Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-58

78 Az országgyűlés képviselőházának 58 végrehajtás, árverés alá vonják, akik voltaképen nem tartoznak semmivel, mert mindent kifizettek, íme, ebben az országban mindent szabad, t. Képviselőház, t. miniszterelnök úr és t. földmivelésügyi miniszter úr. (Ulain Ferenc: Kisemberek ellen szabad! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kun Béla: Hát szabad engedni, hogy . a szegény kisgazdák, a becsületesen dolgozó őstermelők érdekeit a nagyvállalatok, amelyek kartellviszonylatban még hatalmasabb nagytőkés erőktől függenek, Csáki szalmájaként kezeljék ebben az országban? (Ulain Ferenc: Csendőr, jegyző és főszolgabíró! — Zaj.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Kun Béla: Kérek egy negyedóra meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. (Farkas István: Többségben vagyunk! Az egységespárt feloszlott, menekülnek a süllyedő hajóról a patkányok! — Zaj.) Knn Béla: Kérem, ez általános intézkedés, t. miniszterelnök úr és földmivelésügyi miniszter úr. A transzfermoratórium dacára ne lehessen végrehajtásokkal, zaklatásokkal, árveréskitűzésekkel, költségszaporításokkal a végső kétségbeesés örvényébe taszítani a dolgozó kis magyarokat. (Ügy van! Ügy van! bal felől. Zaj. — Az elnök csenget.) Rátérvén beszédem második tárgyára, amire engedélyt kaptam, a kukoricabehozatalra, nem vitázom azon, hogy a megszállott területekről való kukoricabehozatal általános magyar mezőgazdasági érdeket jelent-e vagy nem, mert azok a vidékek, amelyeknek mindig szükségük volt kukoricabehozatalra, azt mondják: hozzák be a kukoricát; ahol a kukoricabehozatalra nem volt szükség, azt mondják: ne hozzátok be, inkább maradjon meg a 15 pengős kukoricaár. De ha ezt kénytelen is megfizetni a magyar jószágtenyésztő és sertéshízlaló, még nem veszít annyit a nemzeti közérdek és nem veszít annyit a magyar közgazdaság, mintha olcsóbb áron idegen kukoricát hoznak be és ezzel lerontják a magyar kukorica piaci értékét és eladhatását. En ezzel a kérdéssel nem vitázom, mert hiszen eldöntötte a kérdést a t. földmivelésügyi miniszter úr. Elvben hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos esetekben jugoszláv vagy román kukorica hozassák be ott, ahol jószághízlalásra erre szükség van, elszámolási kötelezettség mellett, de ha már ezt megtette, akkor kérdezem, miért nem járult hozzá ahhoz is, hogy valutával, a jegybank által rendelkezésre bocsátott valutával lehessen fizetni azért a román vagy jugoszláv területről behozott kukoricáért? Hiszen ez, t. földmivelésügyi miniszter úr, 80—35%-os árdifferenciát jelent, mert ha az a magyar jószágtenyésztő és sertéshízlaló nem tud valutával fizetni, akkor neki sokkal drágábban kell megvennie azt a kukoricát, sem mint annak igénybevétele mellett rentábilisan tudna hizlalni. Mi az eljárás? A földmivelésügyi miniszter úrhoz be kell adni a kérvényt, az elmegy a pénzügyminiszter úrhoz, elmegy a vámházhoz, onnan a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, végül a jegybankhoz és a jegybank azt mondja, hogy nincs valuta. Hát t. Képviselőház, ez humbug. Nem mondom, hogy a legperfidebb eljárás, de mégis olyan, amelyet nem lenne szabad megengedni a t. földmivelésügyi miniszter úrnak. (Farkas István: Szent bürokrácia!) Hiszen tudom, miképpen hizlalnak a mi nyakunkra a csehek és miképpen az ülése 1932 március 