Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-70

16 Az országgyűlés képviselőházának aznap — egy szavazattal átcsúsztatta a szeszérdekeltség a motalkó-rendelelet, (Rassay Károly: Nem is volt napirendre tűzve!) amely nem is volt napirendre tűzve. Egyik nap tehát kimondotta a bizottság, hogy nem tartja magát illetékesnek ezen rendelet letárgyalására, másnap pedig — mondhatnám — pucsszerűen keresztülvitte ezt a rendeletet. (Kun Béla: Úgy van!) Az tény, hogy a mezőgazdaságnak ebből a rendeletből semmi haszna nincs, (Kun Béla: Az agrárblokk is ellene volt!) sőt kára is van belőle. Akkoriban azzal érveltek a rendelet mellett, — akkoriban sem értettem meg ezeket az érveket — hogy a marha ára emelkedni fog, a bor ára emelkedni fog. Ezt az emelkedést sehol sem látom. (Kun Béla: Ügy van! Becsapták a bortermelöket!) Tisztára csak a drágítási procedúrának egyik első láncszeme volt ez. A másik rendelet, amely talán nem is ment át a 33-as bizottság retortáján, hanem csak utólagosan vette tudomásul a 33-as bizottság, a>

f transzfermoratórium-rendelet volt, amely lényegében és igen sok vonatkozásában teljesen ellenkezik azokkal a kijelentésekkel, amelyeket a minisztereinők úr több ízben tett a bizottságban az adósságoknak jelzáloglevelekkel való kifizethetése kérdésében. Itt rá akarok térni arra, hogy azt hiszem, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr nagyon is optimista színezetben tüntette fel a magyar földbirtok eladósodását. A pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy a földbirtoknak csak 40%-a van eladósodya; bevallja ugyan, hogy ez a 40% túl van adósodva. De t. Ház, ez a 40% is óriási százalék, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a korlátolt forgalmú birtokok egy része egyáltalán nincs megterhelve, másik része pedig, a hitbizományi birtokok, legfeljebb harmadrészig lehetnek megterhelve. (Egy hang a baloldalon: És az állami birtokok!) Ami az állami birtokókat illeti, tudjuk, hogy a belügyminisztérium birtoka túrontúl meg van terhelve, de a többi állami birtok nincs megterhelve. Az alapítványi birtokok és — azt hiszem három nagy város birtokaitól eltekintve — a különböző községi birtokok sincsenek megterhelve. Nem kell elfelejteni azt, hogy Magyarország összes községeinek vannak kisebb-nagyobb birtokaik, ezek mind kiesnek ebből a megterheltetésből, és ^ természeténél fogva kiesik a jelzálogtáher alól a kisbirtok és törpebirtok is, 'mert hiszen jelzálogkölcsönre nem tud szert tenni. Ne méltóztassanak: elfelejteni, hogy csak az utóbibi időben 1 millió hold földi apróztatott fel, sőt még ezen felül, s ez mind kiesik ehblőL Kiesnek azon felül, hála Istennek, némely vidéken a kisebb kisgazdabirtokot is. Ennélfogva az a 40 százalék, amelyet az igen tminiszter úr, azt hiszem, az 1930. évi statisztika alapján állapít meg, igenis rettenetes eladó soídást jelent, mert hiszen 1931 óta feltétlenül romlott az állapot, és azoknak a lebegő, függő, illetőleg személyi hiteleknek, (Magyar Pál: 340 millió!), amelyeket ő 350 millióra tesz, e,gy része régen betáM áztatott, és mint új hitelek, új adósságok teríhelik a tulajdonost. Ha tehát fennáll az az általam elfogadott adat, — azt hiszem, a Fellner-féle adat, — hogy a nemzeti vagyon 25 milliárdot tesz ki, (Egy hang a baloldalon: Hol vagyunk azóta?) amely adatot én azért nem fogadhatok el, mert ez a statisztika, a Fellner-féle számítás úgy a föld és telek értékét veszi túlmasrasra, mint a mezőgazdaság élő felszerelését túkmagas áron veszi a mai viszonyok