Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

168 Az országgyűlés képviselőházának 72. ülése 1932 április 22-én, pénteken. , tak mindig!) Nem szeretném továbbra is látni, amit egyes iparosoknál a magam részé­ről észleltem és tapasztaltam. Azt sem szeretem látni, hogy ugyanazok, akik egyes szakgyűlé­seken szinte lehetetlenül gorombán támadják a felsőbbséget, itt azután akár mint törvény­hozók, akár mint képviselőjelölliek, szívesen veszik a maguk részéről a kormányzati pártok akár illegitim támogatását is, csakhogy a parlamentbe bejussanak. Ezeket kívántam előadni ezzel a javaslat­tal kapcsolatban. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Nincs senki felirat­kozva. Elnök: Kíván valaki szólni? (Fábián Béla szólásra jelentkezik.) Fábián Béla képviselő úr. Fábián Béla: T. Ház! En talán ott folyta­tom, ahol Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtár­sam elhagyta, az iparos-politikánál. Erre­vonatkozólag sajátmagammal megesett törté­netet tudok elmondani, ahol egy ellenzéki kép­viselőtársamnak támogatására mentem le egy választás alkalmával az egyik vidéki kerületbe. Egészen megfeledkeztem arról, hogy nekem az illető városban egy ismerősöm van, aki ott nagy szerepet játszik, mint iparos. A gyűlés után találkozom vele a Fő-utcán és azt mondja: «Hallom, hogy a képviselő úr milyen szépen beszélt a színházban.» Azt mondom: «Csak hallja? Hát nem volt ott?» — «Nem.» — «Hát hogyan, hiszen maga azt mondta, amikor az iparostestületben beszéltem, hogy akárhol be­szélek, mindenüvé el fog jönni.» — «Ha a kép­viselő úr Pesten, vagy Londonban, vagy Pa­risban beszél, akkor én oda elmegyek, de ha itt nálunk tetszik beszélni, oda nem mehetek el, mert akkor megtudja a főispán vagy a rendőr­kapitány.» — «És abból nagy baj lesz, ha a főispán vagy a rendőrkapitány megtudja?» — Erre azt mondta: «Hát sok örömöm nem lesz belőle.» Ez a szituáció. (Lukács Béla: De csak tréfa? Nem tréfa ez?) Ez annyira igazság, hogy nem akarom megemlíteni, melyik válasz­tással kapcsolatosan történt, mert azon a vá­lasztáson megválasztott és megbukott képvi­selőjelölteknek szerepét nemi akarom itt a Kép­viselőházban jellemezni. (Kornis Gyula: Meg­ijedt ember volt!) Nem, hanem egy államtitkár volt a kormánypárt jelöltje, egy olyan ember, aki a kormány teljes bizalmát élvezte akkor. (Propper Sándor: Hát igaza van, beijedt em­ber volt!) Be volt ijedve azért, mert nem volt szegénynek mit tennie. T. Képviselőház! Neim várok sokat ettől a szervtől. Nem várok sokat azért, mert ez a szerv nem fog merni a magyar kisiparosság érdekében szót emelni. Nem fog merni a ma­gyar kisiparosság érdekében szót emelni azért, mert hiszen ez a szerv maga a kormány támo­gatásából, r a kormány pénzéből alakul meg. Méltóztassék megengedni, én már igen sokszor láttam, hogyan szerelték le Magyarországon a kisiparosokat. Láttam lázongó kisiparoso­kat, láttam kisiparosokat, akik határidőre lá­zongtak, láttam olyan kisiparosokat, akik szentül megfogadták, hogy ha pedig a kor­mány most nem csinál valamit, abban az esetben ők majd meg fogják mondani véle­ményüket, de úgy jártak, mint ahogyan a «nagyidai cigányok», mindig előre elpuffog­tatták a puskaporukat és amikor tulajdonkép­pen ütközetre került volna a sor, nem lett az ütközetből semmi. Ezt tapasztaltuk az utóbbi alkalommal is, mikor ebben a szörnyű, rette­netes helyzetben, amelybe a magyar iparos­ság