Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-55
16 Az országgyűlés képviselőházának 55. a szélsöbaloldalon.) olyan mérvű volt ez a csökkenés Budapesten, hogy például 1930-ban, amikor már tetőfokára emelték a régi házbéreket, negyedévről-negyedévre csökkent a húsfogyasztás, — a statisztikából méltóztassanak ezt figyelemmel kísérni — úgyhogy Budapest húsfogyasztása évi 100 millió pengővel csökkent. (Felkiáltások a bál- és a szélsöbaloldalon: Hallatlan!) Ez természetes is, hisz az egyes háztartások ott iparkodtak takarékoskodni, ahol lehetett. A legdrágább élelmicikkek terén iparkodtak eredményt elérni. Így beszüntették a húsfogyasztást s legfeljebb hetenként kétszer kerül hús az asztalra ott, ahol azelőtt naponta kétszer is megfordult a hús az asztalon. (Ügy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Pártunk részéről vezérünk Gaal Gaston kifejtette azt az álláspontunkat, hogy nekünk ez a törvényjavaslat nem tetszik. Mitán azonban előrelátható, hogy a többség, ha a kormány ragaszkodik hozzá, ezt a javaslatot törvényerőre emeli, én mégis ha ebből a javaslatból törvény válik, szükségesnek tartom, hogy két szempontból feltétlenül ellenőrzést gyakoroljon a kormány — ha tíz joga és hivatása lesz — az ingatlanforgalmat illetően. Az első szempont az, hogy idegen honosok Magyarországon tetszésszerint földbirtokokat ne vásárolhassanak. (Jánossy Gábor: Ezért kell ez a törvény! — Lázár Miklós: Felolvastak itt tegnap 26 idegen földbirtokost!) A második szempont az, amit már voltam bátor említeni, hogy minden olyan esetben feltétlenül éljen a kormány az elővásárlás jogával, amikor azt a mezőgazdasági lakosság érdeke megkívánja. (Meskó Zoltán: Minden hónapban terjesszen & kormány kimutatást a Ház elé a földbirtokvásárlásokról! — Dinnyés Lajos: A sürgetőket is terjessze a Ház elé!) Azt lehetne körülbelül mondani. hogy ma egymillió ember lézeng Magyarországon tétlenül a mezőgazdasági lakosság köréből, amelynek nines semmi munkaalkalma, nincs semmi életlehetősége. Ideiglenesein, átmenetileg a téli inségsegéllyel akarta a kormány ezeknek a magyar családoknak az életproblémáját áthidalni. Nem is akarok beleereszkedni abba, hogy az így nyújtott inségsegély kielégítő volt-e, a legminimálisabb létfenntartási szükségleteket kielégítette-e, mert hiszen, azt hiszem, egyetlenegy tagja sincs a Háznak, aki a vidéken ezekkel a szegény emberekkel érintkezett és ne tudná azt, hogy csak egy kis mértékben enyhítették az éhhalál küszöbén lévő lakosság helyzetét, annak csak egy hányadát, — nagyon sokat kihagytak az összeírásból — és amikor azok utólag jelentkeztek, akkor azt mondották nekik — amint tegnap hallottuk egyik ellenzéki képviselőtársamtól — menjenek a képviselőhöz és kérjenek tőle megfelelő intézkedést. Ennek az egymillió nincstelen embernek az exisztenciális problémáját mégis valahogyan meg kell oldanunk, mert óriási vérveszteség, egy újabb nagy háborús bukás minden csapásával felérne az, ha ezekről gondoskodni nem tudván, végeredményben értéktelenekké válnának a nemzet jövője szempontjából, elkallódnának, kivándorolnának, vagy elpusztulnának a nyomor miatt. (Lázár Miklós: A legnagyobb politikai probléma!) Volt már egyszer Magyarországon olyan helyzet, hogy ilyen nagy tömegű — aránylagosan, az akkori lakosság számához képest, ilyen nagy tömegű — szegény ember lézengett az Alföldön és a bihari