között, még mindig sokkal ki70. ülése 1932 április 20-án, szerdán. sebb az a nemzeti vagyon, mint amelyet a miniszter úr itt jelzett. Az a 7 milliárdnyi veszteség tehát, amelyet ő elismer és amelyet, azt hiszem, szintén az 1930. évi statisztikai adatok alapján állapít meg, 1931-ben (még feltétlenül növekedett, ami azt mutatja, hogy talán felére redukálódott a mi nemzeti vagyonunk. Nagyon ihelyeslem azt az elgondolást, amely a földadó elengedésével akar a magyar mezőgazdaságon segíteni. Szemben azokkal, akik kifogásolják, hogy nem progresszív vagy degreszsziv kulcs szerint vettetett ki, én, aki soha demagógia felé nem hajoltam és népszerűséget nem hajhászok, nem tudok ezzel egyetérteni. Először nagyon komplikált lett volna, másodszor pedig a nagyobb vagyonok — ha még egyáltalában vannak ilyenek. — érzékenyen sújtatnak a duplára felemelt vagyonadó által, amelyből a kiskategóriák egészen kihagyatnak; másodszor pedig azzal, hogy <ha vannak még olyan mezőgazdasági üzemek, amelyek jövedelmet hoznak, ott ez az aídóelengediés természetszerűleg érvényesülni fog azáltal, hogy az adóelengedés mérlegeikben, a jövedeimben kifejezést nyer, ami végül igen nagy tétel. Ha már itt tartok a földbirtok kérdésénél» legyen szabad pár szót szólanom arról is, hogy igen sokan új földbirtokreformról beszélnek. Ha erről beszélek, először is el kell ismernem azt, hogy az a földbirtokreform, amelyet a 'múlt rendszer alkotott, a legelhibázottabb fércalkotmány volt. (Rassay Károly: A föld elvétele volt a fontos, és nem az odajuttatás! Ez volt a, hiba!) Úgy van. Ott fontos volt egypár úrra ütni és egyáltalában nem volt az a földbirtokreform. amely Nagyatádi Szabó Istvánnak elgondolása lett volna. Nagyatádi Szabó István nagyon helyesen azt akarta, hogy a tehetős kisgazda hozzávehessen birtokához, azt nagyobbítsa és ezáltal szaporítsa azoknak a hiztos és független exisztenciáknak számát, akikre egy ország fel van építve. E helyett mi történt? Szalagokra osztották fel az országot, a vagyonváltság révén 400 és egynéhányezer holdat, a földbirtokreform révén több, mint egymillió holdat osztottak szét és teremtettek egy mezőgazdasági proletariátust, amely földjét sem tudja megművelni s amely ma sokkal rosszabb sorsban van, mint volt azelőtt, mielőtt a földbirtokreformot megalkották, volna. Akár kisbérletek révén, akár visszanyúlva a régi Darányi-féle telepítési törvényhez, lehetett volna megalkotni a toldbirtokreformot úgy, hogy természetes folyást engedtek volna annak a fejlődésnek, amelynek feltétlenül be kell következnie, (ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hiszen egész világos minden ép ésszel gondolkozó ember előtt, hogy a nagybirtokok ideje megszűnt. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ez a procedúra ma Magyarországon is szemünk előtt folyik le, hiszen — sajnos — körülbelül kétmillió hold föld nem talál vevőre és eladhatatlan. Először meg kell erősíteni a magyar kisgazdatársadalmat, módot kell neki adni arra, hogy tényleg olyan gazdasági tudást is nyerhessen, (Lázár Miklós: Mezőgazdasági iskolákat kell felállítani!) amely képessé teszi annak a földnek megművelésére. Szükséges továbbá, hogy olyan pénzügyi helyzet legyen az országban, hogy a magyar kisgazdák alacsony kamatozású hitelekkel azt a földet tényleg meg is szerezhessék s ne legyenek kitéve árveréseknek, amely állapoton sem a kortescélokból alkotott földtehermentesítési törvény — sajnos — nem tud segíteni, (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) sem