Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

As országgyűlés képviselőházának 7£ tudom, hogy ha valaki a miniszteri székbe belekerül, abban a miniszteri székben másképpen gondolkodik-e, mint azelőtt gondolkodott, mint egyszerű polgár; nem tudom, hogy egy miniszter nehezebben operál-e, mint operált, mielőtt miniszterré lett. En eddig még mindig azt tapasztaltaim, hogyha egy képviselővel beszéltem, mielőtt miniszter lett, nagyon fogékony volt mindazok iránt az eszmék iránt, ameilyek iránt nem a fogékonyságot veszítette el miniszter korában, hanem a gyakorlati lehetőségeket azok megvalósítására. Mi a baj ezen a téren? Én azt tapasztaltam, hogy minden miniszter a bürokrácia foglya lesz és a bürokráciák magaslatain katasztrófa észlelhető — nemcsak Magyarországon tapasztaltam ezt, hanem a cárizmus bukása előtt Oroszországban is —, hogy a bürokrácia mindig értelmetlen .a maga helyzetével szemben. Azt tapasztaltam mindig, hogy a miniszterek a miniszteri székbe való beülés előtt és az abból való elvonulás után ugyanolyan egyszerű, közönségesen gondolkozó polgáremberek, mint mi vagyunk, amikor azonban belekerülnek a vörös malomba, elkezdi őket a bürokrácia vörös malma őrölni és míg a miniszteri székben ülnek, egészen más embereket látunk ott, mint amilyenek voltak azelőtt. Ezért kérem én a t. miniszter nrat, legyen olyan szíves és a szövetkezeti és közüzemi igazgatósági tagságok rendszerén (Hegymegi Kiss Pál: Dugsegély-ipartásulatok!) legyen szíves változtatni. Nagyon kérem a miniszter urat arra, hogy legyen szíves, lehetőleg minél előbb rendezni ezt a kérdést. Ha már itt van ez a 33-as bizottság, csináljon már egyszer valami jót is. Méltóztassék elképzelni azt, ha egy éjszaka után, amikor a 33-as bizottság ülést tartott, Magyarország kisiparos- és kiskereskedőtársadalma és a magyar nép arra ébredne, hogy a köztisztviselőket kivonták a t szövetkezetekből és a közüzemekből, a magasállású köztisztviselők dugsegélyjavadalmát megszüntették! Nem segítene-e ez az ország sorsán? Nem vagyok hipokrita, nem mondom azt, hogy ez Magyarországot megmentené, de állítom, hogy olyan erkölcsi momentum volna az ország életében, aminek feltétlenül megvolna a megfelelő hatása. Nem tudom, hogy mindaz, amit ma elmondottam, nem volt-e ismét a pusztába elhangzó szó. (Egy hang balfelől: Mint a népjóléti ügyében!) A népjóléti ügyben nem volt az, bár először úgy látszott, mintha az lenne. Én most ismételten azt mondom, hogy ebben az országban a polgári erkölcsnek, a polgári tisztességnek, a polgári becsületnek és a polgári kitartásnak katonáit a kormány meg akarja tartani, abban az esetben szükséges, hogy ezen törvényjavaslat mellett a politikailag amúgy is gúzsbakötött magyar kisiparosság függetlenségét valamilyen módon visszaadják és hogy a közüzemi és szövetkezeti politikából kivonják a köztisztviselői kart. Nem szeretem olvasni az egyes ügyeknél azt, hogy X Y magasrangú köztisztviselői bent van abban az üzemben, amelynek ügyeit intézi, s nekem nagyon fáj és nagyon rosszul esik, amikor egy névsort kap az ember a kezébe s abban a névsorban nemcsak néhány nevet, hanem egy egész névsort lát az «A» betűtől a «Z» betűig, amelyikben meg van írva, hogy kinek milyen mellékfoglalkozása van és azt látja, hogy tévedésből sem helyeződött el egyetlen magasrangú köztisztviselő sem olyan üzemnél, amelyik üzemnek az ügyeibe hivatali állásából kifolyólag nincs beleszólása. Tudom, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ VI. ülése 1932 április 22-én, pénteken. 