Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-56

Az országgyűlés képviselőházának 56 róla, hogy Weiss Manfréd egyévi összes adóját 34 millió koronában állapították meg az idén a kivetőbizottságok. Voltak lapok, amelyek ezen az alapou nyomban kiszámították, hogy Weiss Manfréd évi jövedelme e kulcs szerint, 4—500 millió között mozog. Valamennyi polgári újság, köztük a legradikálisabb is, néma kalapemelintéssel közölte ezeket a számokat, azt mondhatnám, a nagy tisztelettől és meghatottságtól torkukon akadt minden kommentár, amit ezekhez az adatokhoz fűzni lehetne. Pedig egyebekről nem is szólva, érdekes összehasonlítást lehetett volna tenni a magyar állam jövedelme, egész háztartása, költségvetése, az első és leggazdagabb polgárának budgetje között. Ebből az összehasonlításból kiderült volna, hogy Weiss Manfréd ma egymaga egész Horvát-Szlavonország közterheit, bevételeit és kiadásait t a mellén yzsebeiből kifizethetné. Ha eszébe jutna éppen, összevásároltiatna jó egynéhány vármegyét és azok 30—40 képvselőj ével külön pártot alakíthatna a parlamentben és akár obstrukciót rendeztethetne velük, a neki nemtetsző törvényjavaslatok ellen. Minisztereket és kormányt buktathatna ez a Weiss Manfréd-párt s az ország egész alkotmányát felforgathatná. Szerencse, hogy Weiss Manfréd okos ember, ő nem fog ilyen kalandos vállalkozásokba. Megvárja a háború végét, addig 2—3 esztendő múlva többje lesz, mint az államnak s akkor, ha kedve telik benne, albérletbe veszi az egész országot. Ö en gross-ista, detail-dolgokkal nem foglalkozik.» (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) «A felolvasott cikk — akkor megjegyeztem — mindenesetre túloz, de fájdalom, a mai viszszás, tarthatatlan állapotokat igen találóan jellemzi.» Ez mostanra is vonatkozik, azért olvasom fel. (Éber Antal: Ma is lehet vármegyéket venni?) Nem lehet, de könnyen szerzett pénzzel meglehet vásárolni olcsó áron a magyar földet. (Olvassa):

r «Legyen már vége egyszer a földdel való üzérkedésnek, mert nem azért folyik odakünn a harctereken patakokban a magyar vér, nem azért küzd a lövészárkok lakóinak 75%-át kitevő földmívesosztály, hogy ha Isten^ segítségével a háborúból talán hazatér, az általa megmentett és megvédett földet itthon a bankoktól kelljen neki kis parcellákban, de annál nagyobb árban megvásárolnia, v^agy pedig, mivel odakinn a konjunktúra nem igen kedvező, ha csak a halál konjunktúrája nem, idehaza a bankok és hadiuzsorások rabszolgája legyen. Míg véreink odakinn küzdenek, nekünk kötelességünk, hogy azt a földet, amelyért ők harcolnak, mi megtartsuk és ha kell, törvények útján is megvédjük. Vigyázzunk arra, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézre. Hiszen ma attól is lehet tartani, hogy egy ellenséges állambeli pénzcsoport lelketlen megbízottai, alkuszai által a fronton küzdők hátamögött megvásárolja az ország egy részét.» T. Képviselőház! Ezt voltam bátor annakidején itt a Házban elmondani és most is megismételtem. Megismételtem r pedig azért, mert igenis híve vagyok annak és kijelentem, hogy akié a föld, azé az ország és a földet elsősorban annak kell megkapnia, aki azt maga megmíveli. Ebből az alapelvből indulok ki. Ami a pénz értékét illeti, én nem vagyok nénzügyi szakember, nem állok a zürichi jegyzés alapján, én a Központi Vásárcsarnok árai alapján csinálok politikát, mert ez az élet. ülése 1932 február 26-án, pénteken. 