Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. ülßse 1982 április 18-án, hétfőn. 445 itt azt, hogy aki a szavát egyszer megszegte, az ne számítson többé arra, hogy bármiféle kérdésben hitelt adjanak szavának, felvetem önök előtt azt a kérdést: a múlt év június elején a debreceni miniszterelnöki beszéd keretében minő Ígéretek tétettek* az országnak? (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ünnepélyes kijelentés tétetett, hogy nem lesznek adóemelések és a tisztviselői illetményeket nem csökkentik. (Ulain Ferenc: Ki volt akkor az a híres miniszterelnök, aki így szokta betartani szavát? — Zaj balfelől. — Elnök csenget — Ulain Ferenc: Jöjjön be, a folyosón van, hallgassa végig.) Ennek a kettős ígéretnek jegyében jött össsze ez a mai többség. Ez az a bázis, sajnos, csak igéretbázis. amely a mai többség^ megválasztásának bizonyos mértékig alapját képezte. Kérdem a pénzügyminiszter úrtól: betartatott-e ez a miniszterelnöki Ígéret és megérdemli-e a bizalmat bárki részéről ebben az országban az a férfiú vagy az a rendszer, akinek Ígérete 'egy éven keresztül ilyen módon tartatott be. (Ulain Ferenc: Jöjjön be Bethtlen István, kint van a folyosón. Hallgassa ezt végig! — Kun Béla: Van-e az adott szónak szentsége vagy nincs?) Méltóztassék erre a választ megadni. (Rassay Károly: Hamis költségvetések és jelentések voltak! — Simon András: Rebus sic stantibus! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak (Ulain Ferenc: Hatvan-hetven milliót hallgatta el!) Ulain képvielő urat kérem, mérsékelje közbeszólásait. Eckhardt Tibor: Igen kérem Simon András képviselőtársamat, ne méltóztassék ezeket a dolgokat védelemben részesíteni, mert ha az ország hitelének és külföldi megbecsülésének valami ártalmára vált, akkor ki kell jelentenem, súlyosan károsította ennek az országnak (hitelét a messze jövőre kiható módon az, hogy éveken keresztül nem kapott ez a nemzet^ és nem kapott a külföld becsületes számadásokat a kiadásokról (Ügy van! Ügy van! Taps balfelől.) és a múlt évi júniusában is, mikor már egy százmilliós deficit állott a hátunk mögött, még mindig aktív mérleget mutattak ki az államháztartásnál. (Pakots Jósef: Kreuger-politika. — Ulain Ferene: Gróf Kreuger István! — Dinich Ödön: Másokat ezért bezárnak! — Pakots József: Elmentek a toronyszobába!) Igent. Képviselőház! Tudom, hogy számos intézkedés, amelyet az igen t. kormány az elmúlt esztendőben tett, elkerülhetetlen volt, de állítom, hogy a volt miniszterelnök úr i® tudta, hogy ezek az intézkedések elkerülhetetlenül bekövetkeznek és a .nagy nyilvánosság előtt mégis az ellenkezőt állította ünnepélyesen és kiváltképpen ezért osztom a pénzügyminiszter úrnak azt a megállapítását, amelyből a jövőre az egész Háznak pártkülönteég nélkül messzemenő konzekvenciákat kell levonni és ez. az, ne számítson senkinek a bizalmára. (Kun Béla: Újra miniszterelnök akar lenni! — Egy hang a baloldalon: Osztogatja a tárcákat! