Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-73

242 Az országgyűlés képviselőházának 73. ülése 1932 április 26-án, kedden. látszik és a t. Ház érdeklődése is ki van merítve, mégis néhány szempontot bátorkodom a vitába beledobni, úgy ezt azért teszem, mert az igazságügyi bizottságban a javaslat tárgyalásakor néhány kívánságot hangoztattam, amelyek a javaslatban magában honorálva nincsenek, amelyek dacára azonban a javaslatot akkor is elfogadtam és csak kértem az igen t. igazságügyminiszter urat, hogy ezeket az aggodalmakat megfontolás tárgyává téve, legyen szíves foglalkozni ezekkel és a maga törvényelőkészüő apparátusával azt az egy lényeges kérdést, amelyben a javaslattól a részleteknél eltértem, megfontolás és megoldás tárgyává tenni. Ami magát a javaslatot illeti, teljesen osztom e tekintetben az ellenzék padjairól felszólalt Magyar Pál t. képviselőtársamnak felfogását, hogy nem elég az, hogy ez a javaslat egy jogászi] ag kiválóan megkonstruált mű, nem elég az, hogy t. barátaim, Dési Géza és Váry Albert tőlük megszokott mesteri módon indokolták meg ennek a javaslatnak szükségességét és helyességét, hanem hogy ennek a javaslatnak kell, hogy a gazdasági életben is gyökere legyen. Már a nagy Luther is azt mondotta, hogy wer nichts anderes ist, als ein Jurist, ist ein armes Ding, aki semmi egyéb, mint tételes jogász, az szegényesen áll be a közéletbe. A jognak igenis kapcsolatban kell lennie a gazdasági élettel és a gazdasági élet parancsoló követelményei nélkül megalkotott jogszabály mindig csak mesterséges, áléletre van előre is elítélve. Ha már most azt mondjuk, hogy igenis elérkezett az ideje annak, hogy régi, a bizottsági jelentésben szinte egy bizonyos szánalommal tiszteletreméltónak nevezett büntető kódexünknek rendelkezéseit felváltsuk újakkal, akkor kötelességünk talán vizsgálat tárgyává tenni egyfelől azt a gazdasági hátteret, amèly a régi büntetőtörvénykönyv mögött volt, másfelől pedig azt a gazdasági hátteret, amelyet az igazságügyminiszter által beterjesztett reform ma feltüntet. A régi büntetőtörvénykönyvnek hiányait ne keressük a ma orvoslandó hiányokban és fogyatékosságokban, vagy annak szükségességében,^ hogy ma másképt) kell intézkednünk, vagy abban, hogy akkor az ország egy Isten tudja minő elmaradott állapotban lett volna, hogy gazdasági viszonyaink primitívek voltak, hogy a forgalmi élet nem volt kifejlődve, hogy az indusztrializáció gyermekkorát élte, és egyéb ilyen indokokban. Nem, a büntetőtörvénykönyv egy öntudatos alkotás, az nem függ össze avval, hogy akkor bizonyos dolgok minő erővel jelentkeztek, minővel nem, ez visszatükrözi annak a korszaknak a gazdasági felfogását, mely a gazdasági liberalizmus volt s innen van az, hogy a vagyon elleni deliktumok, különösen azok az úgynevezett komplikáltabb, a hitelre vonatkozó deliktumok, nem úgy vannak megoldva, ahogy a mai korszak kívánja, ellenben meg vannak oldva úgy, ahogy ama kor felfogásának az megfelelt. Menjünk vissza csak Deák Ferenc és Szalay László nagy alkotására, az 1843-iki javaslatra; ott van pl. a jelen büntetendő cselekményekkel rokon csalási deliktumok pönalizálása nemcsak úgy, ahogy az 1878-as büntető törvény magánindítványra teszi n üldözendővé, de kötelezővé teszi azt, hogy először a tényálladék polgári perben állapíttassák meg, és csak akkor követheti a büntető eljárás, ha a polgári per