Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-67

Àz országgyűlés képviselőházának 67 vagyonát szét^ lehet szedni, el lehet vinni a hitelezők kielégítésére. A nemzet örökéletű. A nemzet életében lehetnek válságos esztendők, de a nemzet átéli ezeket a válságokat és ismét fellendül. Es ha átmenetileg nem is képes kötelezettségeit teljesíteni, amint a szerződésben aláírta, megjön az idő, amikor fogja teljesíthetni. Hitelezőinknek nem az az érdekük, hogy hamarjában megkapják azt, amit most nagyon nehezen lehetne előteremteni, hitelezőinknek az az érdekük^ hogy megadassék a mód, hogy termelésünket újra megkezdhessük, megadassék a mód arra, hogy terményeinket értékesíthessük rentábilis áron, mert különben a termelést fenntartani évekig nem lehet. Módot kell nyújtani terheinknek olyan megosztására, hogy azokat tényleg meg is fizethessük. Nem kétlem, hogy külföldi hitelezőink a helyzet ismeretében ennek a tételnek helyességét el fogják ismerni és hozzá fognak járulni ahhoz, hogy velük mintegy kooperálva teljesítsük adósi kötelezettségeinket. A nehézséget külföldi hiteleink szempontjából nekünk főleg az okozta, hogy a legutóbbi évtizedben kontrahált adósságok angol, francia, amerikai, svájci valutában kontraháltattak, tehát olyan valutákban, amelyeket ma rendesen nemes valutáiknak szoktak nevezni. Már pedig a viszonyok alakulása, a gazdasági válság folytán éppen ezeket a valutákat nem tudjuk beszerezni, még pedig azért nem, mert megcsappant külkereskedelmi forgalmunkban is kivitelünk olyan államok felé irányul, amelyek nem tudják éppen a nekünk szükséges^ valutákat szolgáltatni és — sajnos — a hitelező államokba oly kevés a kivitelünk, hogy az onnan befolyó valutákból nem tudjuk adósságainkat fizetni. Ez olyan kényszerhelyzet, amely teljesen kívül áll a mi hatalmunkon, amelyen mi magunk változtatni nem tudunk. Ennek a helyzetnek azért is be kellett állnia, mert hiszen az a devizafolyam, amely a múlt években áramlott Magyarország felé, az 1931. év folyamán teljesen megállott, sőt visszafelé fordult és nagymértékben vontak ki devizákat Magyarországból a rövidlejáratú kölcsönök hitelezői. Ezt előrelátva, szükségessé vált devizakorlátozásokat behozni. Sajnos, minden ilyen korlátozás a gazdasági élet rovására megy, de kénytelenek voltunk vele. A devizakorlátozások ellenére bekövetkezett az az időpont 1931. decemberében, mikor teljesen hiúnak bizonyult az a remény, hogy képesek leszünk legalább kölcsöneink kamatait devizában fizetni.^ Belkövetkezett a transzermoratórium szüksége, bekövetkezett a szüksége annak, hogy hitelezőinknek bejelentsük, hogy képtelenek leszünk az általuk kívánt devizában teljes mértékben eleget tenni kötelezettségeinknek. A kormány a transzfermoratóriummal kapcsolatban kommünikét adott ki, amelyben kilátásba vette, hogy a népszövetségi kölcsön szolgálatának biztosítása után — amit legelső helyre tett — egyes külön megjelölt kölcsönöknek kamatait tőle telhetőleg igyekszik megfizetni a kikötött devizákban. Ennek természetesen előfeltétele, hogy a szükséges devizák rendelkezésre álljanak. Ezt meg is kíséreltük, de — sajnos — rövid időn belül kitűnt, hogy abszolúte képtelenek vagyunk devizákban teljesíteni ezeket a fizetéseket. Beállott tehát egy tényleges állapot, amely alatt csak a népszöveségi kölcsön annuitását fizettük devizákban. A kommüniké alkalmat adott isok félreértésre is. Kétségtelen, hogy bizonyos prefe, ülése 1932 április 15-én, pénteken. 