Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-72

166 Az országgyűlés képviselőházának 7 Az, amit a miniszter úr most az országos ipartestület megszervezésével kapcsolatban idehoz, voltaképpen kerettörvény, s ez oly harmadrendű kívánsága a magyar iparostársadalomnak, amelynek megvalósításáról talán legkésőbb lett volna szó, mert a magyar iparostársadalomnak az ipartörvénnyel kapcsolatban egészen más követelései vannak. Ezek a követelések hármas irányúak: egyfelől az iparosság mindig azt kívánta, hogy az iparostársadalom érdekei, az iparostársadalomnak a nemzeti termelésben való elhelyezkedése, a termelés lehetőségei biztosíttassanak számára. Ezek a tartalmi, anyagi intézkedések volnának tehát a legfontosabbak, amelyeket a kereskedelmi és ipari kormányzat az országgyűlés elé hozhatna, nem anynyira törvényjavaslat alakjában, mint a költségvetés kapcsán egyes intézkedésekben. A másik kívánalom az, hogy az ipartörvény tartalmi rendelkezéseit, amelyeket ugyan az 1920-as években bizonyos fokig módosítottak, változtassák meg és a mai korszerű kívánalmaknak megfelelően alakítsák át. Az iparosságnak súlyos kifogása van^ pl. a kontárkérdés körül, amelynek rendezését a maguk részéről rendkívül sürgősnek tartják és csak a harmadik kívánalom, amelyet a miniszter úr voltaképpen e törvényjavaslat által óhajt rendezni, az, hogy az iparosság szervezete, a szervezet működése rendeztessék. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez a törvényjavaslat voltaképpen kibúvó a kézművestársadaloiminak ama

; kívánságával szemben, hogy valamelyes formában a magyar liparban és kereskedelemben, annak szervezeteiben a kiskézművesek jogköre, súlya bizonyos fokig biztosíttassák. Hát én bizony azt szerettem volna, ha a kereskedelemügyi^ miniszter úrtól elsősorban az ipar felkarolására, különösen a kisipar felkarolására vonatkozó javaslatokat kaptuk volna iimeg. Tíz esztendőn keresztül harcolunk itt a parlamentben a kereskedelmi tárca költségvetése során azért a pár igazán vérszegény tételért, amely az ipar támogatásával, a kisiparig hitel kérdésével kapcsolatban évente a költségvetés kapcsán megjelent. Ezeknek tárgyalásakor elhangzanak itt beszédek és a kereskedelmi tárcával kapcsolatos felszólalásoknak szinte kétharmad része ezekre a kérdésekre vonatkozik. Az illető miniszterek ezt >miind megígérik, azonban a kisipar mai helyzete nemcsak a gazdasági válság miatt, hanem amiatt is, hogy a kisiparnak hóna alá nem nyúltak, mind súlyosabbá és isúlyosabibá válik. Debrecenben éppen az említett időpontban vásár volt. Azon a vásáron végigmentem, megnéztem a kirakodóvásárt és meg kellett állapítanom, hogy az az iparosság, amely az ilyen vásárokra messze vidékről odavonul az áruval, még annyit sem tudott keresni, amennyi a helypénz kifizetésére szükséges volt. (Fábián Béla: A forgalmi adóra!) Debrecenben a csizmadiáknak — az egyik első ipartársulat — volt egy úgynevezett csizmadiaszínjük, egy hatalmas épület, aihol hetenkint megtartottak a maguk vásárjait, szövetkezeti alapon. Most közölte velem a csizmadiatárs'ulat vezetősége, hogy a súlyos közadók miatt kénytelenek ezt az úgynevezett csizmadiaszínt eladni, mert nem bírják a reá kirótt házadót, vagyonadót és egyéb terhet. (Fábián Béla: Az egész országban így van!) Ezzel egy egész iparág, egy jelentős ipar.