye volt is, mert ha összehasonlítjuk az eredeti törvényjavaslatnak 4. §-át az igazságügyi bizottság által most előterjesztett 4. §-sal, ott a szöveg annyiban nyert kibővítést, hogy «pazarlás» helyébe a «nyilvánvaló pazarlás», «hanyag gazdálkodás» helyébe «nagy mértékben hanyag» és «nagy mértékben könynyelmű» kitételeket vették el, quasi intőül a bírónak arra, hogy ezt a szakaszt kellő óvatossággal alkalmazza. De az én aggályaim nem annyira ezeken a kifejezéseken van-nak, amelyek elvégre annakidején már bizonyos fokig a vétkes bukás cselekményénél bizonyos polgárjogot nyertek, hanem abban az összetételben, ahogy ezeket az új cselekményeket a fizetésképtelenség fogalmával a nem kereskedőknél összekapcsolták. Mert nem vagyok híve annak, hogy jogot kétféle mértékkel mérjünk.