Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

Àz országgyűlés képviselőházának 72. ban- A képviselő úr nem specifikálta, hogy milyen adóról beszélt, csak azt mondta, hogy a főváros községi élelmiszerüzeme, amelynek évi forgalma kereken 20 millió pengőt tesz ki, a múlt éviben 4771 pengő adót fizetett. Akkor, azután kimutatja, hogy ugyanennyi forgalom után a magánipar 209.000 pengői fizetne. Még egyszer megállapítom, hogy ez az üzem a múlt évben 806.000 pengő adót fizetett, tehát ez a számadat teljesen légből kapott és helyt nem álló. Nemcsak a húsiparosok érdeke az, amit itt szívünkön kell viselnünk, 'mert hiszen ezek a húsiparosok igen tiszlelereméltó egyének, de vannak fogyasztói érdékek is, amelyek e felett állanak. Ez magától értetődik, fogyasztó sokkal több van, mint húsiparos, tehát sem a fővárosnak, de a kereskedelmi kormánynak sem szabad egyoldalú politikát követnie az; iparosok érdekében, hanem a fogyasztók, sőt a termelők érdekeit is szem előtt keil tartania. A községi élelmiszerüzem fenntartása a fogyasztó szempontjából, valamint a termelő gazdák szempontjából is elsőrendű közérdek és ha Budapest gazdaasszonyait megszavaztatnák, — mintahogy úgyszólván napról-napra van népszavazási ezeknek az üzemeknek árusító helye előtt, — akkor azt mondhatnók, hogy Budapest háziasszonyainak 75%-a a községi élelmiszerüzemből szerzi be szükségleteit azért, mert abszolút megbízható termékek és a mag-ániparnál feltétlenül olcsóbb áron kaphatók. (Ügy van!) A temetkezési üzemre is mondott a mélyen t. képviselő úr egy pár súlyos szót, amikor azt mondotta, hoigy a főváros temetkezési vállalata tisztán üzleti szempontból hallatlan uzsorás visszaéléseket követ el. Ennek a súlyos vádnak illusztrálására azt 'hozta fel, hogy a vidéki halottat is kiviszik a ravatalozó helyiségbe. Budapest székesfővárosnak van egy, a kötelező ravatalozásról szóló szabályrendelete, amelyet a miniszter úr jóváhagyott. Ennek a szabályenídeletnek harmadik bekezdése a következőképpen szól. (Olvassa): «A kórházakban és a gyógyintézetekben elhunytakat, nemkülönben azokat a halottakat, akiket hatósági engedéllyel, akár a fővárosból vidékre, vagy külföldre szállítanak, szintén a temetői halottas'házakba kell kiszállítani és ott elhelyezni, illetve ravatalra tenni.» Tehát szabályrendelet írja elő ezt, ez az eljárás nem önkényes és nem díjak kisarcolására szolgáló eljárás, a belügyminiszter úr azért hagyta ezt jóvá és a belügyminiszter jóváhagyásával kapcsolatban úgy van megindokolva ez az intézkedés, hogy a vidékre halottat csak hatósági orvos felülvizsgálata alapján kiadott engedéllyel szabad szállítani, ilyen halottszállítás alkalmával viszont a temetkezési intézet sem a ravatalra való helyezésért, sem a ravatalozásért, sem a ravatali termek igénybevételéért — figyelemmel a ravatalozás kötelező voltára — semmiféle díjat nem számít fel. Ez a való és rideg tényállás. Vannak egyes üzemek, vámnak egyes iparok, amelyeket nem lehet általánosságban szabaddá tenni, hiszen itt van a mi 1922 : XII. törvénycikklünk, amelynek a 38. §-ra vonatkozó indokolásában annaikiidején maga a kereskedelemügyi miniszter úr mondotta a következőket (Olvassa): «Az engedélyhez kötött iparok egynémelyikénél a szabadverseny nem érvényesülhet, hanem közszempontokból kívánatos'lehet, hogy a kiadható iparengedélyek száma előre meg legyen állapítva, akár azért, mert Ihiátrányos lenne, ha bizonyos üzletek naülese 1932 április 22-én, pénteken. 