Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-67

398 Az országgyűlés képviselőházának lés. Taps a jobboldalon. — Kun Béla: Mikor és mennyit? — Ulain Ferenc: Rendes miniszteri ígéret ez, vagy rendkívüli?) T. Ház! Én is beszéltem most országunk eladósodásáról, mint ahogy mindenki beszél. ' Nem tudom, nem túlságosan sokat beszélünk-e róla. Az természetes, hogy a mai viszonyok között, amikor sokan szenvednek, különösen a gazdasági alanyok, azok a leghangosabbak, akik a legtöbbet szenvednek s ennek f oly ián az a koncert, amelyet hallunk a közéletben, nagyon fájdalmas és siralmas koncert. Igaz, erősen el van adósodva a népesség nagy része. (Láng Lénárd: Önhibáján kívül!) Nem annyira súlyos azonban az ország helyzete az eladósodás szempontjából, mint ahogy azt általában a közhangulat hiszi. Ha állana az, hogy mindenki el van adósodva, lehetetlen volna remélnünk, hogy egyáltalában talpra állunk. Hála Istennek, nem így van. Mezőgazdasági területeinknek mintegy r 60%-a nincs eladósodva, nincs rajta teher, tehát 40% az, amely el van adósodva. Ebből a 40% területből kétségtelen, hogy a jelentékeny rész túlságosan el van adósodva, de egy részének terhe nem túlzott. (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! — Egy hang a baloldalon: Hangosabban miniszter úr, nem halljuk!) Bocsánatot kérek, a hangom gyenge, nem tehetek róla. Az ország területének el nem adósodott részében van a tartalékunk. Ennek örülnünk kell, ezt hangoztatnunk kell. A mezőgazdaság terhe azonban tényleg súlyos. A betáblázott kölcsönök öszszege kitesz a mezőgazdaságban 1800 milliót, a személyi, hitel kb. 350 milliót. Ez nagy szám, de ha összehasonlítjuk a mezőgazdasági terület értékével, ami azt hiszem, bátran tehető legalább is-8 milliárdra, akkor ez az eladósodás nem annyira súlyos, hogy itt Magyarország gazdasági életének összeroppanásáról kellene beszélnünk. Elvégre az eladósodás kérdését nem szabad a mai mélypont szempontjából megítélnünk. Ha likvidálni akarnók összes adósságainkat, természetesen nagyon nehézzé válnék adósságaink elviselése. De ez konjukturális helyzet, vagy — mai szóval élve — dekonjunkturális helyzet, ami nem fog örökké tartani, nem tarthat örökké. Egypár év múlva ez a helyzet megváltozik, akkor a mezőgazdasági ingatlanok értéke is javulni fog, főleg rentabilitásuk fog javulni és ez lehetővé fogja tenni a terhek elviselését. Abban az időben, amikor az idegen tőkék nagy mennyisége áramlott be Magyarországba, azt hihettük, hogy fellendülés idejét éljük. Ez a fellendülés teljesen efemer volt, mert hiszen a beözönlött tőkék folytán rendelkezésre álló pénzzel lehetett beruházásokat csinálni, lehetett építkezéseket folytatni, lelhetett pénzt még fényűzésre is fordítani és ezáltal emelkedett a fogyasztás, emelkedtek a munkaalkalmak, de most a változás folytán, főleg természetesen ,a hitelválság folytán, ennek a böjtjét éljük. Ez az efemer fellendülés^ intő például kell, hogy szolgáljon a jövőre nézve is, mert hiszen valószínű, hogy előbb-utóbb hasonló helyzetbe fogunk megint kerülni és nem lesz szabad akkor mai tanulságainkat, mai tapasztalatainkat elfelejtenünk. Ennen olyan súlyos az ipar és kereskedelem helyzete is, mint a mezőgazdaságé. Iparunk helyzete ugyan egyes ágazatokban elég kedvező, a fogyasztás csökkenése folytán azonban mind kérdésesebbé válik iparunk rentabilitása. Látjuk, 'hogy malomiparunk már csak kapa67. ülése 1932 április 