47 En azt látom, igenis ki vagyunk téve annak, hogy idegen állampolgárok is vásárolhatnak földet. Gaal Gaston t. barátom, az agrárpárt vezére azt mondja, hogy szabaddá kell tenni a földvételt, mert itt alkalmat nyújtunk a kijáróknak és egybeknek a pénzszerzésre. Nem osztozom ugyan abban, hogy szabaddá kell tenni a földet, mert igenis, nem szabad szabaddá tenni, mert nem mindegy ennek az államnak, ennek az országnak, hogy kinek a kezében van a föld. Amint mondottam, ellenséges hatalmak is megvásárolhatnak földeket, amint csehek, rácok és oláhok is vásároltak már itt földet. Arról van azonban szó, hogy a kijárókra vonatkozólag tett megállapításában teljes egészében osztozom. Szakács t. képviselőtársam, aki éppen szemben ül itt velem, az élő tanuja annak, hogy annakidején, amikor a földreformot tárgyaltuk a Házban, amikor arról volt szó, hogy akár a megváltást szenvedőket, akár az igénylőket képviselni kell valakinek, az volt az indítványom, hogy azt országgyűlési képviselő ne tehesse se pénzért, se ingyen. (Elénk helyeslés.) Az volt az indítványom, hogy se igénylőt, se megváltást szenvedőt ne képviselhessen országgyűlési képviselő és még hozzátettem, hogy feltételezem, hogy a magyar bíróság igazságos, tehát az ilyen beavatkozás, akár képviselő, akár bárki részéről történik, legfeljebb csak azt eredményezi, hogy attól a zsidótól, vagy hadimiliomostól el fognak venni 400 holdat, plusz 200— 300 mázsa búzát, amit a képviselő kikötött magának. (Szakács Andor: Melyik képviselő?) Altalánosságban beszélek, t. képviselőtársaim, és nem személyekről. Mondom, ez volt az indítványom, most is fenntartom, mert igenis nagyon helyes volt, hogy országgyűlési képviselő földbirtokreform dolgokban ne járhasson el se kicsiny, se nagy ember érdekében. Tudvalévő azonban, hogy az, aki kicsiny ember érdekében jár el, ingyen jár el, legfeljebb saját zsebéből fizet rá az ingyenes eljárásra. (Ügy van! Ü.QV van!) Mélyen sajnálom, hogy ezt az indítványomat nem szavazták meg. (Jánossy Gábor: Miért nem? Egészséges volt! — Egy hang a középenÉppen azért!) Miért nem? Az akkori kormánvpárt bölcsesége alapján nem. Meg vagyok szentül győződve, hogy az új összeférhetlenségi törvény, amelyet az igen t. miniszter úr bejelentett, ha a Ház elé kerül, majd gondoskodik róla, hogy ilyen dolgok ne fordulhassanak elő. (Klein Antal: Optimista!) A képviselő úr ellenzékben van, nem is lehet optimista, nekem azonban még illik optimistának lennem. (Derültség!) T. Ház! őszintén megmondom, hogy szeretem és mindig szerettem Jókait olvasni. Amikor Jókai «Üj földesurát» olvastam, jóleső érzés fogott el, hogy Ankersehmidt-ből, a derék, becsületes katonából, a magyar levegőn magyar földesúr lett. Szinte kívántam neki a birtokot, s gyerekkoromban megkönnyeztem, amikor birtoka víz alá került. De amennyire örültem ennek, az új földesúrnak, annyira ellensége vagyok a mostani új földesuraknak. Megmondom azt is, hogy miért. Mert amikor a nagybirtok az adósságból úgyszólván nem látszik ki, mikor a nagybirtokosok panaszkodnak, — és, sajnos, jogosan panaszkodnak — hogy nem tudnak megélni, hogy el vannak adósodva s amikor a kisgazdaportakon a végrehajtó napi vendég, — úgyhogy a gyerekek már annyira ismerik^ a végrehajtó bácsit, hogy megvan a saját széke,