Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-56

4:8 Az országgyűlés képviselőházának 56. ülése 1932 február 26-án, pénteken. a saját pohara, amiből megihat ja a borocskáját és rendben van a dolog — akkor azok, akik ezektől az eladósodott birokosoktól a most mélyen leesett földárak mellett földet vehetnek, — nem vagyok irigy ember, de valahogy nekem ezek az új földesurak, akár bankárok, akár ügyvédek, egyáltalában nem tetszenek. (Egy hang a balközépen: Es képviselők! — Eber Antal: Árverésen vehetnek!) Ezt meg sem engedném t. képviselőtársam ma, amikor a földnek egyáltalában nincs értéke. Nem engedném meg, hogy az, — bocsánatot kérek — aki jól spekulál, földet vehessen, mert éppen most olvasom, jó, hogy eszembe juttatják, — véletlenül nálam is van — a «Magyar Közgazdaság»-ban, hogy a textilgyárosok földet, földbirtokot vásárolnak. Azt mondja ez a lap (olvassa): «Az utóbbi időben a textilgyárak vezetői a földbirtok iránt érdeklődnek és már több textilgyár vezetője kisebb-nagyobb földbirtokot vásárolt.» (Egy hang a balközépen: Az egyik hatszáz holdat!) Nem szoktam személyeskedni, t. képviselőtársam. Itt arról van szó, hogy mi panaszkodunk, hogy az iparcikkeknek olyan horribilis az ára, hogy egyáltalában nem tudunk ruházkodni. Lehúzták már rólunk a ruhát, most pedig a földet viszik el. A kisgazdáról lehúzták a ruhát, a kisgazda lerongyolódott, nem bír ruházkodni, nem bírja az iparcikkek árát megfizetni és most azt kell látnunk, hogy azok, akik a drága iparcikkeket a nyakába sózták, azok ma a kisemberektől szerzett pénzen megveszik olcsón, az elértéktelenedett földet. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az osztó igazság alapján a leghatározottabban tiltakozom az ilyen földvásárlás ellen itt az ország házában. Ki kell azonban jelentenem, — nem vagyok filoszemita, ez köztudomású, de ezt a kérdést nem bírálhatom el tisztán felekezeti szempontok alapján a mai időkben. Mint ahogyan a névmagyarosításnál már egyszer kifejtettem, más gondolkodás szerint kell eljárnunk a zsidók névmagyarosításával szemben ma, mint régebben, és amint kellett volna eljárnunk, ha ezt a háborút megnyertük volna. Csak közbevetem a névmagyarosítással kapcsolatban ezt a dolgot, nem akarok messze elkalandozni. Azt a zsidót, aki egy lerongyolt országban él egy vesztett háború után és nevével is dokumentálni akarja, hogy ő ide tartozik, máskép kell elbírálni, mintha győztünk volna és aztán tódultak volna ide hozzánk. (Élénk helyeslés.) Ezeket óhajtottam leszögezni és azt, hogy ennél a kérdésnél különbséget kell tenni — és azért jó ez a törvény, mert megcsinálja — a galíciaiak között, akik bevándoroltak, akik úgyszólván pár éves magyarok és azok között, akik itt becsületesen teljesítették kötelességüket és a közgazdaság terén is tisztességesen viselkedtek. Ennél a kérdésnél, azt hiszem, ez felel meg az igazságnak, ezt képviselheti minden józan ember, nem szabad más irányban képviselni ezt a dolgot. Mert mit látunk

