Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-67

402 Az országgyűlés képviselőházának megjelent rendeletből folyólag a lisztforgalmiadó felhasználásának lebonyolítására, amely a költségvetést csak annyiban érinti, hogy a 31 millió pengő földadónak ezen a réven kell majd befolynia és nem közvetlenül a gazdáktól. Egyébként lehetőleg mindaz, ami az állami pénzügyeket érinti, benne van a költségvetésben. A feladat nem volt könnyű. A bevételeknek kalkulálásánál arra jöttem rá^ hogy a jelenlegi helyzetben a bevételeket nem lehetne a jövő esztendőben többre becsülni, mint 752'5 millióra. Evvel szemben nagyon erősen le kellett szorítani a kiadási oldalt, amely — mint említettem — még a múlt őszön valósággal 955 millió volt. Ezt 752*5 millióra leszorítani annyit jelentett volna, mint nem egészen egy éven belül 202*5 millió kiadást leszorítani, ami körülbelül 20%-os csökkenés lenne. Ez lehetetlen feladat volt. Szükségessé vált- tehát az egyensúly megállapítását akként megkísérelni, hogy a terheket elosztjuk: részben leszállítjuk a költségvetés kiadásait, részben a bevételeket emeljük. A leszállításnál elsősorban természetesen a dologi kiadásokra kell gondolni és ezért a dologi kiadásokat vizsgáltuk meg először. A dologi kiadások a költségvetésnek 30"l%-át teszik. A költségvetésnek ez a 30'1%-a azonban már nagyon meg van rostálva, hiszen bátor voltam mondani, hogy 955 millióról már lement ősszel a kormány egész 890 millió kiadásra; a költségvetési tárgyalások során lejöttünk egész 838'5 millióra és még mindig nem tudtuk volna így az egyensúlyt elérni. További csökkentésekre volt tehát szükség nemcsak a dologi, hanem a személyi kiadások terén is. Papíroson a most előirányzott csökkentett dologi kiadásokat igenis lehet még leszállítani, semmi sem könynyebb dolog, de ez megbosszulja magát, mert azután évközben előállnak a szükségletek, amelyekről gondoskodni kell. Mert végre is nem lehet kitenni a kórházakat annak, hogy kifogyjon a gyógyszerük, az élelem beszerzésére szükséges fedezetük, (Andaházi-Kasnya Béla: Ezt nem kívánja senki!) nem lehet bezárni az iskolákat, mert nem lesz mivel fűteni, nem lehet megállítani esetleg a vonatokat majd azért, mert nem áll módunkban a síneket rendbehozni. (Felkiáltások balfelől: Erre senki sem gondol!) Ennélfogva (Zaj a baloldalon. — Halljuk! Halljuk!) van a dologi kiadásoknak egy minimuma, amelyet lehetelen^ tovább leszorítani. Hogy felhozzam az igazságügyminiszter úr költségvetéséből: amikor a raboknak 19 pengőbe kerül a ruházattal és ágyneművel való teljes ellátása egy éven át és ha jól emlékszem 35 fillérbe kerül a napi élelmezésük, ezt tovább redukálni nem lehet. (Fábián Béla: Nem is kéri ezt senki! — Andaházi-Kasnya Béla: Ne kapott volna a Földhitelbank milliókat ajándékba! — Kun Béla: Ajándékoznak a Földhitelbanknak milliókat? — Zaj.) Ami az intézmények megszüntetését illeti, vannak talán még egyes intézmények, (Zaj,. — Halljuk! Halljuk!) amelyek bizonyos szempontból másod-, vagy harmadrendűeknek tekintendők, de intézményeket, sokszor még felesleges intézményeket is nem lehet egyszerre megszüntetni, sőt az intézményeknek megszüntetése nem egyszer nem is jár olyan megtakarítással, mint azt a nagyközönség gondolja. Hiszen amikor egy egyetemnek bezárása 600.000 pengő megtakarítással járt volna, de csak évek után, akkor igazán nem hiszem, hogy érdemes volna azt az egyetemet bezárni. A személyi kiadásoknál szintén nehézségekbe ütköztünk. A személyi természetű kiadások 439*5 milliós összege ma a költségvetésnek 6 7. ülése 1932 április 15-én, pénteken. 