Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

174 As országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. hiszem, a képviselő úr is úgy intézte a kérdést, hogy a feleletet önmagának megadta e tekintetben. (Fábián Béla: Szerettem volna a miniszter úrtól pár példát hallani!) Személyi kérdésekbe nem bocsátkozhatom itt bele; én országos nagy érdekeket próbálok, amennyire szerény tehetségemtől telik, itt képviselni. De éppen, mert az autonómiáról ez a felfogásom, magától értetődik, hogy távolról sincsen szándékomban az autonómiában működő egészséges erők szabad fejlődését gátolni. Megnyugtatom Örffy Imre t. képviselőtársamat, aki attól tartott, hogy a 43, §-t talán ezzel ellentétesen lehetne magyarázni, hogy távol áll tőlem a szándék, hogy az iparosokat megfoszszam attól a joguktól, hogy maguk válasszák meg szabadon tisztviselőiket és alkalmazottaikat. Természetes, hogy a megindulás kezdetén állami irányításra szükség van, azonban ismétlem, hogy az autonómiába belenyúlni általában nem szándékozom. A javaslattal szemben felhozott elvi kifogások közül talán a legfontosabb az a kívánság, hogy a javaslatban tervezettnél nagyobb hatósági jogkört biztosítunk az ipartestületeknek. Éppen Hegymegi Kiss Pál t. barátom és több más képviselőtársam is ebből a szempontból bírálták a javaslatot. En nem tudom magamat ezzel a felfogással azonosítani, mert az ipartestületeknek nagyobb hatósági jogkörrel való felruházása tulajdonképpen felborítaná egész közigazgatási jogrendszerünket és szinte beláthatatlan bonyodalmakra vezetne. Az előzetes megbeszélések során különben maguk az érdekeltségek is elálltak ettől a kívánságtól. Ez magyarázza meg, hogy nem is tehetem éppen ezért magamévá Frühwirth t. képviselő úrnak a kézműveskamarák felállítására vonatkozó javaslatát, mert hiszen ez voltaképpen — ha a végső eredményt tekintem — nem jelentene mást, mint egy országos iparügyi szervezetet. A mai világban egy ilyen országos iparügyi szervezet felállítása nagy elméleti képzettséget és gyakorlati tudást igénylő alkalmazottak nagy számával olyan luxus, amelyet a mai időkben nem engedhetünk meg magunknak. Hiáíba méltóztatott ebből a szempontból a kézműveskamara mellett ajllegálni, nekem tudomásom van arról, hogy amikor a kézműveskamarai mozgalom megindult, maguk az érdekeltek, akik

r óhajtották, úgy számítottak, hogy 300.000 pengőbe fog kerülni a szervezet, tehát minden iparos fizessen egy pengőt. Bocsánatot kérek, ez a javaslat a benne tervezett központi szervvel az iparosságra mindössze 25.000 pengő terhet fog róni, amelyet én magam még így is soknak tartok a mai nyomorúságos viszonyok között, de abban is bizonyos vagyok, hogy a kézműveskamara felállítása nem 300.000 pengőt, hanem ennél sokkal nagyobb összeget fogna jelenteni, ami egyébként még azt is magával hozná, hogy a kereskedelmi és iparkamarák általában jól bevált és csak bizonyos tekintetben reformra szoruló intézményét is meg kellene ennek kedvéért bolygatnom, holott tudvalévőleg^ a kereskedelmi és iparkamarák ügyforgalmának ma is körülbelül 70 százaléka a kisiparra esik. Ami pedig azt illeti, hogy az iparosság egyeteme a kézműveskamara mellett foglalt állást, méltóztassék megengedni, hogy arra utaljak, hogy amikor ebben a tekintetben a szavazást elrendelték, az iparosságnak csak alig több, mint negyedrésze vett részt a szavazásban és az iparosságnak