megállapította a fraudozitás tényálladékát. Ehhez a szellemhez nyúl vissza az 1878, évi büntetőtörvénykönyv is, amely tehát ezekben a kérdésekben, mondjuk a hitelező védelmében, a liberalizmus álláspontjára helyezkedik. De ebben következetes, mert hiszen hiányzanak belőle azok az intézkedések is, amelyek az adósvédelemre vonatkoznak; az uzsora nincs pönalizálva. Ez tehát egy korszak alkotása, amelyben a szerződési szabadságot nagyra tartották, amelyben kamatvételi tilalom nem létezett, amelyben az uzsorát nem üldözték, amelyben a gazdasági élet erőinek mérkőzése átment teljesen szabad térre; teljesen az erők szabad érvényesülésének álláspontján álltak, annyira, hogy, amint igen helyesen kiemelte az előadó úr és Váry Albert t. barátom is, pl. a hitelezők védelmének azok a kissé szerény kiterjesztései, amelyek a büntetőtörvénykönyv 386. és 387. §-ába vannak foglalva, nem is a javaslat eredeti szerzőjére vezethetők vissza, hanem az igazságügyi bizottságnak toldalékai és ott is, különösen a hitelélet akkori képviselői részéről: Wahrmann Mór a kereskedelem akkori egyedüli képviselőjének és dr. Chorin Ferenc nagynevű jogásznak indítványára voltak visszavezethetők. Innen van az is, hogy ezek az intézkedések, amint a javaslat indokolása is kiemeli és amint az előadó úrtól is hallottuk, — nem egészen kongruálnak a büntetőtörvénykönyv általános rendszerével, nem mintha itt a törvény alkotóját a maga géniusza elhagyta volna, hanem azért, mert ezek utólagos betoldások, bizottsági pótmunkák, amelyek a kódex eredeti rendszerében nem voltak s amelyeknél megtörtént az, ami mindig megtörténik ilyen utólagos toldásoknál, hogy a kódex egész szisztémájával, egész átgondolásával elmulasztották ezeket összhangba hozni. így áll ez, ha megvilágítjuk ezt a kódexet, annak a kornak világában. Legyen szabad most vizsgálnom, vájjon ezek az intézkedések, a kódexnek azok a rendelkezései, amelyek a gazdasági szabadságot szem előtt tartották, még ma is az életben gyökereznek-e, vájjon ma kell-e, szabad-e hozzányúlnunk azokhoz a bevált intézményekhez, amelyek iránti aggodalmait senki ékesebben nem fejtette ki, mint Váry Albert t. barátom, ennek a javaslatnak legmelegebb pártolója. T. Képviselőház! Azt hiszem, nem hunyhatunk szemet az előtt, hogy az országnak és a világnak gazdasági élete a büntető törvénykönyv megalkotása óta alaposan megváltozott. Nem hunyhatunk szemet az előtt, hogy azóta a gazdasági szabadság oly jelenségeket termelt ki, amelyek mellett nem lehet szótlanul elhaladni. Az egész oldalon a hatalmasabbak, a gazdaságilag erősebbek részéről megnyilatkoznak bizonyos, kizsákmányolásra irányuló törekvések, amelyeknek védelmére meghoztuk nemrég az uzsoratörvényt, amely most áll felsőházi tárgyalás előtt. Nemi osztom egészen azt a nézetei;, amely elhangzott itt, hogy azért, mert egy adósvédelmi törvényt hoztunk, most kötelezve volnánk egy hitelezővédelmi törvényt is hozni az egyensúly helyreállítására. Mindenesetre maga az a tény, hogy nem egy oldalúlag az adósvédelem szolgálatában állott a Képviselőház, hanem hitelezővédelmi tör vényt is hoz, mutatja, hogy elfogultság ezen á téren nincs. De egészen természetes, hogy koimexust a kettő között felfedezni nem tudok, mert hiszen egészen más érdeket kell hogy védjen a gyengéknek a védelme és egészen más érdeket véd itt ez a törvényjavaslat. Ennek a törvényjavaslatnak főelőnye az,