Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-56
46 Az országgyűlés képviselőházának 56. ülése 1932 február 26-án, pénteken. ben a Képviselőházban annak az áldatlan választási hadjáratnak következtében, melyet a nyáron elszenvedtünk, önöké minden kötelesség, de önöké a felelősség is. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Ház! (Farkas István: Bemélem, nem fogadja el. — Kabók Lajos: Mi van a titkos választójoggal 1 ? — Zaj.) Nagyon zavarban vagyok, amikor itt szólásra felállók és közbeszólnak. Képviselő vagyok ugyan 16 éve, de ha közbeszólnak, nekem, mint régi közbeszólónak, illő válaszolnom.^ Ne tessék tehát sokat közbeszólni, mert kénytelen leszek •beszédem tárgyától teljesen eltérni. Szeder Ferenc i képviselőtársam felszólalására beszédem folyamán fogok majd bővebben reflektálni. Most csak két témáját veszem elő; az egyik az egyházi birtok elkobzása, — hogy így fejezzem ki magam — a másik a hitbizomány kérdése. (Szeder Ferenc: Mondjuk szekularizációja!) En magyarul beszélek, nevezzük nevén a gyermeket, elkobzásnak. Aki ehhez a kérdéshez hozzányúl, annak tudnia kell azt, hogy nem csupán királyi donációból, hanem a katholikus és más felekezetek híveinek adományaiból jött létre ez a vagyon. Ennek: a vagyonnak tudomásom sízerint megvan a maga rendeltetése. (Szeder Ferenc: Régen nem azt a célt szolgálja, amelyet kellene!) Teljes meggyőződésből állítom, hogy teljesen megfelel ez a vagyon ennek a célnak. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Meskó Zoltán: Ebből igenis iskolákat tartanak fenn stb. Az egyházi alapok teljesen tönkrementek, (Farkas István: Kortescélokra használják fel!) de nem hallottam róla, hogy ezek az iskolák is becsuktak volna. Hogy tovább menjek, iskolapéldája ennek Zichy kalocsai érsek, aki gimnáziumot, internátusokat, tanonciskolákat létesített. A magam részéről kijelentem, hogy igenis híve vagyok annak és leszegezem magam ahhoz, bár a földreformnak mindenkor lelkes híve : előharcosa voltam, hogy igenis az egyházi javakhoz nem engedek hozzányúlni és ha kell, odaállok és testemmel is megvédem. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon ) Erre kötelez engem nemcsak hazafias érzésem, de feltétlenül és elsősorban vallási meggyőződésem is. (Farkas István: A vallásnak semmi köze a vagyonhoz! Korrumpálja a vagyon a vallást! — Brogli József: Mondja ön!) Erre nem is válaszolok. Az egyházi vagyonnak kultúrcéljai vannak. (Farkas István: Minél gazdagabb az egyház, annál inkább korrumpálják és politikai célokra használják fel!) Az egyházi vagyonok likvidációját már láttuk, igaz, hogy a főpapoktól vettek el földet, de a fiskálisok kapták meg az árát En azt hiszem, hogy ebben a kérdésiben minden hazáját szerető, istenfélő, vallásos ember velem együtt érez. (Büchler József: Semmi köze ehhez a vallásnak! — Zaj.) Elnök: Az előbb felsizólalt urat is figyelmeztettem, hogy szíveskedjék a tárgynál maradni. A képviselő úr is ezen kitérés után térjen vissza a tárgyhoz és foglalkozzék a törvény j avaslattal. Meskó Zoltán: Meghajlom az elnök úr figyelmeztetése előtt, bár azon a véleményen vagyok, hogy ez is teljesen idetartozik, amikor földet akarnak osiztani, földet akarnak vásárolni, az egyházi birtokot is fel akarják osztani, meg akarják venni. Ez a kérdés szerény nézetem szerint idetartozik. (Farkas István: Minden kötött birtokot meg kell szüntetni!) „Azt azonban, amit az előttem szólott képviselőtársam a hitbizományokról mondott, nagyban és egészben vallom én is. A hitbizományi reform ideje feltétlenül elérkezett. A t. képviiselőtársam^ itt célzott arra, hogy a hitbizományok egyrészét annakidején olyanok kapták, akik ezekért a birtokokért bizonyos császároknak, illetőleg Ausztriának szolgálatokat tettek. Be kell vallanom, (Farkas István: Haynau miért kapta? Károlyiék miért kapták?) ebben a véleményben bizonyos tekintetben — nem általánosítva — sajnos, sok esetben osztanom kell, mert igenis, olyanok kaptak birtokokat, akik bizony a nemzet ellen vétettek és jutalmul kapták ezeket a birtokokat. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Annál is inkább indokolt tehát, hogy a hitbizományi reformot mielőbb megvalósítsuk. Ezek előrebocsátása után arra a közbeszólásra, hogy elfogadom-e ezt a javaslatot vagy sem, legyen szabad megjegyeznem, hogy elfogadom és pedig azért, mert konzekvens akarok lenni magamhoz. Mint a régi háborús országgyűlésnek is tagja, 1917-ben, amikor földbirtokpolitikát sürgettem, a Házban a következőket mondottam (olvassa): «Éppen úgy feltételezem, 'sőt meg vagyok győződve arról is, hogy a kormány programmjába felvett nemzeti földbirtokpolitika mielőbb az óhajtott kedvező eredménnyel a megvalósulás stádiumába jut. Ertem azt •' a földbirtokpolitikát, amely a földdel való üzérkedésnek gátat vet és a méltán komoly aggodalomba merült gazdatársadalmat megnyugtatja, a fronton küzdő magyarjainkat pedig biztató reménységgel tölti el. T. Ház! A mai helyzet egyáltalán nem biz^ tató. A háborús pénz, ez a könnyen szerzett pénz nem fér a bőrében. Míg nemzetünk legjobbjai odakünn a harctéren küzdenek, addig idehaza a bankok és a hadseregszállítók előcsatárai, az alkuszok hadai lepték el az országot. A többtermelés jelszavának hangoztatásával s ennek leple alatt vásárolják a bankok a magyar földet. A többtermelés a hangzatos, a tetszetős, de a bankok szájában hamis jelszó és a jó üzlet a fő. Közpréda lett a haza földje, mert úgy látszik, — megfeledkeznek arról, hogy akié a föld, azé az ország.» Az egész ország megdöbbenésére és nagy csodálkozására rátértem ezután arra, hogy muníciógyártás révén vagyonokat lehet szerezni és kimutattam, hogy egész vagyonokat tudnak megvásárolni azok, akik könnyen szerezték a pénzt. T. Ház! Amikor ezt a kérdést itt szóvá tettem, akkor Milotay István t» barátom, volt képviselőtársunk, a Magyarság mostani főszerkesztője, az akkori Üj Nemzedéknek felelős szerkesztője és kiadója, a magyar földmíves népnek egyik leglelkesebb támogatója, aki azt a fáradságot vette magának, hogy bejárja az országot tany ár ól-tanyára, hogy a helyszínen győződjék meg a mi fajtánk bajairól, annakidején nagyon érdekes cikket írt erről a kérdésről. Engem annyira meghatott, annyira a lelkembe markolt ez a cikk, hogy a Házban 1917-ben felolvastam és most is felolvasom. (Halljuk! Halljuk!) A kevés lap közül, amely ezzel a kérdéssel — a földbirtokreformmal — foglalkozni szokott, az Üj Nemzedék c. lapról óhajtok megemlékezni. Ez a lap egyik legutóbbi számában a következőket írja (olvassa): «A napilapok az elmúlt héten megemlékeztek
