Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-69

476 Az országgyűlés képviselőházának zatnak első kötelessége az előrelátás. — Kun Béla: Ügy van és a bölcseség!) De a lényeg, a mi bajaink lényege mégis csak egy olyan körülmény, amely nem tőlünk függ (Jánossy Gábor: Ügy van!) és ez az egyszerű körülmény a mezőgazdasági termények árában történt katasztrofális zuhanás. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Valljuk be őszintén, hogy ez; így van. Valljuk be őszintén azt, hogy ha ez nem következett volna be, abban a» esetben: mindannak ellenére, ami a moiltban történt, nem lett volna semmi baj, Ügy van! Ügy van! középen) mert mindazokat a terheket ea az OTszág bírta volna és akkor nem rekriminálnánk annyira, mint most. (Sándor Pál: Az sem áll. Nem bírta volna el!) A másik dolog, hogyha mindazok az intézkedések, amelyek a múltban történtek és amelyeket ellenzéki t. képviselőtársaink annyira bírálnak, nem történtek volna meg, hanem minden jól történt volna, minden takarékosan történt volna, akkor is, hogyha bekövetkezik a terményáraknak ez a zuhanása, amely most következett be, ugyanilyen helyzetben lennénk. (Kun Béla: Nem lennénk ilyen helyzetben. Nem lenne ennyire kipumpolva a kisgazda, a kisiparos! — Sándor Pál: Egy milliárdot elpocsékoltak! — Malasits Géza: Nem volna ekkora hitelválság és nem volna ekkora nyomorúság. — Elnök csenget. — Sándor Pál: Egy milliárdot elpocsékoltak! — Jánossy Gábor: Mi az, hogy elpocsékoltak? Beruháztak! — Elnö\k csenget. — Kun Béla: Az a kérdés, mibe ruháztak be? — Jánossy Gábor: Hogy a munkásnak kenyere és munkája legyen! — Sándor Pál: Tyúkkölcsönök! — Malasits Géza: Csiborpatkó!) Ezt mindenesetre meg akarom állapítani, (Sándor Pál: Kár erről beszélni!) abban egy véleményen vagyunk mindnyájan, (Egy hang balfelol: örüljenek, hogy <m% nem beszélünk!) hogy ezek a külső körülmények okozták végeredményben ezt a katasztrofális helyzetet. (Felkiáltások balfelol: Részben! — Malasits Géza: Az egy milliárdról beszéljen! Nem lett volna ekkora hitelválság, mint amilyen van.) Elnök: Csendet kérek! (Friedrich István: Minek ment el Bethlen? Minek van itt Károlyi Gyula? f Akkor kár volt, ha jó volt minden. Hát miért hozták akkor? Mégis valami nem stimmelhetett, ha ő itt van? így nem lehet nekünk beszélni! Esze ágában sem volt miniszterelnöknek lenni, nem is gondolt rá. — Derültség.) Tomcsányi Vilmos Pál: Hiszen ebben egy véleményen vagyunk, hogy a múltban történ tek dolgok; amelyeket máskép kellett volna csinálni (Friedrich István: Hagyjuk a multat!) Ügy van, hagyjuk a multat. (Sándor Pál: A múlt nagy céda!) Kétségtelen, hogy a javulás is külföldről kell hogy jöjjön, szóval olyan rendezés, amelyben mi is résztveszünk s amelynek végeredményben külföldről kell jönni. (Propper Sándor: Hiszen csak 4 milliárddal tartozunk a külföldnek!) Ebben a tekintetben a. kormányzat eddig is megtette tennivalóját. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy a külügyminiszer úr kint jár, tárgyal odakint és ezeknek a tárgyalásoknak főcélja végeredményben piacok teremtése a mezőgazdasági kivitel részéré. (Jánossy Gábor: Csendben dolgozik!) Ha ezeknek a piacoknak megteremtése terén eredményt ér el, akkor megvan a remény, hogy a gazdasági válság enyhülni fog. De nézzük meg azokat az intézkedéseket is, amelyeket, előttem szólott t. képviselőtársaim lekicsinyelnek és amelyeket én olyanoknak Iátok, hogy ezekkel az intézkedésekkei