Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-68
446 Az országgyűlés képviselőházának t pította meg, hogy szobrot kellene neki állítani eredményes áldozatkészségeért, ebben az egész borzalmasan nehéz időben a magyar adófizető, ez a névtelen adófizető, kihúzta a nemzet szekerét a kátyúból, amelyben megrekedt, és mi az eredmény? Öt év múlva itt vagyunk megint a pocsolya fenekén, öt év múlva újból szanálásra gondolunk, nem a névtelen adófizető hibájából, hanem annak a rendszernek a hiba' jából, amely az országot idáig juttatta. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon.) Két ilyen keserves csalódás után dupla gonddal kell végig gondolnunk azt, hogy minő terheket rakunk ennek a népnek vállára és kétszeres aggódó lelkiismerettel kell megvizsgálnunk azt, hogyha újból megterhelésekkel sújtjuk ezt a népet, akkor legyen is annak eredménye, ne hiába p^uffogjanak el azok az áldozatok, ne öljük ki végérvényesen a bizalmat népünk lelkéből, ne tegyük tönkre az áldozatkészség utolsó csíráját is az ő lelkében. Veszedelmes tünetek jelentkeznek már és én innen, ellenzéki oldalról akarom hangsúlyozni, hogy adót pedig mindeniknek fizetnie kell; első kötelesség megfizetni az adót, (Ügy van! Ügy van!) de az igen t. kormányzatnak viszont kötelessége csuipán remélni azt, hogy ezek az adók majd kihúzzák az országot a bajból, hanem olyan egységes koncepcióval jönni ide a Ház elé, amely igenis teljes biztonsággal megmutatja azt, hogy ha a nemzet meghozza az áldozatokat, az áldozatok nem lesznek hiábavalók és matematikai bizonyossággal ki fogjuk heverni ezt a mai válságot. A mai helyzetben ellenkező bizonyossággal kell számolnunk. Mindannyian tudjuk, talán nagyon kevés kivétellel, — akiket, azt kell mondanom, veszélyes optimistáknak kell minősítenem — hogy ez a most elénk terjesztett költségvetés sem állja meg helyét, ez is össze fog dőlni, ez is újból és újból kiegészítésre fog szorulni. Nincs meggyőzőbb bizonyíték ebben a tekintetben, mint az, hogy az igen t. kormány éppen a felhatalmazási javaslat prolongációját kéri, mert ha a kormány meg volna (győződve aaról, hogy az eddig tett intézkedések kielégítőek, nem volna szükség prolongálásra, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) mert akkor az eddigi intézkedések alapján meg kellene és meg lehetne találni a kivezető utat. (Ulain Ferenc: A Bethlen-rendszer folytatása! — Györki Imre: Korányi azt mondta, hogy reális költségvetést hoz a Ház elé. — Kun Béla: De maga sem merte vállalni a felelősséget, hogy a bevételek meglesznek!) Az igen t. kormány egész eddigi gesztiójában, főleg gazdasági gesztiéjáb •SLií azt a sú- I lyos hibát kell látnom, hogy akkor, amikor megindított, mégpedig akaratán kívül és a szükség kényszerítő nyomása alatt, megindított bizonyos a gazdasági életet deprimáló, összezsugorító közgazdasági tendenciákat, amikor egyfelől emelte iaz adókat és a közönség legszélesebb rétegeinek vásárlóképességét ezzel károsan befolyásolta, másfelől egyidejűleg csökkentette az illetményeket és ezzel ugyanezt az eredményt, érte el: semmi gondoskodás, de még csak egy gondolat sem jelentkezett a közélet előtt,^ amely ezeket a gazdasági életet öszszezsugorító tendenciákat ellensúlyozni képes lett volna és optimista, felfelé ívelő, a gazdasági életet megjavító tendenciáknak kezdeményezésével ezeket az általánosan összezsugorító és deprimáló hatásokat ellensúlyozni képes lett volna, (Ügy van! balfelől.) Igen t. Ház! Sajnos, de való, hogy