Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-69

Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1932 április 19-én, kedden. 471 goznának, hogy leszállnának az 1896-os milleniumi lóról és nem abban a mentalitásban, abban az érzületvilágban élnének és intézkednének, mintha itt ma is 1896 lenne. Tegnap, Somssich igen t. képviselőtársam is hivatkozott arra, milyen veszedelmes és elítélendő az ország mai súlyos gazdasági helyzetében és mint fiatal képviselő magam is szégyenkeztem;, hogy amikor az országgyűlést megnyitottuk, itt díszmenetet, kacagányokat, kócsagtollakat láttunk, pedig akkor már bankzárlat volt, akkor már katasztrofális télnek néztünk elébe. T. Képviselőház, bennünk mindig meg volt ez a tulajdonság és mindig szerettünk többnek látszani, mint amik voltunk. Mi mindig mutogattuk itt Európának a mi fényünket. Ma is méltóztassanak elmenni a külföldre, méltóztassanak a külföldi követségeinket megnézni. Hivatkoznak az állandó festbankettekre és hivatkoznak itt mindenféle ünnepélyes fogadtatásokra, sikerekre. Tegnap itt Jánossy igen t. képviselőtársam feltette azt a kérdést, hogy nincs piac. Tényleg nincs piacunk, miért nincs megfelelő külföldi képviseletünk. (Kun Béla: Vannak díszköveteink!) Ott is csak abban nyilvánul meg a képviselet, hogy felveszik azt a kacagányt, a díszmagyart. Ez az a bizonyos egy század, amellyel a mai kormányzat elmaradt a mai reális élettől. De most felvetődik .az a kérdés is, hogy minek itt felhatalmazás. Minek a kormánynak felhatalmazást adni, amikor olyan többség áll a háta mögött, amely gondolkodás nélkül min dent megszavaz. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a személyeskedésektől tartózkodjék. (Za4 half elöl.) Csendet kérek! Dinnyés Lajos: Felvetődik az a kérdés, hogy minek akkor itt egyáltalában ez a parlament. (Szűcs István: Rossz felfogás! — Zaj.) Minek vagyunk itt egyáltalában? Teljesen luxus, illuzórius valami, hogy itt üljünk, vitatkozzunk, amikor ennek a törvényhozásnak semmiféle vétójoga nincs. Ne feledjük el azt se, hogy mi ezzel az eljárással és ezzel a példaadással precedenst teremtünk a magyar életben. Precedenst szolgáltatunk arra, hogy kiadjuk a hatalmat a mindenkori kormánynak. Méltóztassék figyelembe venni, hogy nem mindig ez a kormány lesz itt, — kormányok jönnek, kormányok mennek — és ha most ennek a kormánynak megadjuk ezt a felhatalmazást, ezzel precedenst fogunk teremteni és erre a precedensre egy másik kormány mindenkor hivatkozhatik, a törvényhozás kezéből mindenkor kiveheti és ki fogja venni a legfőbb hatalmat. Ez a kormány, amelynek immár nyolc hónapja meg van ez a felhatalmazása, nyolc ^hónappal ezelőtt azzal jött ide, hogy az államiháztartást egyensúlyba kell hozni és azért kell ennek a kormánynak ez a felhatalmaz ás. Most ismét egy törvényjavaslat van előttünk, amelyben megint felhatalmazást kérnek nemcsak a következő költségvetési évre, hanemi a költségvetési éven túl is és azt mondja ez a felhatalmazás, hogy a gazdasági élet biztosítására minden néven nevezendő rendelkezést megtehet a kormány. Méltóztassék t. Képviselőház, ennek a kérdésnek a lényegébe betekinteni. Előfordulhat az az eset., hogy majd jön egy külföldi tőkecsoport, — akár állam, akár valamely érdekeltség — és azt fogja mondani, mint ahogy ezt a múlt választás alkalmával mondták, hogy azért kell a Bethlen-kormánynak is választatnia, mert a külföld, amely a pénzt, a