Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-67
Az országgyűlés képviselőházának 67. ülése 1932 április 15-én, pénteken. 399 helyzete egészen t más mind geografice, mind klíma szempontjából. Jobban vetheti magát a melléktermények hasznosítására, sokkal köny•ny ebben éri el a piacokat. Azt, hogy annyira intenzíven termelhessünk, mint amennyire a mi klímánk^ megengedi, geográfiai helyzetünk is nehezebbé tenné. De az intenzívebb termeléshez tőkére is van szükség, még pedig nagy tőkére. Iparfejlesztésünk szüksége, sajnos, mindig nagyobb lesz abban a mértékben, ahogy mindinkább lehetetlenné teszik nekünk mezőgazdasági exportunk és mezőgazdaságunk fellendülését. Ha azonban mezőgazdaságunk ismét t meg tudja szerezni és megszerezheti a kellő piacokat, ha más államok bőségesebben veszik fel mezőgazdasági terményeinket, anynyival kevésibé lesz szükség iparunk fejlesztésére. Különleges helyzetünket, amely miatt az ipart nagymértékben kell figyelemmel kísérnünk, számításba kell vennünk majd akkor is, ha a végleges rendezés kezdődik, amely a dunai államok gazdasági fellendülését lesz hivatott megalapozni. (Szilágyi Lajos: A trianoni revíziót!) Az ország állapotának jellemzéséhez tartozik az is, hogy beszéljek a hitelszervezet kérdéséről. A tőke magában véve nem lehet olyan (hatályos, ha nincs kellő hitelszervezettel Öszszekötve, mert tudjuk, hogy a hitel' a tőke hatóerejét megsokszorozza és ezen alapult a múlt század egész fellendülése világszerte. A hitel volt az, amely, mint Széchenyi István előre látta, 50—60 év alatt képes volt Magyarország gazdasági életét fellendíteni és a hitel lesz a jövőben is az, amely ismét talpraállíthatja és fellendítheti gazdasági életünket. Ennek eszköze pedig a hitelszervezet. Magyarország hitelszervezete az Összeomlásig egyike volt a r legtökéletesebbeknek, a legideállsaíbbaknak. Záloglevél-rendszerünk, crédit mobilier intézeteink szervezete, a szövetkezetek szervezete, mind teljesen kiegyensúlyozott és célszerűen felépített szervezet volt, amely a legkiválóbban tudott megfelelni a rábízott feladatoknak. A háború után ebben a tekintetben is Öszszebonyolódtak úgy maguk az intézmények is bizonyos fokig, mint a fogalmak. Azóta a záloglevélintézetek kezdtek foglalkozni crédit mobilier üzletekkel, a crédit mobilier intézetek pedig földkölcsönökkel, szóval az intézetek kategorizálása elvének szigorú betartása ma már^ nincs úgy meg, amint megvolt annakidején. (Ügy van! Ügy van!) Nem elítélőleg mondom ezt, mert a viszonyok hozták magukkal ezt is. A szövetkezetek, amelyek — főleg a hitelszövetkezetek — igen nagy szolgálatot tettek az országnak nemcsak a hitelnyújtás, hanem a nép gazdasági nevelése révén is, (Ügy van! Ügy van!) részben eltértek eredeti hivatásuktól (Ügy van! Ügyvan!) és sajnálattal látom, Ihogy a viszonyok nyomása folytán a szövetkezeti szervezet lassankint kezdett átalakulni egy olyan szervezetté, amely mindinkább elszakadt az eredeti alapoktól és majdnem állami szervezetté vált, (Ügy van! Ügy van!) amely állami szervezet az állam pénzének vagy az állami garanciával adott pénzeknek mintegy elosztó szerve lett. Ez helytelen irány, amelyet csak a pillanatnyi szükség indokolhatott, de amelyről vissza kell térnünk. (Elénk helyeslés.) Ez az irányzat teljesen eltér a Károlyi Sándor-féle irányzattol, amelyet Károlyi Sándor annakidején kijelölt és nagyon erősen közeledik egy másik