165 gyobb számában tartatnának fenn, mint aminő szám a lakosság szükségleteinek kielégítésére elegendő, akár azért, mert bizonyos iparoknál az iparosokkal szemben olyan messzemenő követelményeket kell támasztani — és ez a helyzet a temetkezési vállalatnál —, amelynek érvényesítése csak a szabadverseny kizárása esetén lehetséges, a szabadversenyt több engedélyhez kötött iparnál a mai ipartörvény is kizárta». Ezek a kereskedelemügyi miniszter úr indokoló szavai, amelyeket mi a magunk részéről a temetkezési üzemre nézve feltétlenül megszívlelendőnek tartunk. Ezekben akartam kizárólag tárgyilagos alapon és adatok alapján az elhangzott vádakat visszautasítani. Budapest választópolgárainak egy pana- . szát akarom még a kereskedelmi miniszter úrnak szíves tudomására hozni, a filléres gyorsvonatokkal kapcsolatban. A miniszter úr igen nemes intencióval a vidék felkarolása szempontjából behozta a filléres gyorsvonatokat, de ezek látogatóival szemben hallatlan visszaélések vannak a vidéki városokban. Szegeden még csak 70—80 fillérre emelték fel aznapra a sörnek és a bornak az árát, de már a debreceni kiránduláson 1 pengő volt egy pohár sör, 1 pengő 20 fillér egy fröccs és a Ritzben nem lehet oly drágán megebédelni, mint amennyit ott számítottak fel. (Hegymegi Kiss Pál: Hol volt ez?) Debrecenben a legutóbbi vasárnapi kiránduláson. (Hegymegi Kiss Pál: Ha megkapom *az adatokat, szóvá is fogom tenni.) Választóim panaszkodnak, hogy kiuzsorázzák a vidéki városokban az odatóduló budapestieket. (Hegymegi Kiss Pál: Nagyon helytelen, ha megtörtént.) Ez olyan jelenség, amely kontrakarirozni alkalmas a miniszter úr nemes intencióit (Ügy van! a jobboldalon.) ós senkisem lesz a fővárosi polgárok közül másodszor is balek, hogy 4—5 pengős áron leutazzék ezekre a vidéki helyekre, ahol azután 20--25 pengő erejéig kizsarolják napi élelem címén. Ez nincs benne a kereskedelemügyi miniszter úr intenciójában. (Fábián Béla: Sopronban nem így volt!) En Szegedről és Debrecenről hallottam panaszt. Azt hiszem, közérdeket képviselek akkor, amikor ezt a miniszter úrnak szíves tudomására hozom. A törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon, a középen és a balközéven.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Képviselőház! Először is Petrovácz Gyula t. képviselőtársam legutóbbi szavaira válaszolva megjegyzem, hogy én is, mint Debrecen város egyik képviselője, kérném képviselőtársamat, hogy idevonatkozó adatait szíveskedjék velem közölni, mert ha az, amit itt előadott, megtörtént, akkor Debrecen város törvényhatósági közgyűlésén a legélesebben szóváteszem ezt a dolgot. A debreceni mentalitástól teljesen távol áll az, (Petrovácz Gyula: Ez a balatoni mentalitás!) hogy a Budapestről lejövő vendégsereget megzsarolja. Most pedig igen röviden, tisztán csak távirati stílusban foglalkozom ezzel a törvényjavaslattal és egyáltalán bizonyos fokig az iparoskérdéssel, másfelől pedig az ipartörvény kérdéseivel. Valami érdekes törvények ezek, az uzsoratörvény, azután ez a törvényjavaslat is, amely most ezekben a nehéz időkben a Ház tárgyalási anyagát teszi. Az uzsoratÖrvénnyel mi nem voltunk megelégedve, mert az voltakéopen a banktőkét bizonyos privilégiumban részesíti. 22*