1

? A protekcióra vonatkozólag azt mondom, hogy én arra kérném, sőt egy szakasszal kötelezném a miniszter urat, hogy legalább minden negyedévben a Ház asztalára letegye a birtokvásárlásoknál történt változásokat, megjegyezvén e mellett, hogy ki járt közbe. (Szakács Andor: Ez Gaal Gaston indítványa!) Gaal Gaston indítványának nagyon örülök és azt magamévá teszem teljes mértékben, mert igenis, tessék annak a földmívelésügyi miniszternek igazságosan dönteni, semmiféle közbenjárásra szükség nincsen, itt csak az ország érdeke lehet irányadó. (Ügy van! a középen.) T. Képviselőház! Azt halljuk, hogy a falu el van teljesen adósodva, a kisgazdaporták túlságosan meg vannak terhelve és mégis egy példát mondok, természetesen nevek nélkül, mert 17 év alatt sohasem szoktam itt személyeskedni, de egy eklatáns példát ki kell ragadnom. Itt van az egyik vármegyei nagybirtokos, nem megyebizottsági tag, nem is községi képviselőtestületi tag, mert nem fizet annyi adót, mert adóját leírják, az 50 holdas kisgazda pedig benne van a megyebizottságban, mint virilista, a saját községében is virilista, mert adóját nem írják le. Amikor ezt elpanaszolta és hivatkozott arra a feltűnő, felháborító ellentétre, amely a két adókivetés között van, akkor azt mondták: hja, kérem, az könyvet vezet, kimutatta, hogy veszteséggel zárta az évet, természetes, hogy adót nem fizet. Mindeddig rendben van a dolog, ebbe belenyugszik mindenki, aki az adótörvényeket ismeri, de amikor pár év múlva rájövök, hogy az a nagybirtokos annvit fizetett rá éveken át arra a földbirtokra, hogy most másik párezer holdat vesz belőle, akkor már fel kell háborodni. Tehát itt valamit tennünk kell. Ez tovább így nem maradhat, mert ez nagyon rossz hatással van a népre. Bocsánatot kérek^ most az igen t. pénzügyi szakemberektől és tudósoktól, hogy olyan térre lépek, amelyben nem vagyok szakember, inkább ötletszerűen felvetek valamit, én azt (Halljuk! Halljuk!) hiszem, hogy ;jó; aki jobbat tud, mondja meg. En abból a szempontból fogtam fel a dolgot annak idején, amikor felszólaltam, hogy a kamat az országban nem lehet több 8°/o-nál, mert különben az uzsoratörvényt lehet alkalmazni. En azt hiszem, mint törvénytisztelő^ és törvényismerő ember, hogy minden törvény mindenkire egyformán kötelező. Ha van egy uzsoratörvény, amely 8°/o-on felül minden kamatot uzsorának minősít, azt vagy változtassa meg a kormány, ha van bátorsága, okossága vagy előrelátása, vagy pedig azt végre kell hajtani. Megállapíthatom ugyanis, hogy aa uzsoratörvényt, az ország egyik fontos törvényét, éveken át nem hajtották végre. A másik dolog az infláció kérdése. (Egy hang a középen: Hát a kamat!) A kamatra még visszatérek, nem maradok adós a kamattal soha. (Derültség.) Az infláció kérdésére rátérve, sokan — mondjuk meg egészen őszintén — az összes pénzügyi szakemberek, okos emberek azt mondják, hogy Isten óvja az országot az inflációtól. Nagyon sok értékes előadást hallottam, pl. Eber Antal t. barátomtól és másoktól és teljesen osztozom abban, hogy az infláció baj lenne az országra nézve. Meg vagyok róla győződve, hogy nem kívánatos, de nagyon sok ember ebben az orsizágban imádkozik úgy magában érte és ha otthon maguk közt vannak, azt mondják, hogy egy egészséges infláció nem ártana. Ez valahogy az országos közhangulat, mert az emberek nem tudják megérteni (Gaal Gaston: Nincs pénz!) és én sem tudom teljesen megérteni, hogy mondjuk van valakinek 100 hold földje mondjuk 100.000 pengő értékben. Megterhelte ezt a birtokot értékének 30 százaléka erejéig, felvett 30.000 pengőt a birtokára, vagyis kétharmada tehermentes maradt lényegben, egyharmada meg volt terhelve, most a pénzt tartjuk és a pénz vásárlóereje nem csök-