irányhoz, az orosz centfoszojuz rendszerhez, ahol szövetkezet címén tulajdonképpen állami hitelelosztó szervezet működik. Hiteléletünknek egy további baja pszichológiai téren van. Teljesen érthető, az emberi természetben rejlik, hogy akik szenvednek mint adósok, amikor az adósságot követelik rajtuk, próbálnak ez ellen védekezni és megfeledkeznek arról, hogy az Ígéret végre is Ígéret, sőt amint Széchenyi István igyekezett a nemzetbe ezt a meggyőződést beoltani: a hitel nemcsak materiális szerződés, hanem erkölcsi alappal bíró szerződés is. Széchenyi István szavai szerint a hitel az adott szó szentségén alapszik és Széchenyi így fejezte ki magát: ennek megértéséhez olyan magas kulturális nívó szükséges^ hogy ehhez kiművelt emberfőre van szükség. A mi viszonyaink között nem azt mondom, hogy a törvényhozás ne védje meg az adósokat, az eladósodottakat a shylocki szerződések ellen. Ez minden törvényhozás kötelessége. Az is teljesen érthető és szükséges, hogy mivel a fizetőképességnek ekkora csökkenése csak átmenetinek tekinthető, igyekezzünk bizonyos intézkedéseket tenni, amelyek lehetetlenné tegyék az adós megszorult helyezetének kegyetlen kihasználását, hogy kis kölcsönökért kénytelenek legyenek a birtokosok elárvereztetni birtokaikat. Meg kell állapítanom, hogy ebben a tekintetben a pénzintézetek teljesen megfeleltek, talán kevés kivétellel, annak az Ígéretnek, amelyet tettek, s amelyet nekem megismételtek, hogy a mezőgazdasági ingatlanok árverését nem fogják kérni, ha csak valami kivételes eset erre nem kényszeríti őket. (Létai Ernő: Nem tartják be ezt az ígéretet.) Általában nem is pénzintézetek kérik az árveréseket, f hanem magánosok. (Szilágyi Lajos: A gépgyárak, a gépügynökségek!) Ha azonban be is látom, el is ismerem ennek szükségét, nem ismerhetem el a szükségét és jogosultságát az adósvédelemnek egy bizonyos határon túl, amikor ez már elpusztítja a hitelt. A mai korban a tömegek tisztelete és elismerése a tekintélyekkel szemben megrendült, de van egy tekintély, amely még mindig tekintély kell, hogy legyen, ^legalább az ország törvényhozásának a házában és ez: Széchenyi István. Széchenyi István azt mondotta az ilyen törvényes korlátozásra, amelyiknek célja, hogy a terhet az adósról a hitelezőre áthárítsa, hogy «sab aegide legis a máséból él.» Még nyersebb kifejezéseket is használt, melyeket én nem akarok megismételni. Azt mondta Széchenyi István, hogy a hitelnek ilyen megtámadása túlzott adósvédelmi intézkedésekkel a gloriosa incertitudo és az amabilis confusio helyzetét létesíti. Ha körülnézünk ma, tulajdonképpen látom, hogy benne vagyunk a gloriosa incertitudo és amabilis confusio-ban. Azt mondja Széchenyi István, hogy óvakodni kell az adósvédelmi akció túlhajtásától, mert az akció után jön a reakció, a hitel elpusztulása. Azt mondta, hogy a hitelt gátolni nem egyéb, mint a test erejét megakasztani, következménye sinylődés és végkép gutaütés. A kamatlábat törvény által eligazítani akarni éppen annyi és eképpen lehetetlen, mint a fekvő jószág jövedelmének maximumát törvény által elhatározni. Effektusa olyan, mint egy patikában elhibázott gyógyszer következése, tudniillik éppen ellenkező. Ezeket mondja Széchenyi István. (Kun Béla: Ez nem jelenti, hogy ^uzsoráskodni lehessen! A bankok évtizedeken át uzsoráskodtak! — Hegymegi Kiss Pál: Állami segédlettel! — Nagy zaj a baloldalon. — Mojzes János: Sajnos, Széchenyi óta