54'5%-át teszi ki. (Ulain Ferenc: Ez a hiba!) Itc is sokszor halljuk azt a kritikát, hogy túl van méretezve az állami személyzet. (Friedrich István: Egy kicsit!) Teljesen igaz, kérem. A tisztviselők száma és az alkalmazottak száma munkások nélkül (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) ma is 122.400. Ezen a területen ez túl sok és ilyen nagy létszámot az ország nem fog elbírni a végtelenségig. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ez csak egy átmeneti időre lehetséges. De az átmenetet úgy kell alakítani, hogy lehetőleg keveseket sújtson és ne okozzon nagyobb zavarokat. A tisztviselői fizetések leszállításával és a létszámcsökkentéssel kapcsolatban azt olvasom a lapokban, hogy csodálkoznak azon, hogy a pénzügyminiszter miért nem veszi figyelembe azt, hogy kisebb lesz az adóbevétele azért, mert ezek kevesebbet fognak fogyasztani. Egyik oldalon az egész közvélemény kívánja a csökkentését a kiadásoknak, és kívánja a létszám leszállítását, másik oldalról pedig bölcsen figyelmembe ajánlják, hogy ez bizonyos adóbevételek elmaradásával is jár. Egyszerre nem lehet megcsinálni mindkettőt. De éppúgy nem lehet megcsinálni azt hiszem, azt sem, hogy egyáltalában ne nyúljunk hozzá az állam személyi terheihez. A személyi terhek közül kétségkívül a legsúlyosabbak a nyugdíj terhek. A nyugdíjterhek 1913-ban a jelenlegi területre számítva 34'5 millió pengőt tettek ki. Ma kitesznek 213 millió pengőt. (Felkiáltások: Borzasztó! — Szilágyi Lajos: Trianon az oka! — Halljuk! Halljuk!) Ebből mintegy 129 millió pengőt viselünk mint az összeomlás következményét, tudniillik a menekültek nyugdíját, ami ellen azt hiszem, nem szólhat senki sem. Kényszerhelyzetben vagyunk s ez a kényszerhelyzet egy sarkalatos nehézsége a budgetnek. Hiszen ha nem volnának ezek a nyugdíj terhek, illetőleg ha nem volna az összeomlásból keletkező nyugdíjteher, akkor ma például a magyar államvasút aktív volna és nem volna deficit. (Magyar Pál: A legkegyetlenebb jóvátételi fizetés, amit tőlünk követeltek! — Ulain Ferenc: Azért fizetünk az optánskasszába? — Pakots József: Súlyos hibák történtek!) Elvül kellett azonban kitűzni a költségvetés összeállításánál, hogy először mégis a dologi kiadásokat szorítsuk le addig a határig, ameddig reálisan lehetséges, s azután próbáljuk a bevételeket emelni addig, amíg az adózóképesség még elbírja, és csak azután nyúljunk mint utolsó eszközhöz, a tisztviselői fizetések csökkentéséhez. A tisztviselői fizetések ma körülbelül elérik azt a színvonalat, amelyen 1926—27-ben voltak, de kétségtelenül elég jelentékeny mértékben alatta maradnak a háború előtti színvonalnak, mert a legfelsőbb osztályokban ma kereken 50%-át teszi ki a fizetés a háború előtti színvonalnak, és ez a százalék egészen 60—70—80, sőt 90%-ig emelkedik — lefele. Ha valaki nézi a kimutatást a százalékszerű csökkentésekről, úgy azt látja, hogy a felsőbb fizetési osztályokat vettük igénybe elsősorban. A mostani csökkentés a különadóval együtt és az előző csökkentésekkel együtt az I—III. fizetési osztályban 26—22*4%-ot tesz ki, a IVfizetési osztálytól a IX. fizetési osztályokig 17%-tói 12*6%-ot tesz ki, a X-XI. fizetési osztályban pedig 10'6%-tól 10'5%-ig terjed. Ez kétségkívül jelentékeny csökkentés, de kérdem, mi történt volna, t. Ház. ha nem csökkentettük volna az illetményeket? (Bródy Ernő: Kicsit arányosabban lehetett volna csökkenteni, a kistisztviselők javára!) Majd módjában áll a t. Háznak megvizsgálni, hogy a dologi kiadások mennyiben lettek volna még csökkenthetők. Azt