15-én, pénteken. citásának igen csekély százalékával tud dolgozni, a söripar, szeszipar, cukoripar produkciója hanyatlik. Készakarva sorolom fel ezeket a mezőigazdasági iparokat, mert egy fontos pontra akarok itt áttérni: miként ítéli meg a külföld a mi ipari helyzetünket. A külföldnek általában véve teljesen téves fogalma van gazdasági helyzetünkről az ipar szempontjából. Általánosan az a nézet van elterjedve, mintha Magyarország csak agrárország volna, amelynek lakossága 80—-90%-a él tisztán a földből, aztán van némi kis ipar is az országban. Külföldi szempontokból gyakran halljuk, miért akarjuk mi iparunkat fenntartani, miért akarunk mi, ipart fejleszteni, itt van a mezőgazdaságunk, inkább vásároljunk külföldön olcsóbban iparcikkeket és adjuk el a külföldnek mezőgazdasági terményeinket. Ez tévhit, még pedig azért, mert hiszen éppen azt látjuk, hogy azok az iparok, amelyeket nekünk bárki más is koncedálna, tudniillik a mezőgazdasági iparok is szenvednek ma, nem lehet tehát azt mondani, hogy a mezőgazdasági iparokból magukból Magyarország képes lesz eltartani azt a népességet, amelyet másból, mint iparból eltartani nem tud. Még inkább kitűnik iparunk fenntartásának és fejlesztésének szükségessége akkor, ha népesedési viszonyainkat nézzük. Hiszen sokan gondolkozhatnak úgy, hogy sokkal szebb a pasztorális jellegű élet, egy olyan országban, amely tisztán mezőgazdaságból él: Egészségesebb, kétségtelenül egészségesebb, boldogabb életet élhet a népesség, mint mezőgazda, ha lehet. De Magyarországnak népesedési viszonyai ma olyanok, hogy ez lehetetlenné válik. Népességünknek tudniillik csak 56%-a él a földből, míg 44%-a nem. Ez szakasztott ugyanaz az arányszám, amely Franciaországban is fennáll. Gyakran azt halljuk a külföldi irodalomban és sajtóban, hogy Magyarország népességének azt a részét, amely ma nehezen küzd azért, mert nem tud megélni az iparból, a kereskedelemből, a szellemi foglalkozásból, abszorbeáltathatná a mezőgazdaság által (Egy hang bcUfelöl: Telepítés!) és itt felvetik a latifundiumok kérdését. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A latifundiumok kérdése tényleg fennáll, de annak megoldása is folyamatban van. Hiszen már évtizedek óta folyton csökkennek a nagy mezőgazdasági birtokok területei és tovább fognak csökkenni. A kérdés egészséges megoldása az, hogy abban a mértékben csökkenjenek, amely mértékben a kisexisztenciák, a kis^ földmíves népes s ég képes ezeket a felosztandó birtokokat magának megszerezni, mégpedig lehetőleg hitel igénybevétele nélkül, mert akármilyen gazda, ha hitellel kezdi gazdálkodását és nem megtakarított pénzzel, mindig abban a veszélyben van, hogy csekély konjunktúraváltozás, vagy árváltozás is bajba, hozza. (Zaj bal felől.) A földbirtokreform ebből a szempontból fontos és kívánatos is. (AndaháziKasnya Béla közbeszól.) A baj azonban Magyarország népsűrűségében van, amely 93'2-et tesz ki egy négyzetkilométerre. Sokszor összehasonlítják a mi helyzetünket Dánia helyzetével. Azt mondják, hogy Dániában az intenzívvé fejlődött mezőgazaaság milyen nagymértékben tudja a népességet elhelyezni. Ez is tévedés, mert Dánia népsűrűsége 79'3, tehát kevesebb, mint a mienk. A mi népsűrűségünk legnagyobb a Németországtól kelet^ eső Európában, kivéve a történelmi Csehországot, amely tisztán ipari ország. Es még hozzá Dániában a keresőknek csak 35%-a földmíves, míg nálunk még most is 56% és Dánia