31-én, csütörtökön. ausztriaiak. Ak éppen, hogy nemcsak a magyar eozinált búzát viszik ki a Futura jóakaratából és hizlalják nyakunkra ott az idegen jószágot és marad itt a korpa, hanem az olcsó román és jugoszláv kukoricával nyakunkra hizlalják a sertést is és mi még azt a kontingenst sem tudjuk a külföldi felvevő hiánya folytán igénybevenni, amire jogunk volna a kivitel szempontjából. Itt van az élőmarhakivitel. Méltóztatnak emlékezni, hogy 790, azután 400, 300, 170 darab marha volt hetenként az, amit ki lehetett vinni. Ez az arányszám legutóbb 70—75 darabra sülylyedt. A kiviteli engedélyek felett nem mindenben az exportszindikátus rendelkezik, amely Staub Elemér ügybuzgó vezetése alatt áll, hanem méltóztatnak tudni, hogy fele arányban az osztrákok, a bécsiek kiviteli intézete Magyarországra szalajtott ügynökei által intézteti a kivitelt. Világos dolog tehát, hogyha egyébként mi intéznők is a kivitelt, még a mai versenyben is megálló 90 filléres egységárral szemben kénytelenek vagyunk 70—75 fillérért elkótyavetyélni marháinkat. Azután a kiviteli intézet nem ad mindenkinek a jelentkezés sorrendjében engedélyt arra, hogy meghízlalt jószágát kivihesse. Hivatkozom Csizmadia András t. képviselőtársamra, aki az agrárérdekek védelmezésében az úgynevezett kisgazdacsoport élén már többször felszólalt (Felkiáltások balfelől: Eredménytelenül!) és mindig a kormánynyal szembeszegezte azt a követelést, hogy: teljesítsétek, ami a magyar mezőgazdaságnak kell, amire szüksége van, különben az a veszély fenyeget benneteket, ho<ry otthagyjuk á pártot, ha ez a programmpont nem érvényesülhet. (Ulain Ferenc: Dehogy hagyják ott! Jó ott!) Én hivatkozom Csizmadia András képviselőtársunkra, (Jánossy Gábor: Ilyenformán volt!) aki hetek óta nem tudott kiviteli engedélyt szerezni messze magyar vidéken élő olyan derék kisgazda özvegyasszony számára, akinek 15 vagy 20 hizlalt sertése lett volna arra, hogy kiszállítsa. (Lázár Miklós: De a szeszkartell behozhatja a kukoricát!) Tíz hizlalt marhát akart kiszállítani, engedélyt kért és hetekig tartó inistanciázás után háromra, négyre kapott engedélyt. Viszont tudomásom van róla, hogy protekció révén megszerzett kiviteli engedélyekkel kávéházakban is üzérkednek. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Zaj. — Elnök csenget.) T. földmivelésügyi miniszter úr! A tenyészállatvásár gyönyörű képét mutatta annak, — valóságos panoráma volt — hogy mit tud produkálni a magyar kisgazda, a középbirtokos és a nagybirtokos egybeforrottan, hogy mindent kihozva a földből, mindent kihozva az állattenyésztésből küzd a jobb jövőért a jelennek minden sorscsapása dacára és bízik abban, hogy a kormányzatnak megfelelő irányítása és erélyes helytállása mellett mégis csak fog jobb sorsot megérni a magyar. Hát hol van ez a jobb sors? Sehol és sehol! (Ügy van! Ügy van! balfelöl. — Farkas István: Ettől a kormánytól csak nem várja a képviselő úr, hogy csinál valamit? — Ulain Ferenc: Nem várja. — Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ezt le kell vakarni a helyéről! — Zaj a báloldalon.) Elnök: Csendet kérek. Farkas István képviselő urat kérem, maradjon csendben. Kun Béla: r Méltóztatnak tudni, hogy egy hizlalt marhánál minden kilogramm tovább ráhízlalt súly a költségeket összeszámítva körülbelül 1*80 pengőbe kerül — abrak, szállítás. raktározás, kamat, rezsi, stb. — és 85—90 fii-