mindössze 18—19%-a fejezte ki óhaját a kézműveskamara felállítása iránt, ami annyit jelent, hogy az iparosság több, mint negyedötöde vagy tökéletes désintéressements jelentett be a kézműveskamarával szemben, vagy pedig azt egyáltalán nem kívánta. Visszatérve az ipartestületeknek nagyobb hatósági jogkörrel való felruházására, ezt azért sem tartanám helyesnek, mert az iparosoknak ilyen magasabb • hatósági jogkörrel való ellátására — őszintén meg kell mondanom, szeretem a kisiparost, éppen ezért őszintén tárom fel bajaikat, hogy ezeket orvosolni tudjam, — nem látok elég garanciát az iparosság képzettségében. Az 1920. évi népszámlálás tanúsága szerint a kisiparosok több, mint négyötöd résziének képzettsége nem haladta meg az elemi iskola képzettséget. (Az ülésterem csillárja kigyullad. — Fábián Béla: Legyen világosság! — Egy hang jobb felől: És lőn Világosság! Csakhogy fordított sorrendben történt.) Igyekszem Ihozzá járulni, t. képviselő úr. (Derültség.) De nem látom egészen az elfogulatlanságot sem, mert hiszen itt fontos exisztenciális kérdésekben kell dönteni, sokszor olyanokban, amelyek valamely szakmabeli versenytárs ügyére vonatkoznak és attól félek, hogy nem jutna rá elegendő idejük sem, miért az új törvény olyan kibővített gazdasági és társadalmi feladatokat ruház az ipartestületekre, hogy én rendkívül meg leszek elégedve, ha csak ezeknek a feladatoknak elvégzésére jut az iparosságnak elegendő ideje. Ezzel feleltem arra a kérdésre is, hogy a kontárkérdést miért nem bízom az ipartestületek^ hatáskörére. A kontárkérdés egyébként is nézetem szerint ma általánosságban az 1928. évi rendezéssel elég jól van szabályozva. Kötelességévé van téve a rendőrségnek, hogy soron kívül intézze el ezeket az ügyeket. Megkell hívni az érdekelt ipartestületeket, és az elsőfokú iparhatóság már az elsőfokú marasztaló ítélet alapján megszüntetheti a jogosulatlan iparűzést és ebből a célból karhatalmat. is, vehet^ igénybe. Más kérdés, hogy a törvény Végrehajtása milyen. Én azonban, ha hozzám konkrét panaszok jönnek, nem zárkózom el az elől, hogy az idevágó rendelkezéseket a tisztes ipar javára még több tekintetben kibővítsem. Ugyancsak az ipartestületek jogkörének kérdésébe vág az a kívánság, hogy ruházzam föl az ipartestületi békéltetőbizottságokat kötelező bíráskodási jogkörrel. (Propper Sándor: Az iparosokat kellene felruházni!) A felruházás lehet erkölcsi értelmű és ez az erkölcsi felruházás, remélem, meghozza a materiális ruházatot is. — (Györki Imre: A materiális hozza meg az erkölcsit), anélkül, hogy a. történelmi materializmusra gondolnék, t. képviselő úr. (Derültség a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Ép testben ép lélek!) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Ami ezt a kérdést illeti, Müller t. képviselőtársam nagyon érdekes statisztikai adatokat tárt itt elénk a budapesti békéltetőbizottságok működéséiről. Sajnálom azonban, hogy nem közölte, hogy ez a működés miekkora részét tette ki a mesterek és a legények között fennforgó összes jogvitáknak, mert akkor a közlés sokkal tájékoztatóbb lett volna. A magam tapasztalása és a hozzám érkezett jelentések szerint ugyanis ezeket a békéltetőbizottságokat aránylag ritkán veszik igénybe. (Kabók Lajos: Nem is mennek már oda a segédek, mert nem ér semmit.) Méltóztatik velem egy nézeten lenni. A t. képviselő úr is bizonyára gyakorlati tapaszta-