Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

Az országgyűlés képviselőházának 72. Béla kereskedelemügyi miniszter: Panaszkodni!) Panaszkodni? Köhögni sincs nekik joguk! (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A jus muraiurandi megilleti őket.) A jus muraiurandi? (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A jus muraiurandi megillet mindenkit!) Köhögniök sem szabad, mert abban az esetben, ha hangosabban találnának ebben az új iparosközpontban köhögni, ennek a köhögésnek az volna a következménye, hogy elveszítenék (Felkiáltások: Elköhögnék!) azt a kis pénzt, amely tényleg kis pénz, mert hát, Istenem, mi^ ez a pénz ahhoz képest, amit az iparosok adójából a szövetkezetek vagy a közüzemek kaptak. Ebből látszik, hogy igaza volt annak a régi diplomatának, aki azt mondotta, hogy az embereket úgy kell megnyugtatni, hogy el kell tőlük venni a pénzt és amikor már a legjobban ordítanak, akkor a tőlük elvett pénznek egy kis, csekély hányadát viszsza kell nekik adni. Ez történt itt is. A magvar iparosságot teljes mértékben koldussá tették a különféle közterhekkel, koldussá tették avval a konkurrenciával, amelyet vele szemben gyakoroltak, most pedig a tőle elvett pénznek egy hányadát vissszaadják azért, hogy ezzel a kisiparosság hallgatását megszerezzék a kormány részére. T. Képviselőház! Nagyon jól tudom, hogy itt mi a legnagyobb mértékben hiába beszélünk és meggyőződésem az, hogy végeredményben az ember csak azért beszél itt, hogy megnyugtassa f a saját lelkiismeretét annyiban, hogy teljesítette a kötelességét. De az iparosok ügyével kapcsolatban mégis kénytelen vagyok szóvátenni egy kérdést, amelyet én már elmondottam a bizottságban. Elmondom ezt azért, hogy a miniszter úrnak is módot nyújtsak arra, (hogy ebben a kérdésben nyilatkozzék. (Halljuk! a baloldalon.) Az egész ország kiabál és lázong a kettős fizetések, a kettős állások miatt. Mindenki azon panaszkodik, hogy itt az ifjúságnak elhelyezkedési reménye nulla, mindenki azon panaszkodik, hogy eigy embernek több állása, egy embernek több kenyere van. Megmondom egész őszintén, ugyanakkor, amikor eljött hozzám az első hír, az egyetemi ifjúság felvonulásának idejében, azt hiszem, a Széchenyi Szövetség felvonulásának idejében, az ellenzék felvonulásának idejében, a kormánypárt felvonulásának idejében kineveztek egy nyugalmazott^ állami tisztviselőt, egy miniszteri osztálytanácsost. Nem is kinevezték, hanem szerződést adtak neki, amelynek értelmében, az én tudomásom szerint, 21000 pengőt, a miniszter úr állítása szerint 16.800 pengőt kap. Elfogadom, miniszter úr, nem 21.000, hanem 16.800 pengőt. Akkor én feltettem a kérdést: hát azért száll harcba ez az^egész ország az álláshalmozások megszüntetéséért, hogy amikor az egész ország harcol és verekszik, akkor a kormány, amely ma azon gondolkodik, hogy 5%-kal, 3%-kal, 2%-kai hogyan szállítsa le a szegény, nyomorult kisemberek fizetését, megint egy álláshalmozást kreáljon? Amikor ezt a kérdést a bizottságban az ipari törvényjavaslat tárgyalása alkalmával legelőször szóvátettem, úgy láttam, hogy a miniszter úr kétkedéssel fogadta felszólalásomat, mintha nem volna igaz az, amit akkor mondottam. En legalább a miniszter úr közbeszólásából és kijelentéséből ezt láttam és a magam részéről ebiben meg is nyugodtam, mert nem is hihettem el, hogy amikor az egész ország, az egész sajtó, az egész parlament, az egész ifjúság, a papság, mindenki, mondhatülése 1932 április 22-én, pénteken. 