Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-69

502 Âz országgyűlés képviselőházának hogy egyrészről új adókat léptet életbe rendeleti úton, másrészről leszállítja a tisztviselői illetményeket- szintén rendeleti úton. Az új adók mellett legyen szabad megemlékezni arról, hogy egy igen nehéz probléma áll elő a lakók és háztulajdonosok kérdésében, mert amikor a házadót újból emelik, és a háztulajdonost ismét új adókkal sújtják, ugyanakkor a kilakoltatás és magas üzleti és boltbérek ellen védelmet nyújtani igen nehéz. A magas bolt- és üzletbéreket már eddig sem birták fizetni a kereskedők és az iparosok s legtöbbje már a háziúr kegyelméből türetett meg. Most azonban kérdés, meddig fogják megtűrni azokat, akik nem tudják már a magas béreket fizetni, ugyanakkor azonban a háztulajdonosoknak a magas adókét le kell róniok. Itt az a helyzet áll elő, t. Képviselőház* hogy lassankint mindeniki eigy csendes társat kap maga mellé az állam képében, ez a társ azonban csak a bevételben részesedik, a rezsiben, a kiadásokban semilyen részesedést nem vállal. Olyan csendes társ az állam, amely minden bevételt elvisz, de csak ideig-óráig, mert lassankint odajutunk, hogy senkinek bevétele immár nem lesz ebben az országban. T. Képviselőház! Ha végignézünk azon, hogy milyen Magyarország polgárságának, Budapest és az egész ország lakosságának helyzete, akkor meg kell állapítanunk, hogy itt a magyar polgárság" most már harmadszor megy tönkre. Legelső tönkremenetele a valorizációs törvényben volt lefektetve, mert a valorizációs törvény magyarra lefordítva, csak egy kis példával illusztrálható: Ha valaki, nevezzük Fekete Péternek, 1914-ben a'háború kitörése előtt már egy bizonyos vagyonnal rendelkezett, azt több helyen akarta elhelyezni, hogy öreg napjaira magának nyugodalmat és ezáltal gondtalanságot biztosítson. Vagyonának egy részét, mint takarékbetétet, eïhielyezte a postatakarékpénztárnál, tehát az államnál, vagy egy kitűnő nagybanknál, azonkívül biztosította magát és kifizette előre több évre a biztosítási díjat életjáradék ellenében több biztosítási vállalatnál, azonkívül vett «aranyjáradékot, vagy korona járadékot, mert az államot osak jónak kellett tartania, azonkívül vett fővárosi kölcsönkötvényt, mert hiszen akkor híres volt Budapest a maga gazdagságáról és hogy esetleg gyermekét is biztosítsa, elhelyezett számára is egy kis tőkét az árvák gyámés nyugdíjpénztáránál. Mire idáig eljutott, kitört a háború. Még volt annyi ideje, hogy vagyonának roncsain, még hátralevő kis vagyonából hadikölcsönt tudjon jegyezni és egyúttal részletre vett magának egy kis lakásberendezést. Ezután bevonult. IIa viszajött a frontról vagy fogságból vagy bárhonnan, akár rokkantán, akár egészségesen, kiderült, hogy mindazért, amit takarékbetétben, záloglevélben, hadikölcsönben, arany- vagy koronajáradékiban, vagy akár a gyámpéiíztárnál, vagy biztosításban helyezett el, egy villamos szakaszjegyet sem tudott már váltani. Ezziel szemben, ha a bútoráért, amelyet annakidején vett a lakásába, még száz koronával adós maradt, azért a száz koronáért a valorizációs törvény alapján beperelték, a száz koronát vele szeuir ben a bútorosnak megítélték. Ez kiderítette azt, hogy az állam rossz volt. a város rossz volt, a nagybankok, a biztosítók rosszak voltak, csak Fekete Péter kispolgár volt hitelképes. (Ügy van! balfelől.) Ez vollt a polgárság első tönkremenetele. (Jánossy Gábor: Erről nem tehet ez a kormány.) 