Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. ü De nem tudom elfogadni azt a másik alternatívát sem, amelyet Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam felállított, hogy ha nem akarunk az árucsereszerződésekkel megelégedni, akkor nekünk a teljes* vámunió rendszerét kellene elfogadnunk. A magam részéről elhiszem, hogy ez a teljes vámunió okos cél, amely felé törekedni lehet, azonban sem lehetségesnek, sem kívánatosnak nem tartom, hogy egy ilyen teljes vámunió rendszerére a ma uralkodó védelmi rendszerből egy ugrással, jóformán máról-holnapra áttérjünk. Igen érdekes helyzetben vagyunk akkor, ha ilyen vámuniós tervek felmerülnek és- vita tárgyát képezik. Minden országban látunk olyanokat, akik a teljes vámuniónak a hívei, és látunk olyanokat, akik az ilyen vámuniót mereven ellenzik. Ez egészen természetes is. Minden országban vannak bizonyos elsőrangú gazdasági érdekek, azok, amelyek az illető országra rányomják a maguk bélyegét. Ezek az érdekek azokhoz a termeivényekhez kapcsolódnak, amelyek az illető országnak legfőbb kivitelét képezik, úgy hogy azok külkereskedelmi relációkban is a legf onto sab ak az illető országra nézve. Vannak viszont minden országban olyan érdekek, amelyek csak másodrangúak, ámbár azért igen fontosak lehetnek, és amelyek csak az elsőrangú érdekek kielégítése után számíthatnak érvényesülésre. Mármost azt látjuk, hogy az elsőrangú érdekek különböző országokban olyan esetekben, amikor a vámunió megteremtéséről lehetne szó, igen könnyen megértik egymást. A másodrangú érdekek a különböző országokban azok, amelyek között igen nehéz bizonyos kompromisszumot, bizonyos kiegyenlítést megtalálni. Magyarország kétségkívül elsősorban mezőgazdasági állam, a mezőgazdasági termelés nyomja rá erre az országra a bélyegét, gazdasági természetét a mezőgazdasági termelés adja meg. Nálunk másodlagos az ipari érdek, amelynek ezzel korántsem akarom alászállítani igen nagy fontosságát.^ Viszont, mondjuk Ausztriában vagy Csehországban az ipari érdekek azok, amelyek ott elsődlegesek és ott a mezőgazdasági érdekek azok, amelyek csak másodsorban számíthatnak bizonyos kielégítésre. Mármost azt látjuk, hogy az elsőrangú érdekek képviselői — Magyarországon a mezőgazdaság képviselői, Ausztriában és Csehországban az ipar képviselői — igen könnyen tudnának megállapodni és megegyezni egymással valamilyen vámunióban és a másodlagos érdekek képviselői azok, akik között e tekintetben nehézség forog fenn. A. magyar ipar képviselői lesznek azok, akik bizonyos aggodalmakat támasztanak a vámunióval szemben és viszont az osztrák és cseh mezőgazdaságban látunk bizonyos nehézségeket mindakkor, ha ilyen vámuniós tervek felmerülnek. Ezzel a helyzettel, amely a dolog természetében rejlik, számolnunk kell, s azt hiszem, nem volna helyes, ha olyan extrém politikát folytatnánk, amely mellett akár a primérérdekeket feláldoznék a szekunder-érdekeknek, — mint ez a vámunió esetében előállna — akár a szekundéreket áldoznék fel a primérérdekeknek, ami túlzott védelmi politikával következhetik be. Nekünk olyan gazdasági politikát, olyan kereskedelempolitikai rendszert kell felépítenünk, amely elsősorban ugyan az elsőrangú érdekeket védi meg, másodsorban azonban, amennyire ezt az elsőrangú érdekek megengedik, azért a másodlagos érdekeket is figyelembe veszi. Éppen azért, ése 1932 február 25-én, csütörtökön. 