ág semmisül meg és én megvallom őszintén, magam is évek óta hiába hívom fel a 2. ülése 1932 április 22-én, pénteked. kormány egyes tagjainak figyelmét, ezen a téren nem történik javulás. A forgalmi adóról nem is kell beszélnem. Nem kell beszélnem azokról a vexaturákól, amelyek az egyszerű dolgozó embereket bürokratákká tették a saját műhelyükben s olyan felelősséget hárítanak reájuk, (Fábián Béla: Ez így van!) ahol minden szegény iparosnak voltaképpen a büntetőjog határán kell mozognia, hogy mikor kerül egyes cselekményeiért a büntetőhatóságok elé. Mai beszédemben említettem és rámutattam arra, hogy ez az iparosság eddig egy élet munkájából apró házakat tudott létesíteni és ott tudott magának az abban levő pár lakásból a maga részére akkorra, amikor munkájával fel kell hagynia, biztosítani voltaképpen kis nyugdíjszerű járandóságot. A súlyos házadó és vagyonadó miatt ezek a kis tőkék most megsemmisülnek és megindul egy rendszer, amely az iparostársadalmat visszaszorítja a proletariátus közé. Hiszen tudjuk, hogy az iparos ma már nem dolgozik segéddel, mert a segédet megfizetni nem tudná és így voltaképpen az idevonatkozó rendelkezések kijátszásával tanoncmunkásokkal dolgozik. En nem tudom, de valószínű, hogy a népjóléti minisztérium feloszlatása esetén a társadalombiztosítás kérdése, legalább is ha értelmesen és logikusan csinálják, visszamegy a kereskedelmi és ipari ügyeket intéző miniszter reszortjába. (Eckhardt Tibor: Akkor nem odamegy! — Derültség.) En kiérem a kereskedelemügyi miniszter urat, mielőbb tegye meg a lépéseket, hogy a Társadalombiztosító Intézet bizonyos fokig leépítsen, mert ha ilyen nagy szervezettel munkálkodik és dolgozik és a kismunkaadóknak olyan súlyos hozzájárulását veszi igénybe (Fábián Béla: Ügy van! Ügy van!) és emellett az autonómiát nem adja meg kellőképpen, mert az ott felburjánzott bajoknak nem az autonómia volt az oka, hanem az autonómia hiánya, akkor nekem meg kell jósolnom, hogy a Társadalombiztosító intézménye, amelyre ebben az országban szükség van, feltétlenül öszsze fog omlani. En is osztozom azon t. képviselőtársaim nézetében, akik a közüzemes politikának nem barátjai. Emlékszem még az 1910—1912-es időkből, amikor az állam kormánya az úgynevezett városfejlesztés rendjén maga inaugurálta ezt a közüzemes politikát, szinte biztatva rá a városokat, hogy a közterhek egyrészét hárítsák át a közüzemek jövedelmeire. Ma azonban olyan időket élünk, hogy a dolgozóalanyok nem tudják kötelezettségeiket az állammal szemben teljesíteni, így tehát, ahol nem közszükségletekről van szó, ott a közüzemek feltétlenül leépítendők. De a vidéki városokat illetőleg figyelmébe kell ajánlanom a kereskedelemügyi miniszter úrnak a közszállítások kérdését, hogy a köziszállítások körül a kisiparosok, sajnos, még ma sem tudnak kellően versenyezni. Nem osztozom Gömbös honvédelmi miniszter úrnak abban az álláspontjában, hogy a kisiparosokat igyekszik kikapcsolni a közszállításokból; még a honvédelem érdeke sem kívánja ezt. Elő kell segíteni a kisiparosoknak ilyen tekintetben való szövetkezeti tömörülését, hogy a közszállítáísban mennél inkább részt tudjanak venni. Sőt nagyon szeretném, hogy akkor, amikor az üzlethelyiségek ilyen drágák, bizonyos tekintetben az értékesítés terén is elősegittetnék a kisipar követelése. Megértem, gróf Hadik Jánosnak ezen a téren való törekvéseit és nagyon kérem a kereskedelemügyi