409 reneiákat állapít meg, amely preferenciák indokoltsága felett lehet vitatkozni, hiszen >a maga szempontjából azokat mindenki egészen máskép láthatja, s különösen a hitelezők különböző csoportjai máskép ítélhetik meg. Az indoka eme preferenciáknak — amelyek egyébként, sajnos, eddig csak papiroson maradtak — az volt, hogy bizonyos kölcsönök biztosítására zálogok voltak lekötve. így például a kincstári váltókra és kincstárjegyekre felvett kölcsönöknek biztosítására ugyanazok a bevételek vannak lekötve zálogul, mint a népszövetségi kölcsönre. Természetesnek f látszott, hogy az ilyen kölcsönök pereferenciával bírjanak. Ugyanilyen megítélés alá eshetnek egyes más kölcsönök is, különösen amelyek multilaterális nemzetközi megegyezésen alapulnak, s amelyeket szintén szükségesnek látszott lehetőség szerint kiemelni. Ismétlem, hogy a transzfermoratórium és az ezzel kapcsolatos kommüniké fennáll ugyan, s a kormány ezeket a kijelentéseit vissza nem is vonhatja, gyakorlatilag azonban a kilátásba vett átutalásokat sem lehet tényleg foganatosítani. Ezenkívül sikerült angol hitelezőinkkel egy úgynevezett Stillhalte-egyezményt létesíteni, amely lehetőleg módot nyújt nekünk arra, (hogy legalább nyugodtan tárgyalhassunk. Egyáltalában a transzfer-rendelet és a Stillhalte-egyezmények semmiképpen sem prejudikálhatnak a jövőre vonatkozólag, nem állapíthatnak meg preferenciákat a jövőre és nem szegeznek le olyan feltételeket^ amelyek prejudikálhatnának a jövő megegyezésekre vonatkozólag. Kétségtelen, hogy külföldi adósságaink kérdése ebben az állapotban nem maradhat, megoldást kell keresni és találni, azonban megoldást mi egyoldalúan nem találhatunk. Sőt egyes államokkal sem létesíthetünk külön-külön megegyezéseket anélkül, hogy más államok részéről szemrehányást ne kapjunk. Ilyen megoldás esetén nem lehetne kikerülni a preferenciális bánásmódot, amit pedig mindenki perhorreszkál nemzetközi viszonylatokban. Egyetlen megoldási mód csak az leihet, hogy —_ ha eljön az ideje és hitelezőink is akarják — öszszeüljünk hitelezőink képviselőivel és velük együtt állapítsunk meg egy tervet. Mi feltárjuk a helyzetünket, megmutatjuk, hogy^ Magyarország mennyit képes adni és azután hitelezőinkkel együtt megállapodhatunk abban, milyen terv szerint bonyolítsuk le adósságainkat. Igen kívánatosnak tartom és nagy örömmel üdvözlöm azt a tervet, amely a Nemzetek Szövetsége körében is felmerült, hogy bizonyos neutrális, általános tekintéllyel bíró személyek is részt vegyenek majd a döntésben, akik neutralitásuknál fogva megoldhatnak olyan kérdéseket, amelyeket a kétoldalt érdekelt felek maguk a megosztás tekintetében nehezen oldhatnának meg. Azok az intézkedések, amelyek ma fennállanak és azok a bizonyos hallgatólagos megegyezések is olyan vonatkozásokban, amelyekben . Stillhalte-egyezményünk nincs, csak áthidalást alkotnak, amely áthidalás tartama alatt kell megtalálnunk a megoldás módozatait. A külföldi adósságok rendezésével nagy lépést fogunk tovább tenni, mert általában csak az lehet kiindulási pontja Ihitelügyeink rendezésének; azután fog következni a belső adósságok rendezése. (Egy hang a baloldalon: Csak gyorsan!) Amint méltóztatnak tudni, (Halljuk! Halljuk!) a belső hitelek terén a baj az, hogy ezeknek igen nagy része, amint kifejezni szokták, a mai viszonyok között befagyott, vagyis az adós momentán nem tud fizetni. Ezek a be-