Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-65
Az országgyűlés képviselőházának 65 Elnök: A kénviselő úr által előterjesztett interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Sorrend szerint következnék Györki Imre képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. A képviselő úr kéri a t. Házat, hogy méltóztassék beleegyezni, hogy interpellációját elhalaszthassa. (Mepadjuk!) A Ház a halasztáshoz hozzájárult Most következik Tóth Pál képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz a tanyai kémények kötelező seprése tárgyában. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása^ a miniszter úrnak arról, hogy a tanyai kémények kötelező seprése milyen méltánytalan, igazságtalan, indokolatlan és amellett aránytalanul súlyos terhet ró a tanyai lakosságra? Van-e, tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a. tanyai lakosságot a kötelező kéményseprés felesleges 'zaklatásától és anyagi megterhelésétől megvédeni r célzó 118.989/1929. K. M. számú rendelet a törvényhatóságok hatáskörébe utalta e kérdésnek a rendezését s ennek dacára Békés vármegyének az előbb idézett K. M. rendelet értelmében hozott kéményseprési szabályrendeletét a 137.850/1931. XIX. K. M. számú rendelet Szarvas nagyközségre vonatkozó részében a tanyai lakosság érdekeinek mellőzésével mégis megváltoztatta 1 ? Intézkedik-e a miniszter úr. hogy a 137.850. 1931. XIX. K. M. számú rendeletnek Szarvas nagyközségre vonatkozó sérelmes része minél előbb hatályon kivül helyeztessék'? — Tóth Pál.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Tóth Pál: Mélyen t. Ház! A Nagy Magyar Alföldnek Trianon katasztrofálisan szűk határai között is végtelennek látszó rónáján ezer meg ezer apró kis házikó emelkedik, hol közelebb, hol távolabb egymás mellett. A termő televény és a vadvizes szikesek között egyszer az^ árvíz veszedelmétől fenyegetve, másszor a szárazság perzselő rémével küzdve éli mai nyomorúságos, örömtelen életét a tanyavilág lakossága. A város, amelynek tornya a látóhatár szélén ölelkezik az égboltozat felhőivel, messze* van, és messzR van vele együtt mindaz, amit az emberi tudás, az emberi kultúra alkotott azért, hogy rövid földi életünket szebbé, elviselhetőbbé tegye. Az alföldi tanyákon nincsenek betonozott gyalogjárók, nincs villany világi tás, nincs jó ivóvíz, nincs orvos, nincsenek egészséges lakások, tízezer és tízezer holdak között nincs út, amely télvíz idején is járható lenne. A vasút is messze van. Ilyen körülmények között azután nem csoda, ha a városi polgár csak nagyon ritkán látogat el a tanyai lakos szegényes otthonába, hacsak városi polgár alatt nem értem a városi végrehajtót, akiről a magyar nép hagyományos vendégszeretete mellett is meg tudom állapítani, hogy a tanyák közt sem szívesen látott vendég. Az utóbbi esztendők alatt azonban egy új félhivatalos közegnek a látogatása teszi hónapról-hónapra kelleme tien ebbé és elviselhetetlenebbé a tanyai lakos életét, és ez a kéményseprő. (Csizmadia János: Ha ugyan látogatná!) De fizetni fizetnek érte! (Csizmadia János: Az más!) ülése 1932 április 13-án, szerdán. 359 Nálunk Magyarországon a kéményseprőiipart az 1922. évi törvénycikk szabályozza, amely módosította az 1844es ipartörvényt, és ezt a törvényt, amelyet 1922-ben alkotott a nemzetgyűlés, a 78.000. számú kereskedelmi miniszteri rendelet léptette életbe, amelynek 132. §-a kimondja, hogy a rendszeresen használt kémények legalább havonta egyszer tisztítandók. Ez a rendelkezés nem tesz különbséget tanyai és városi kémény között, és ebben van a hibája ennek a rendelkezésnek, mert kialakult aztán egy gyakorlat, amely a tanyákon távolsági díj szerint fizettette a tanyai lakossággal a kémények sepretését. Előfordult .azután az a lehetetlen helyzet, hogy például Szarvas határában a várostól több mint 12 kilóméterre fekvő tanyai épület, amelynek .szegénységét és egyszerűségét legjobban jellemzi, hogy 3'90 pengő; volt a házadója évente, egy kémény után mégis 8'64^pengővel adózott a kéményseprőnek. Csodálom, hogy az államhatalom egy percig is eltűrhette ezt az anomáliát és megelégedett azzal, hogy ő (csak 3*90 r pengőt szed el adóban és tűrte, hogy a kéményseprő viszont legalább is olyan súlyos indokolással, mint az adót, — mert adónak számít odalent — annak háromszorosát vette el. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Amikor 1927-foen a helyzet í^y kialakult, voltam bátor a március 28-iki ülésen felhívni erre a t. Képviselőház figyelmét és az akkori kereskedelemügyi miniszter úr jóindulatába ajánlottaim ennek a kérdésnek a rendezéséi A kereskedelemügyi miniszter úr meg is indította a mozgalmat — bogy így fejezem ki magam — abban az irányban, hogy ezt a sérelmes rendelkezését megváltoztassa. Hosszú hónapok teltek el, ankéteztek^ tűzrendészeti szempontokból, a kéményseprői magánérdekek ütköztek össze a köz, a lakosság érdekével és végre 1929-ben megszületett az a 118.979. számú kereskedelemügyi iminiszter i rendelet, amely az egész tanyai kéményseprést az egyes törvényhatóságok hatáskörébe utalta. Méltóztassék meggondolni, milyen óriási 'hatalmat reprezentálnak a kéményseprők, ha még a kereskedelemügyi miniszter úr sem mert ennek a kérdésnek megoldásához hozzányúlni, fcanem úgy kerülő úton áttolta .az egyes törvényhatóságokra, hogy talán azok majd meg tudják csinálni a rendet ebben a dzsungelben. A (törvényhatóságok, megkapiva a jogot és a felhatalmazást, éltek is vele. Békés vármegye törvényhatósága szabályrendeletet t hozott, -amely teljesen megfelelt az előbb említett kereskedelmi miniszteri rendeletnek,^ amelyben a tanyai kémények kötelező seprését ' mellőzte. Annak ellenére, hogy igen kevés képviselőtársam tisztel meg azzal, hogy itt van, — de ezt nem is lehet rossznéven venni idestova nyolcórás ülés után, elfogy a képviselők türelme is, elfogy az idejük is — méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogy ha a városi lakosság előtt nem is fontosba kérdés, de bizony a tanyai világ lakosai előtt borzasztóan fontos és nagyon a húsukba vág. Pontos azért, mert valahogy igazságtalan is, hogy sok helyen az el nem végzett munkáért fizetnek, sok helyen pedig olyan munkáért fizetnek, amelyet jobban szerettek volna, ha el se végezték volna, mert tulajdoniképpen milyen szempontok jöhetnek szóba a tanyai kémények 51*