megíté8, ülése 1982 április 18-án, hétfőn. lésem szerint ma semmivel isem vagyunk közelebb a kölségvetési egyensúlyhoz, mint voltunk a bankzárlat kitörése idején. Kiadásainkat restringáltuk, papíron növeltük a bevételeinket, de méltóztassék megnézni az államháztartás tényleges bevételeit: a direkt adóktól eltekintve, — ahol egy kíméletlen adóprés ideigóráig még érhet el eredményeket — a közvetett bevételek, a közvetett adók, így az üzemek bevételei, olyan gyors csökkenést mutatnak, amire nincs is jellemzőbb, mint magának a költségvetésnek az adatai, ahol például a pénzügyminiszter úr csak a vámbevételeknél éppen egy 50%-os hiányt állapít meg, egy 50%-os csökkenést vesz fel a következő évre. (Ulain Ferenc: A dohány!) A forgalmi adónál aránylag kisebb csökkenést állapít meg, de a kulusokat lényegesen felemelték. Mit kell itt még sokat beszélnem ezekről a kérdésekről, amikor a genfi nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatója, monsieur Albert Thomas állapította meg a napokban, hogy az egész földgömbön Magyarország kivitele csökkent a legerősebben, 36"8%-ot esett vissza kivitelünk az 1931. esztendőben, amely csökkenésnek túlnyomó része az esztendő második felére esik és ez a csökkenés még folytatódik, még fokozottabb mértékben jelentkezik az idei évben. Hogy csak néhány példát hozzak fel, méltóztassék csak megnézni a búzával legalább egyenrangúan fontos baromfi és baromfitermékek exportjára vonatkozó adatokat. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Tojáskivitelünk egyötödére esett viszsza a tavalyinak, baromfi-exportunk is katasztrofálisan csökkent. Miből fogjuk fedezni ezeket a felemelt adókat, hogyan várhatjuk, — hiába emelik a kulcsokat — hogy ez a lecsökkenő forgalom, ez a halódó gazdasági élet ki tudja termelni ezeket az állami bevételeket, ha a gazdasági életben javuló tendenciát, optimista irányzatot, mégpedig nem a nyilatkozatok alapján optimista, hanem a tényleges helyzetet megjavító és jogos optimizmust tápláló gazdasági irányzatot nem tudunk a nemzet testén belül megindítani 1 ? (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Igen t. Ház! Felszólalásom végén bátor leszek idevonatkozólag néhány konkrét javaslatot tenni és tisztelettel kérem önöket, méltóztassanak majd ezeket a javaslatokat (Halljuk! Halljuk! jobbfelől és középen.) azzal a lelkiismeretességgel megbírálni és ha bármi jót találnak bennük, azzal a hazafias — mondjuk — áldoz atkészséggel és megértéssel elfogadni, amelyet ez a kérdés megérdemel. Bn nem hiszem, hogy mai nyomorúságos helyzetünkben megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy minden áron és minden körülmények között kölcsönösen elutasítjuk azt, amit az egyik oldal a másiknak proponál. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Jánossy Gábor: Ezt sohasem szabad! — Bródy Ernő: De mindig ezt csinálták!) En is megtettem és az a párt is, amelyhez tartozom, megtette már más alkalommal azt a kijelentést, hogy ha önök bármi olyan gondolattal, (Bródy Ernő: Tíz évig mindig ezt csinálták!) bármi olyan javaslattal jönnek, amely megfelel a mi felfogásunknak, a nemzet érdekének, mi innen az ellenzékről is mindenkor szívesen fogjuk azt^ megszavazni (Helyeslés a jobboldalon.) és támogatjuk önöket. Kérjük azonban önöket, méltóztassanak a mi javaslatainkat is ugyanilyen szellemben elbírálni. Nem abban a szellemben, amely itt tíz évig uralkodott és amely itt tíz év alatt soha egyetlen ellenzéki javaslatot el nem fogadott, csak azért,