21 azt hiszem, nem vihető keresztül a vámuniós gondolat, nem vihető keresztül azért, mert á másodlagos érdekek képviselői minden országban a leghevesebb ellenállást fejtenék ki az ellen, hogy egy ilyen vámuniós terv most azonnal létesüljön és azt mintegy a zöldasztalnál máról-holnapra dekretáljuk. A vámuniót elő^ kell készíteni és ennek a vámuniónak előkészítésére valamilyen közvetett megoldást kell találnunk, amely lehetőleg egyensúlyt teremt a különböző érdekek között, és amely biztosítja nekünk úgy a vámvédelmi rendszer előnyeit, mint azokat az előnyöket is, amelyeket a szabadforgalom rendszere hozhat meg részünkre; egyiket sem százszázalékig, hanem mindegyiket olyan mértékben, hogy annak alapján közgazdaságunkat a maga egészében megerősítse. Gyakorlatilag nézetem szerint a helyes megoldás nem lehet más, mint az a preferencialis vámrendszer, amelyről Eckhardt Tibor t. képviselőtársam azt mondotta, hogy keresztülvihetetlen, hogy külföldi súrlódásokra vezet és nem alkalmazható. Ebben a pieferenciális vámrendszerben az egy és ugyanazon gazdasági csoporthoz, mondjuk, gazdasági szövetséghez tartozó államok saját termelésüket teljes mértékben megvédenék, azután azonban azokra az árukra nézve, amelyek belső termelés révén nem állíthatók elő, amelyek tehát minden körülmények között behozatalból fedezendők, nagyobb előnyöket adnának az illető csoporthoz tartozó államoknak, mint olyan államoknak, amelyek ezen a csoporton, illetve gazdasági szövetségen kívül állanak. Ez az alapgondolata a preferenciális vámrendszernek. Ez teszi lehetővé, hogy a gazdasági szövetséghez tartozó államok — használjuk továbbra is a gazdasági szövetség kifejezést, azokra az államokra, amelyek egymással preferenciális megállapodást létesítenek — szükségleteiket, amelyeket külföldről kell fedezniök, elsősorban azokból az államokból fedezzék, amelyekkel ők preferen- * ciális szerződések révén szorosabb gazdasági kapcsolatot tartanak fenn, és csak azokat az árukat, amelyeket ezekben az országokban nem állíthatnak elő, vagy amelyeket azokból nem kaphatnak meg, szereznék be a távolabbi külföldről. Ez a rendszer lehetővé tenné, hogy a mai védvámos rendszer nem adna helyet azonnal a vámunió esetében beköVetkező és sok tekintetben aggályos teljesen szabad forgalomnak. Továbbra is megmaradna a belső termelés védelme: bizonyos alacsonyabb védelem a szövetségen belül álló és bizonyos magasabb védelem a szövetségen kívül álló országok részéről. A védelmi rendszerben rejlő előnyök r tehát, amelyeket ma is élvezünk, mérséklődnének ugyan, de nem tűnnének el egészen. Az a fejlődés, amelyre most a védelmi rendszerrel ezidőszerint is törekszünk, las s abb odn ék ugyan, de nem szakadna meg egészen. Viszont a szabadforgalom helyreállításától várt előnyök is bekövetkeznének ugyan^ de szintén csak lassan, fokozatosan és egyéb érdekek sérelme nélkül. Az a fejlődés, amely ezen a módon állna be, nézetem szerint teljes mértékben honorálná úgy az elsőrendű, mint a másodrendű gazdasági érdekeket. Azt mondotta Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam, hogy ez a rendszer nem vált be, és különösen hozzám intézi azt a kérdést, hogy én mutassak neki egyetlenegy olyan szerződést, amely preferenciális alapon jött létre és amely bevált. Igaz, hogy Közép-Európában a preferenciális rendszert eddig nem lehetett alkalmazni, bizonyos kísérletektől eltekintve, amelyekről