került, összeült a soproni iparosgyűlés és a budapesti országos iparosértekezlet. Mind­két helyen elhatározták, hogy így meg amúgy fognak felvonulni a kormánnyal szemben, ha nem kapják meg például a forgalmi adó le­szállítását, vagy eltörlését. S mi történt? Fel­emelték a forgalmi adót, de az iparosok nem vonultak fel. Ahány iparosgyűlésre beteszi az ember a lábát, mindenütt azt hallja az egész országban, hogy a gyűléseken foglalkoznak az iparosok terheivel. Panaszkodnak a szövetke­zetek miatt, a közüzemek miatt, a forgalmi adó miatt. Kiabálnak a többszörös fizetések miatt, a többszörös alkalmazások miatt, az ország reménytelen helyzete miatt, de végeredmény­ben minden alkalommal sikerül ezeket az em­bereket ígéretekkel leszerelni. Megvallom őszintén, sokszor bámulom azt a bölcs diplomatikus eljárást, amelyet min­den kereskedelmi miniszter és minden pénz­ügyminiszter tanúsított eddig az iparosokkal szemben. Ha nekünk olyan kiváló diplomá­ciánk lett volna ellenségeink leszerelésére, mint amilyen tehetségesen, amilyen nagysze­rűen, amilyen remekül szerelte le mindenkor kereskedelemügyi minisztériumi apparátusunk a kisiparosság vezetőit, akkor ez az ország Trianont már régen, százszor visszacsinálta volna és az új Magyarország határai már na­gyobbak lennének, mint voltak az 1914 előtti határok. Megvallom őszintén, azért becsülöm és csodálom kereskedelemügyi minisztereink ragyogó diplomáciai készségét, mert olyan ke­vés erőkifejtéssel, olyan kevés energiapazar­lással és annyira minden áldozat nélkül (Propper Sándor: Át kellene tenni a kül­ügybe!) sikerül nekik az egész lázongó kis­iparostársadalmat kezes báránnyá tenni, hogy igazán megáll az esze az embernek, mert minden egyes alkalommal, amikor azt mond­ják az iparosok, hogy tovább ezt nem tűrjük, ugyanakkor a kormány másik oldalról ad ne­kik egy őrületes pofont s ennek nem az a kö­vetkezménye, hogy aztán már nem tényleg nem tűrnek meg valamit, hanem azt mond­ják: köszönjük szépen. Mi történt a legutóbbi alkalommal is? A kétszázalékos forgalmi adó ellen és a kivetett átalányok ellen hadbaszálltak az összes ipa­rosok, kitűzték a h'arci lobogót és a vezetők­nek csak a legnagyobb nehézségek árán sike­rült őket visszatartani attól, hogy a láng lob­bot ne vessen, vagy pedig íhogy valóságos rom­halmazzá ne változtassák át la kormánnyal szemben tanúsított hódolat szimbólumait. S egyszerre mi történt? Az az iparosiság, amely a kétszázalékos forgalmai adó ellen lázongott, a háromszázalékos forgalmi adónál elcsendesült. Megvallom őszintén, hogy amennyire nincs ennek a kormánynak ereje ahhoz, hogy az or­szág gazdasági kérdéseit megoldja, azt kell hinni, hogy valami szent mágikus erő lehet a kereskedelemügyi miniszteri székben, amely szent mágikus erő azonban csak.arra az egyre alkalmas, hogy az iparosokat megnyugtassa. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Az is valami!) A szövetkezetek (megmaradtak, a közüzemek megmaradtak, megmaradtak a for­galmi adó, megmaradtak a nagy adók, megvan a Társadalombiztosító Intézet, mindenütt vég­rehajtanak, ellenben most egyszerre azt mond­Jel cX kormány, hogy minden megmaradt ugyan, a forgalmi adót felemeltem ugyan, a Társada­lombiztosítónál a transzferálások súlyosbodtak ugyan, de megcsinálom nektek az iparosköz­pontot és ebben az iparosközpontban nektek jogotok van reggeltől estig hallgatni. (Kenéz

Next

/
Thumbnails
Contents