a kor69. ülése 1932 április 19-én, kedden. mánynak mégis csak sikerült a válságot valamennyire elviselhetővé tenni és azt a reményt kelti bennünk, hogy mégis sikerül a gazdasági életet keresztülmenteni a jövőre. Ha az intéz kedések konzekvenciáját vesszük, kétségtelenül sikerült a mi pénzünk vásárlóképességét a belföldön biztosítani. Ez nagy eredmény, mert ha pénzünk vásárlóképessége felbomlik, akkor ez kétségtelenül zavarokra adhatott volna okot és az emberek megélhetését a belföldön nagyon megnehezítette volna. Meg kell állapítanom továbbá azt is, hogy az a bizalmatlanság, amely a nyári események következtében pénzünkkel, a betétekkel és a pénzintézetekkel szemben fennállott, enyhült. Ez az enyhülés határozottan a felhatalmazás alapján kibocsátott kormányrendeleteknek köszönhető és ha még most is azt mondják, hogy a betétek kiszivárgása továbbra is folyamatban van, én azt vagyok bátor megállapítani, hogy ez már nem a bizalom kérdése, hanem ez egyszerűen annak következménye, hogy a mai nehéz viszonyok közt az emberek rá vannak szorulva arra, hogy betétjeikből is éljenek. Nem tudom úgy felfogni a dolgot, mintha ez a bizalmatlanság továbbra is fennállana, mert ezt a kormány intézkedéseivel tényleg' sikerült enyhíteni. További intézkedések, amelyek lehetővé teszik, hogy a bajba jutott emberek mégis fennmaradjanak, — az adósvédelmi intézkedések. Az adósvédelmi intézkedésekkel lehetővé tettük, hogy a legsúlyosabb helyzetbe jutott kisgazdák feje felől ne árverezhessék el az ő vagyonkájukat, ne árverezhessék pedig el akkor, amikor tulajdonképpen az ő adósságuk aránylag nem is olyan sok a vagyonuk értékével szemben. Minthogy azonban nem tudnak fizetni és minthogy az ingatlanokat tudvalevőleg most csak potom áron lehetett volna értékesíteni, ezekkel az intézkedésekkel az árveréseket megakadályoztuk és éppen azért Eckhardt Tibor t. képviselőtársamnak nincs egészen igaza, amikor azt mondja, hogy ebben a tekintetben nem történt semmi. Abban igaza lehet, hogy nekünk tovább kell mennünk. (Egy hang balfelöl: A halált prolongálták, semmi mást!) És én azt hiszem, hogy a kormány foglalkozik is ezzel a kérdéssel, hogy az adósvédelem terén további olyan 'intézkedéseket tegyen, amelyek még jobha.n biztosítják, hogy az értékek el ne pusztuljanak. (Friedrich István: Milyen jó egy ilyen optimistának, mint a képviselő úr! — jánossy Gábor: Pénzbe nem kerül, miért ne legyen optimista? — Derültség. — Friedrich István: Boldog ember!) A. másik kérdés a kamatok kérdése, amely majdnem azt mondhatnám a legsúlyosabb probléma; ha itt radikális, alapos intézkedést lehetne csinálni, az rendkívül sokat segítene. A kormány itt is idejében megtette az intézkedéseket, amelyek sokat segítettek és azóta is a kamat nívója lefelémenő irányzatot mutat, s ha kismértékben is, mégis csak segít ezen a bajon. (Friedrich István: Annak más oka is van, kérem! Csak kezdenénk fejtegetni, hogy mi annak az oka! — Sándor Pál: Mit védünk a magas kamatlábbal?) Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az ipar, különösen pedig annak egy része tényleg nagy védelmet élvez a mai viszonyok között. Ezt a védelmet nemcsak a vámvédelemben kell látnunk, hanem a kényszerű devizakorlátozásokban is, mert ezeknek következtében is bizonyos előny jár az ipar egy részének olyan értelemben, hogy a behozatal meg van nehezítve. Ami tehát eddig még a vámvédelem mellett bejöhetett volna, most a devizakorlátozások és