Képviselőházi napló, 1931. VI. kötet • 1932. április 20. - 1932. május 04.

Ülésnapok - 1931-71

Àz országgyűlés képviselőházának 71. Németország volt az, .amelyre a nyáron az igen t. kormány hivatkozott, hogy micsoda fenomenális szerződést csinált vele, micsoda óriási eredményt ért el a német birodalommal szemben, milyen snájdigul viselkedett a magyar külpolitika képviselete. Elérték azt, hogy a németek nagy kegyesen megengedték, hogy Drezdába évenkint 6000 darab marhát kivihessünkMegjegyzem^ ez látszatra nagyon szép, mert 6000 darab tényleg nagy kontingense az állatállománynak és mivel csakis elsőrendű, jószág mehet ki, nagyon szépnek látszik. De van ám ennek egy bökkenője: a drezdai piac tudvalevőleg Németország legrosszabb piaca, emellett azoknak az igen t. uraknak, akik ezeket a szerződéseket csinálják és akiknek, mint az eredmények mutatják, fogalmuk sincs erről, a németek körmönfont ravaszsággal természetesen a saját érdekeiket képviselve, olyan mindenféle állatorvosi és egyéb kautélákat állítottak fel, aminek az eredménye volt azután az *a 21:5 filléres ár, amelyet elért az az illető gazda, aki kivonult azzal a szerencsétlen 18 darab jószágával. Amikor kivitték ezt ia jószágot, értesültem ezeknek a szegény páráknak kálváriájáról. Annakidején, amikor megkötötték a kereskedelmi szerződést, amikor Bethlen gróf két év előtt kint volt Berlinben, ott ünnepelték, az ősz Hindenburg, a kancellár, a társadalmi egyesületek és ki tudja még ki mindenki fogadta, Németország apraja, nagyja ibozsannát kiabált neki, a drága Collegium Hungaricum márványtermében óriási bankett volt Hazajött, mint egy hódító Cézár» (Farkas István: Napóleont nem ünnepelték úgy!) hogy íme, sikerült neki ilyen kereskedelmi szerződést létrehozni. Persze, az ünneplés, a lapoknak hozsannája juthatott eszébe annak a szerencsétlen gazdának, aki már nem tudta, hogy hova menjen jószágával. Valószínűleg arra is gondolt, hogy majd azt az ő 18 darab ökrét, amelyet már sehogy sem tudott elhelyezni, hasonló pompával és ünnepélyességgel fogják fogadni. (Derültség a baloldalon.) Gondolt egy merészet és nagyot és a gondolatot tett követte. Berakta a jószágot és elküldte a szép Elbamenti városba, Drezdába. Szomorú nótát húztak el ennek a szegény gazdának. Elég az hozzá, hogy megérkezett a jószág a határra, magas funkcionáriusok szálltak ki, fogadták azokat a marhákat. (Dinnyés Lajos: Külön szónoklat nem volt? Festbankett sem volt? — Propper Sándor: Marhafogadási költségszámla biztosan lesz!) Elég az hozzá, ez a gazda először azt gondolta, hogy kvázi üdvözölni jönnek ki azt a 18 darab marhát, dehát nem így volt. Ezek kijöttek, hogy elintézzék azokat a hívatlan vendégeket, akikre nekik nincs szükségük. Ügy fogadták őket, mint a bélpoklosokat. Mindenféle sikanériákat csináltak, nehézségeket okoztak, amikor megérkeztek, a karanténbe tették őket, mert hiszen veszélyesek ezek a nyolc hónapon át hizlalt ökrök. Külön őröket állítottak melléjük. Az állatok egyéb hasonnemű és rangú társaikkal nem is érintkezhettek, még az őrök is karantén alá kerültek, éppúgy, mint a bélpoklosok szigetén, aki odamegy, annak többé ki sem szabad jönni. Ezeknek az őröknek is ott kellett maradniok abban az istállóban. Az istállóra nehéz rácsot tettek. De a németek, félve, hogy az állatok déli országból jöttek, s gondolva, hogy olyan tüzes országból jönnek az állatok, ahol különben is tudomás szerint forradalmi hangulat van, talán ezek is forradalmárok lehetnek, talán ezeknek^ a húsa is valami zenebonát csinál ottan a szászok közt, elhatározták tehát a német közigazgatási körök, í)5 hogy ezeket a marhákat nem szabad Drezdában felhasználni, hanem csak levágni. Ellenben négy napon belül le kell vágni, nehogy valami rendbontásra adjanak okot és azután négy nap múlva nem szabad ott elfogyasztani a szászok között, lévén mégis délibb, hevesebb nép, hanem el kell vinni a nyugodtabb poroszokhoz. Elnök: Képviselő úr, tessék a tárgyra térni. (Dinich Ödön: Az ökörkérdés bizalmi kérdés!) Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a tárgyra térni és a képviselő urakat kérem, ne zavarják ilyen közbeszólásokkal a tárgyalást. Sauerborn Károly: Csak arra akarok rátérni, hogy tényleg el kellett ezeket vinni Berlinbe. A berliniek a legnagyobb megelégedésére fogyasztották el őket, semmi bajt ott nem okoztak, a poroszok jól meg is emésztették őket. (Felkiáltások a jobboldalon: De mi nem!) Forradalom sem lett belőle és az, eladó ' itta meg ennek az egész céhnek a levét. Ö valóban ilyen körülmények közt Drezdába nem fog kirándulni, azt sem tudom maradt-e elég pénze a két vágón marha árából, hogy a jegyet megválthassa, de azt hiszem, a németek voltak ezúttal olyan gavallérok, hogy a hívatlan vendéget per zsupp vagy talán még gavallérosabban jeggyel visszaküldték Magyarországba. Ez sikerült nekik, hála a mi kereskedelmi szerződésünknek, hála annak a szaktudásnak, amelylyel ezt a kérdést intézik. (Propper Sándor: Ez is egy bethleni alkotás. — Elnök csengek) Ez is olyan dolog, hogy azt mondhatnák, miért jövök én most^ ezzel, hiszen már az előtt meg volt a szerződés. Mi, akik ezekkel a dolgokkal komolyan foglalkozunk és akiknek az exportőrökkel állandó összeköttetésünk van, már akkor tudtuk, hogy ennek jó vége nem lesz és ez az egész dolog tulajdonképpen nesze semmi, fogd meg jól. Természetesen eredményt nem mondhattunk, mert nem tudhattuk; ez volt a Németorszap'oa való export első és azt hiszem, utolsó esete. Ez a németországi állatkivitel szomorú tragédiája. Most egy másik témára akarok rátérni, amellyel szintén meg akarom álláspontomat indokolni. (Halljuk! Halljuk!) Körülbelül két héttel ezelőtt a külügyminisztériumhoz fordultam, mégpedig Kölbig miniszteri osztálytanácsos úrhoz, írásban, felvilágításért. Voltam bátor tőle írásban felvilágosítást kérni két pénzügyi igazgatóság, mégpedig a gyulai és székesfehérvári pénzügy igazgatóság területére vonatkozóan, vájjon az annakidején a vagyonváltságra kötelezett földbirtokosok milyen arányban tettek eleget adófizetési és a köz iránt való fizetési kötelezettségüknek. (Farkas István: Halljuk! Halljuk! Ez nagyon érdekes! Halljuk csak!) Természetesen nem privát kíváncsiság vezetett, hiszen nem is kértem itt neveket, csak egy sommális kimutatást kértem. (Lang Lénárd: Joga van minden képviselőnek ehhez!) Mindjárt meg is fogom mondani, miért kértem ezt. Kértem ezt tulajdonképpen két okból. Először is láttam a saját kerületemben is, hogy kis embereknek, akiknek egy-két hold földjük van, vagy egy viskójuk van. vagy már semmijük sincs, az utolsó párnájukat, az utolsó matracukat, az utolsó dunyhájukat viszi el a végrehajtó, teljesen törvényellenesen. Amikor ez a kisember arra hivatkozott, hogy neki a törvény értelmében eg-v dunyha, egy paplan, meg egy vánkos jár, akkor azt mondotta neki a végrehajtó, hogy a mi vidékünkön az a szokás, hogy ketten alszanak egy dunyha alatt, meg egy vánkoson, tehát ő az egyik párnát, ülése 1932 április 21-én, csütörtökön.