Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

104 Az országgyűlés képviselőházának- 71. ülése 1932 április 21-én, csütörtökön. most az ellenzék letörésével kapcsolatban mutat, egyáltalában neon rokonszenves az ország közvéleménye előtt. Ez egészen bizonyos, ezt bizonyítani sem kellene, mert hiszen a polgárság általában mindig szimpátiával fordul azok felé, akiket elnyomottaknak lát, elnyomottaknak vél. Márpedig az a viselkedés, ahogy a kormánypárt az ellenzékkel mostanában, az utóbbi időben bánt, 100%-ig kimeríti az elnyomottságot. Nekünk kötelességeink vannak választópolgárainkkal szemben, és elsősorban velük pzemben vannak kötelezettségeink. (Egy hang jobb felől: Nekünk is!) En egy szóval sem említem azt, hogy képviselőtársamnak nincs kötelezettsége, de amikor bennünket ide ellenzéki programmal küldenek be, magától értetődik, hogy a mi kötelezettségeink polgártársaink, választópolgáraink iránt homlokegyenest ellenkezők, mint a képviselő úr kötelezettségei. Azt hiszem, ezen nem is vitatkozhatunk; örülök, hogy így sikerült megegyezni. (Egy hang jobb felől: Nem sikerült!) Ez a 12 órás ülés minden kétséget kizárólag eredményezni fogja azt, hogy a vita hamarosan be fog fejeződni. Meg vagyok róla győződve, hogy ha az ellenzék nem is fogja megszavazni — mint ahogy nem ^ fogja megszavazni — ezt a javaslatot, azért a kormánypárt ezt meg fogja szavazni. (Lang Lénárt: Talán nem!) Lehet, hogy mint Lang Lénárt 'barátom mondja, talán nem. Mi erre módot fogunk nyújtani; módot fogunk nyújtani a legközelebbi alkalommal, amikor majd elérkezettnek látjuk annak idejét arra, hogy névszerinti szavazás formájában igen t. képyiselőtársaink^ kinyilatkoztassák, hogy óhajtják-e még lejebb szállítani a közalkalmazottak fizetését, igen vagy nem? Es ha akkor a névszerinti szavazás következményeképpen a polgárság látni fogja az országban, hogy kik azok, akik a közalkalmazottak fizetését még lejebb akarják nyomni, kik azok, akik az adókat még feljebb akarják emelni, arra vagyok kíváncsi, mit fognak mondhatni annakidején, ha majd egyszer-egyszer lemennek t. képviselőtársaim a kerületükbe: mert ott, tisztában lehetünk vele pártkülönbség nélkül, látják, hogy az ország hihetetlen módon elnyomorodott, öriási a szegénység, óriási a nélkülözés. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) Akármit is csinált az a szerencsétlen gazda, kereskedő vagy iparos, bekövetkezett a teljes összeroppanás. Es ezt az összeroppanást nem látta meg a kormány. Ne csodálkozzék tehát a t. kormány azon, ha bizalmatlanok vagyunk iránta. Bizalmatlansággal kell viseltetnünk a kormányzat iránt, mert hiszen annyi okot tudnék elmondani arra, ami ezt a bizalmatlanságot alátámasztja, hogy időtlen-időkig lehetne erről beszélnem. Mi is az tulajdonképpen, ami bennünket visszatart attól, hogy a kormánypárttal együtthaladva, megszavazzuk azt a kivételes hatalmát, amely kivételes hatalom nélkül is számtalan módja van a kormánynak és a kormánypártnak egyetemlegesen mindazokat a törvényjavaslatokat törvényerőre emelni, amelyek tárgyalás alá kerülnek? Ismétlem azt a kivételes hatalmat, amelynek következtében márólholnapra meglepetésszerűen idehoznak rendeleteket, parancsokat, — hogy úgy mondjam — teljesen diktatórikusán, ezt a kivételes hatalmat az ellenzék megszavazni nem fogja soha. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Bátor vagyok azt a kijelentést tenni, hogy a kormányzat nem ismeri az ország helyzetét, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Itt a Ház színe előtt azt a vádat akarom emelni a kormányzat ellen hogy az ország helyzetét nem ismeri, mert ha ismerné, ha ismerte volna, akkor nem következhetett volna be az, amiről Friedrich István t. képviselőtársam a délelőtt folyamán beszélt, hogy amikor 1928-ban a pénzügyi bizottság jelentése a legnagyobb örömmel állapította meg, hogy anyagi szénánk teljesen rendben van (Egy hang a baloldalon: Csáki szalmája!) — a szénából tényleg Csáki szalmája lett — 1927/1928-tól kezdve, tehát nem is egészen négy esztendő alatt keletkezett az a horribilis 2600 milliót kitevő összeg, amelynek elszámolásával a kormányzat mindezideig késik. Méltóztassanak megengedni, hogy erre vonatkozólag egy pár jegyzetet olvassak fel. (Halljuk! Halljuk!) Ezek arra vonatkoznak, hogy átnézve a Képviselőház pénzügyi bizottságainak jelentését, 1924-től kezdve egészen mostanáig, évről-évre azt olvastam, hogy (olvassa): «az állami pénzügyek teljesen rendbejöttek.» (Ulain Ferenc: Hogyne jöttek volna rendbe!) «és a jövőre nézve is biztos és szilárd alapot nyertek, de egyben a magángazdasági élet is Örvendetes fejlődésnek indult.» (Zaj balfelől. — Dinnyés Lajos: Visszafelé!) Szó szerint idézek. Ez a hivatalos jelentés, a pénzügyi bizottságnak a jelentése, amelyet —

; ha jól emlékszem — Temesváry Imre főelőadó úr és a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr írtak alá (Ulain Ferenc: Melyik évben volt ez a jelentés!) Ez az 1927/1928. költségvetési évben volt. De már ezt megelőzőleg is azt írták, hogy az elért eredmények olyanok, amelyeket ilyen, aránylag rövid idő alatt aligha lehetett remélni, olyan nagyszerűek az eredmények. (Dinnyés Lajos: De milyen szépek!) A Nemzetek Szövetségének Tanácsa 1926 július 10-én tartott ülésében, amikor megállapította, hogy Magyarország pénzügyeinek a stabilitása biztosítva van (Ulain Ferenc: Az mindig biztosítva van!), csak az elért eredményeket foglalta össze. Már ekkor hivatalosan bejelentették, hogy a folytatólagos adócsökkentéseket keresztül viszik. (Dinnyés Lajos: Ami meg is történt!) Tehát akkor már annyira rendben volt az ország szénája pénzügyileg, hogy a folytatólagos adócsökkentések keresztülvitelét feltétlenül biztosították. (Ulain Ferenc: Hogyne! Azért emelték fel 950 millió pengőig a költségvetést!) Megállapítja a pénzügyi bizottság, hogy (olvassa): «Az árak meglehetősen stabilok, a vállalkozási kedv fellendült» (Felkiáltások a baloldalon: De hogy!) «a fizetésképtelenek és a munkanélküliek száma lényegesen csökkent, a kamattételek csökkentek, a külforgalom emelkedett, a kereskedelmi szerződések hálózata egyre bővül, a vasút, a posta forgalma emelkedik és egyébként is az egész gazdasági élet» (Egy hang a baloldalon: Pythia jóslata!) «a fejlődés, és megerősödés i jeleit mutatja.» Ez a hivatalos jelentés. Azt j hiszem, hogy ha ezt a jelentést a Teréz-körúti I kabaréban Békeffy László mondotta volna el, | nagyszerű sikert ért volna el. (Erődi-Harrach ! Tihamér: Az Andrássy-úti kabaréban van! -*j Andaházi-Kasnya Béla: Végre egy egységes! párti szónok! — Zaj!) Ebben az időben találtak i fedezetet arra is, hogy az 50%-os hadirokkan| tak járadékát felemelhessék és azt keresztül i is vitték. Most pedig rátérve az akkori költség1 vetésre, azt hiszem, hogy ez egy kis meglepetést