171 hogy ez véletlenül van így. Tudom nagyon jól, hogy ebben nincs semmi célzatosság, sem pedig semmiféle következetesség, ez csak véletlen, illetőleg ez csak azért történik, mert hiszen természetes dolog, hogy minden minisztériumból az üzembe az a miniszteriális tisztviselő megy be, aki annak az üzemnek az ügyeihez ért, mert a hozzáértést legbiztosabban akképpen szerzi meg, ha már előzőleg éveken keresztül a minisztériumban annak az üzemnek az ügyeivel foglalkozott. Természetes dolog azután, hogy ő kerül be abba az üzembe és ő foglalkozik tovább annak az üzemnek az ügyeivel. En ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el. Nem fogadom el pedig azért, mert nem latok ebben semmit sem abból a koncepcióból, amelynek megvalósítását mi esztendőkön keresztül követeltük. De ha a miniszter úr valami jót akar csinálni, ha a miniszter úr valami nemeset akar tenni és valami olyat akar tenni, ami ennek az országnak életeben erkölcsileg nagy ugrást jelent előre, akkor a miniszter úrnak módjában van a saját mdniisztériumában is és a ^minisztertanácson keresztül a többi minisztériumban is megszüntetni azt az összeférhetetlenséget, amelyet a, miniszteriális tisztviselőkre nézve az üzemi és szövetkezeti igazgatósági tagságok jelentenek. (Élénk helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! A magyarországi kisiparosság sorsa sohasem volt irigylésreméltó, hiszen azok csaknem úgy küzködtek, mint a munkásaik, különösen látjuk ezt, ha visszagondolunk a céh-rendszer korszakára. Abban a korszakban különösen lehetett tapasztalni, hogy a kisiparos együtt dolgozott segédeivel és csaknem olyan kérges tenyerű munkás volt^ mint a segédje. Ügyszólván esak néhány száz r kisiparos vált ki ezek közül a fővárosban és a vidéken, akikről 'azt lehetett mondani, hogy vagyonosabb sorsba jutottakÚgyszólván olyan úrféle proletárok voltak mindig, akiknek volt némi önállóságuk, de sorsuk nagyjában össze volt kötve a céhbeli segédekkel és velük együtt küzdöttek meg az életet. Amikor azonban az 1848. évi törvény alapján a céhek s az ipartár.vulatok helyébe ipartestületek alakultak és ezzel együtt a gyáripar hatalmas erővel kezdett fejlődni, még szánalmasabb, még rosszabb sorsba jutottak az iparosok, mert a gyáripar egyre nagyobb miértekben szorította ki őket az önálló iparűzés lehetőségéből, s_ ettől az időtől kezdve fokozottabb mértékben jutottak bele az igazi proletársorsiba és váltak mind nagyobb mértékben önálló iparosokból alkalmazott munká?okká. Nem változtatott tehát helyzetükön az ipartestületekről alkotott törvény sem, de kulturális szempontból, sem teremtett olvan változást, amely figyelemreméltó volna. Erre vonatkozólag, ennek igazolására legyen szabad néhány számadatot felsorakoztatnom, amelyekkel kétséget kizáróan tanúsítani akarom, hoa-y az inarostársulatok és ipartestületek az ipiarosoknak sem gazdasági helyzetét, sem kulturális nívóját nem igen lendítették előre. Ezt a következő számadatokkal tanúsítom. Az 1929. évben 357 ipartestület működött Magyarországon, ezekből 48 a fővárosban, 54 a vidéki városokban és 261 a községekben, falvakban. E testületeknek kulturális és kari értékére jellemző, hogy a 357 testület közül csak 51-nek van olvasóköre, 6-nak van rokkant egy23