69. ülésé 1932 április 19-én, kedden. A második tönkremenetel volt az infláció ideje, az az idő, amikor, ha nem is a jégre, de a tőzsdére ment táncolni a magyarság polgársága, (Jánossy Gábor: Ugyanaz!) az az idő, amikor éppen úgy beszakadt alatta a talaj, mintha jégre ment volna táncolni. Ez volt a második tönkremenetel korszaka. Most jutottunk el a harmadik korszakhoz, amikor, ha végig méltóztatik nézni bármilyen társadalmi rétegen, bármilyen foglalkozási ágon, csak keserűséget és elkeseredést fognak tapasztalni. (Ügy van! balfelől.) Ez az a harmadik korszak, amikor, ha végignézünk a magyar kereskedelmen, amely valamikor világhírű volt a maga gazdagságáról, meg kell állapítanunk, hogy ma világhírű lehet a maga szegénységében. (Úgy van! balfelől.) Ez az a korszak, amikor, ha végigtekintünk a magyar kisiparon, meg kell állapítanunk azt, amit elmondottak az ipari központról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan, hogy a magyar kisipar a teljes tönkremenetel, a csődök előtt áll és csak annyiban különböztethetők meg egymástól a kisiparosok, hogy van, aki csődbemegy, van aki kényszeregyességbe megy, van aki vagyontalansági esküt tesz. És ha végignézünk a magyar mezőgazdaságon, kell-e, szükséges-e ismét ismertetni azokat a sirámokat, amelyeket a magyar gazdatársadalom joggal hoz ide állandóan a Ház elé?. Elnézést kérek a t. Háztól, hogy mint városi képviselő mégis néhány szót óhajtanék szólani a magyar mezőgazdaság helyzetéről. (Jánossy Gábor: Nem kell azért elnézést kérni, nincs különbség.) Szakértői vélemények szerint a búzatermelésben túltermelés állt elő. Több százezer holddal kellene csökkenteni a búzatermő területet más termelési ágak javára. A külföldi import-statisztikák ismertetései azt mondják, hogy 50 ezer hold búzaterületet lehetne hüvelyesek, olajosok és takarmánymagok termelésének kiterjesztésére fordítani. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy most van itt a lélektani pillanat, amikor az európai agrárproduktumok elől adj dig elzárkózó német piacot meglehetne nyerni a magyar agrártermékek felvevő piacának. (Kun Béla: Hálátlanok a németek! — Meskó Zoltán: Pedig hűségesen kitartottunk mellettük ! — Jánossy Gábor: Ne higyj magyar a németnek, akármivel hitegetnek. Nincsen abban semmi virtus... a többit elhagyom. — Derültség.) Ezek szerint a szakértők szerint egyedül Németországban 25 ezer hold magtermést lehetne Magyarországból elhelyezni. Ezzel szemben 1931-ben Németország borsóimportjának Magyarország alig 1%-át, lencseimportjának alig 1 ezrelékét, repceimportjának 1'5%-át, napraforgómagból való importjának 3

/4%-át szerezte

> be Magyarországból. Ez teljesen bizonyítja azt a közbeszólást, amelyet előzőleg Meskó t. képviselőtársam tett. (Meskó Zoltán: Ellenséges hatalmaktól vásárolnak! — Dinnyés Lajos: A szovjettől vesznek!) A^termelés átszervezésének nehézségeit megnehezíti a gazdatársadalom elszegényedése. Tény, hogy a termelési költségek fokozottabbak és vetőmag csak készpénzért szerezhető be. Ezzel szemben tudomásom van arról, hogy a legjelentősebb magkereskedelmi érdekeltségek illetékes^ helyen felajánlották, hogy kölcsönkén hajlandók rendelkezésre bocsátani a vetőmagot, sőt a ^termelési költségeket is, ha részükre is biztosíttatik ugyanaz az előny, amelyet a cukorgyárak részére biztosítottak, amit az 1800. számú miniszterelnöki rendelet szabályoz és amely meghatározza ezek számára a törvényes