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Ha egyrészt elismerem, hogy a kormány által kibocsátott szükségintézkedéseknek jelentékeny része az adott kényszerhelyzetben elkerülhetetlen volt, másrészt kifogásolnom kell, hogy a kormány részletekben intézkedik, hogy nem gondolta sohasem végig és ma sem gondolja végig, hogy a mai iszituációból, abból, hogy tényleg megoldás találtassék, tényleg milyen meszszemenő konzekvenciákat kell levonni. Sohasem jött a kormány egy egységes koncepcióval, hanem improvizál hétről-hétre és hónapról-hónapra. Egyenesen azt kellene mondanom, hogy nevetségesen hat, ha nem volna olyan tragikus, hogy a kormány immár négyszer iszállította le .a tisztviselők illetményeit. (Kun Béla: Lelketlenül) Ezt az, illetményleszállítást, ha már szükség van rá, egyszerre kellett volna végrehajtani a maga idejében és olyan formában, hogy a társadalom minden rétege arányosan terheltessék meg, (Élénk helyeslés.) hogy a társadalom minden rétege és osztálya érezze, hogy egyformán veszi ki részét az áldozatokból és legalább taktikailag ne adódjék az a helyzet, hogy a társadalom különböző rétegei folytán szembeállíttatnak és kijátszatnak egymással, úgy, hogy egyszer r a tisztviselői társadalom illetménycsökkenése, mondjuk az adóval túlterhelt falusi rétegből vált ki bizonyos kárörömet, (Jánossy Gábor: Nem örülnek ennek a falun!) avagy a földadó kérdésében egyébként a gazdaközönség szá. mára feltétlenül szükséges intézkedések következményei megint a városi lakosság osztálygyűlöletét keltik fel és az izgatásnak számos lehetőségét nyitják meg a falusi lakossággal szemben. Én nem kifogásolom ezeket az intézkedéseket, csak azt kifogásolom, hogy nem egyszerre hozattak a nyilvánosság elé, nem adatott alkalom a nemzetnek arra, hogy egyszerre döntsön ezekben a kérdésekben és az arányos teherviselés és áldozathozatal révén azt a megnyugvást adja a társadalomnak, hogy itt nem bizonyos rétegek egyoldalú megterhelése, hanem az egész nemzeti társadalom arányos teherviselése és áldozatkészsége vétetik igénybe. (Magyar Pál: Főleg' a céltudatos kibontakozás érdekében!) T. Ház! Egy másik, talán leglényegesebb •előfeltétele annak, hogy egy ilyen drámaian nehéz és terhes időben, mint a mai, egy kormányzat eredményesen vegye igénybe a nemzet áldozatkészségét, talán az, hogy a közönség legyen meggyőződve arról, hogyha a tőle megkövetelt áldozatokat tényleg meghozza, valóban meg is lesz az eredmény és tényleg ki is I gázolunk a bajokból. Ez a nemzet már kétszer keserves és azt kell mondanom borzalmas csalódáson ment keresztül: egyik volt a világháború, amikor ez. a nemzet igazán erejének végső megfeszítésével megtette kötelességét a harctereken olyan minden képzeletet felülmúló eredménnyel, hogy a mai napig ennek a nemzetnek legnagyobb külpolitikai értéke az a doberdói baka, (Taps a baloldalon. — Egy hang a jobboldalon: Ebben igaza van!) aki annakidején a nemzet védelmére feláldozta életét és mindenét. De mi lett a vége ennek a borzalmas áldozatviselésnek?» Beleestünk a forradalmakba, belejutottunk a forradalmukon keresztül a bolsevizmusba és a trianoni feldarabolásba és ennek a lelki visszahatása, legyünk tisztában vele t. Ház, megmaradt népünkben. Azután itt van a másik áldozatviselés, itt van a szanálási javaslat és a társadalomnak a szanálást megelőző inflációs időkben viselt rettenetes terhei, amikor nemcsak a takarékbetétek értéktelenedtek el, nemcsak a hadikölcsönök valorizációját bízták a kecskeméti nagyharangra, amikor nemcsak a nemzet minden komoly és reális értéke devalválódott, hanem amikor a tisztviselőtársadalom is úgyszólván morzsákból és adósságcsinálásból volt kénytelen megélni, amikor a névtelen adófizető, akiről itt az elmúlt kormány egyik tagja álla-