169 nám, párt-, felekezet-, társadalmi, osztály- és foglalkozáskülöhbség nélkül — mert Magyarországon ezeket a kategóriákat szokták összeállítani — harebaszáll a kettős fizetések ellen és a kormány azt mondja: le fogjuk építeni, le kell építeni, akkor nem épít le semmit, de talál egy lehetőséget arra, hogy egy nyugalmazott tisztviselő részére szerződést adjon egy olyan intézetnél, amely semmi újat csinálni nem tud, mert hiszen kerületünkből valamenynyien tudjuk, hogy az IOKSz nagy iparostámogatási mozdulatokat az utóbbi időben egyáltalában nem tett s amelynek feladata most egyedül talán az, hogy kinnlevőségeit behajtsa és mivel újabb állami támogatásra nem számíthat, csak a behajtott régi pénzeit tudja kiadni a kisiparosoknak hitelbe. Nem tudom megérteni, miért van szükség arra, hogy szerződést adjanak egy nyugalmazott miniszteriális tisztviselőnek? Méltóztassék megengedni, hogy egészen sürgöny stílusban térjek ki arra, — mert hiszen ezek a kérdések valamennyien szóvátétetnek a költségvetés tárgyalása alkalmával, ahol az embernek módjában lesz mindezeket a kérdéseket és az egész kisiparosság és kiskereskedelem kérdését egy nagyolbb koncepcióba belefoglalni — hogy mi lesz .a miniszteriális tisztviselőkkel, a magasrangú miniszteriális tisztviselőkkel, akik az egész országnak a követelése ellenére továbbra is ott ülnek a szövetkezetek igazgatóságaiban. Nem méltóztatnak megérteni azt, hogy olyan öszszeférhetlenség még nem volt a világon, amilyen összeférbjetlen egy ilyen miniszteriális tisztviselőnek a helyzete, aki bennül valamely vállalat igazgatóságában és ő maga kontrollálja az állam nevében az illető vállalat működését, tehát megállapítja az állam nevében, hogy ott annál a vállalatnál szabályszerűen történik-e valami? Tudomj, hogy ezektől a vállalatoktól, a miniszteriális tisztviselők részére fizetett díjak nem közvetlenül a miniszteriális tisztviselő kezéhez jutnak; hanem egy kasszáihoz fizettetnek, de abból a kasszából ő kapta meg azokat az utolsó fillérig. Teljesen mindegy tehát az, hogy közvetlenül a vállalattói kapta-e kézhez a pénzt, vagy pedig közvetett úton jutottak a vállalatéi neki megszavazott összegek a minisztérium kasszájából a kezéhez. T. miniszter úr, méltóztassék megérteni,— hiszen nem kell magyaráznom, ismerem a miniszter úr belső lelki felfogását, ha nem is ezzel a kérdéssel kapcsolatosan, de tudom gondolkozásmódját, — mit jelent az, ha gazdasági haszonra, pénzbeli haszonra dolgozó vállalatok igazgatóságában ülő miniszteriális tisztviselő ugyanannak a vállalatnak ügyeit intézi a vállalat ügyeit ellenőrző minisztériumban. Hát lehet csodálkozni, hogy akkor olyan ügyek jönnek elő, mint amilyen a népjóléti minisztérium ügye. Hiszen, ahol a miniszteriális tisztviselőnek haszna yan, — a fizetésen kívül — azon ügyek intézéséből, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak, ahol haszna, vagy pedig kára van az ügyek elintézésének módjából kifolyóan, ott ez természetes adottság. Hiszen a közmondás szerint még a szentnek is maga felé hajlik a keze, sőt nem. még a szentnek, hanem minden szentnek. Hogy várhasson valakitől, aki egy hasznothajtó vállalat igazgatóságában ül, hogy amikor ő ezt a vállalatot kontrollálja a minisztériumban, eltekintsen a saját lehetőségétől és hasznától. Ha azt kérdezik, hogy miért nem lehet Magyarországon a közüzemeket, az államnak pénzbe kerülő közüzemeket megszüntetni, erre