kölcsönt adni fogja, tudni akarja azt, hogy a Bethlenkormány bírja-e a nemzet többségének bizalmát. Ennek a felhatalmazási javaslatnak alapján számítani kell ezzel a lehetőséggel és nem tudom, mit méltóztatnak majd szólni akkor, ha, amint mondottam, a külföldi tőkecsoport, vagy ország jönni fog és azt fogja mondani, hogy tessék ilyen és ilyen választójogi törvény mellett új választást kiírni és ha a kormánynak meg lesz a többsége, akkor fogunk majd kölcsönt adni. (Berki Gyula: Félünk, hogy a képviselő úr nem kerülne vissza és ezért aggodalmaskodunk!) Jön majd helyettem más. (Fábián Béla: Van olyan jó ízlése a kerületének, hogy még egyszer megválsztja! — Kun Béla: Nem egyénekről van szó, hanem nagy elvről, a titkos választójogról! — Berki Gyula: Abba beleegyezünk!) A kormányt ez alatt a 8 hónap alatt, ami alatt az államháztartást rendbe akarta és rendbe próbálta hozni, két elv, két elgondolás vezette: egyrészt a kiadásokat redukálta, — nagyon természetesen — másfelől pedig a bevételeket iparkodott emelni. A tisztviselői fizetés volt az elsői, amelynek csökkentésével rögtön iparkodtak az államháztartás labilis egyensúlyát rendbehozni. Méltóztatnak emlékezni azokra a miniszterelnöki ígéretekre, amelyeket Bethlen István akkori miniszterelnök úr Debrecenben is tett. A sajtóban is lépten-nyomon jöttek a kormánnyilatkozatok, hogy a tisztviselői fizetéscsökkentésről soha szó sem lesz. Mikor azonban megtörténtek a választások és nyilvánvalóvá lettek a nagy deficitek, amelyek jelentkeztek a költségvetésben, akkor először jöttek a hivatalos cáfolatok, azután miként azt már előre sejtette és tudta mindenki, jött a rideg valóság, jött az első tisztviselői fizetéscsökkentés és immár most a harmadik* redukciónál tartunk. A tisztviselői kar ezen rendeletek következtében ma a legnagyobb pauperizmusban van. Nem tudja mit hoz neki a jövő, teljesen bizonytalan minden téren, bizonytalan, mennyi lesz a jövedelme és míg edldig; számithatott, építhetett jövedelmére, addig ma ott áll, hogy nem tudja, mit hoz a holnap, nem jön-e holnap megint a redukciós olló, amely megint megnyirbálja fizetését és járandóságait. Az a tisztviselő, aki eddig biztosan számíthatott arra, hogy mennyi lesz a jövedelme, és aki négy-, vagy háromszobás lakásban tudott élni és tudta gyermekeit neveltetni, ma azt sem tudja, hogy esetleg egy újabb redukció következtében nincs-e kitéve a kilakoltatás veszedelmének és nem kell-e áthurcolkodnia kétszobás, vagy egyszobás lakásba. A legalsó kategóriában pedig máris tényleg olyan kétségbeejtő, szomorú állapotok vannak, amelyeket minden téren aggályosaknak, veszedelmeseknek és kétségbeejtőknek kell elismerni. És most jön a kinevezési tilalom mellett az is, hogy az előléptetést is, mint olyant teljesen megszüntetik, szóval a munkának mintegy gátat emelnek és nem adják meg a lehetőséget arra, hogy a tisztviselő érdemei elismeréséül előbbre kerülhessen, amihez pedig neki a tisztviselői pragmatika értelmében joga van, amire jogot szerzett akkor, amikor állami szolgálatba lépett. Méltóztassanak ezzel a gondolattal foglalkozni. Méltóztatnak-e tudni odaállni ezfzel a tisztviselők elé, akik mindenkoron gerince voltak ennék a nemzetnek, akik mindenkora legsúlyosabb időkben is minden téren megállották helyüket? Mikor a másik oldalon a bevételeket emelték, maga a kormány s maguk az illetékes helyek is kénytelenek voltak elismerni azt, hogy 68*