tájakon. A hajdúk voltak ezek, akik a 15 éves török háború befejezése után, még a katonai szolgálattól is meg lettek fosztva és ott lézengtek a magyar Alföld és Erülése 1932 február 25-én, csütörtökön. dély határai között és amikor már megélhetésük nem volt semmiképpen sem biztosítva, hol a magyar tájakon, hol pedig Erdélyben intéztek rablóhadjáratokat a földbirtokosok ellen, kifosztván őket mindenükből. Valóságos országos csapássá vált az a 30—40.000 férfi, aki a lakosság számához képest most 3—4,000.000 embernek felel meg és ezért az akkori magyar törvényhozás, amely szintén olyan szűk szempontból nézte ezt a problémát, mint az előző országgyűlések a földreformmal cselekedték, abban találta meg ennek a kérdésnek megoldását, hogy ismételten meghozott országos törvényekben elrendelte a hajdúság utolsó szálig való kiirtását. Ugyanekkor itt olyan nézeteket hallunk, hogy meg kell honosítani a fecskerendszert, hogy el kell küldeni Dél-Amerikába azokat a szegény magyar embereket, akiknek itt nincs megélhetésük. (Jánossy Gábor: Abszurdum! — Meskó Zoltán: Afrikába akarták őket küldeni!) Olyan húrokat pengetnek, csak hogy az állam ettől a súlyos tehertételtől megszabaduljon, hogy Afrikába, a szerecsenek közé, a nyamnyam-vidékre kell elküldeni őket. (Jánossy Gábor: Nyamnyam gondolat! Itt élned, halnod kell! — Dinnyés Lajos (a jobboldal felé): Ott született ez a gondolat! — Jánossy Gábor: Nem az én fejemben! — Szeder Ferenc: Amikor kereskedelmi kapcsolatokat kerestek Afrikában!) Elborzad az ember, ha azt látja, hogy a magyar törvényhozás lelki intelligenciája az elmúlt 300 esztendő alatt nem emelkedett. Szerencséje a magyar nemzetnek, hogy az akkori törvényhozás ezeket a törvényeket, amelyekben a hajdúk kiirtását elrendelte, nem tudta végrehajtani. (Pakots József: Most a nyomor végrehajtja!) Szerencsés eset volt, hogy ugyanakkor, amikor a magyar földbirtokosság elhatározta a hajdúk kiirtását, az osztrák császári uralom pedig elhatározta a nagybirtokosság, a tősgyökeres magyar nagybirtokosság kiirtását, a nagyvagyonú arisztokraták kiirtását, (Jánossy Gábor: Es ezt végrehajtották!) azért, hogy a vagyonát elkobozzák és r azokon a császárok, a miniszterek és hadvezérek megosztozkodhassanak. (Gáspárdy Elemér: Furcsa történelmi beállítás. Nem egészen úgy volt! — Szeder Ferenc: Hát egészen úgy volt! — Jánossy Gábor: Ügy volt! — Hegymegi Kiss Pál: Nádasdy, Zrínyi, Frangepán szóval nem volt? — Gáspárdy Elemér: Nem arról van szó! — Hegymegi Kiss Pál: Arról van szó! Mit védelmezik'? — Gáspárdy Elemér: Nem védelmezek senkit. — Zaj.) Itt vették célba egy Bethlen Gábor zsebében talált levél alapján Rudolf császár egyik leghívebb emberét, uralkodásának egyik oszlopát, Bocskay Istvánt (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) és amikor Belgiojoso kassai parancsnok (Jánossy Gábor: Történelmi igazság!) elküldette ellene a poroszlóit, katonáit, hogy elfogja és vérpadra vigye, (Zaj.) akkor Bocskay István segítséget, egy erőt keresett Magyarországon, egy tényezőt, amelynek segítségével felveheti a saját és az ország érdekében a harcot az osztrák nagyhatalommal. Ez az erő rendelkezésére állt Bocskaynak a kiirtásra ítélt hajdúságban. (Jánossy Gábor: TTgy van! — Ügy van! Ügy van! balfelől.) Bocskay megegyezett a hajdúkkal, megígérte nekik, szerződést kötött, hogy politikai jogot fognak kapni és földet fognak kapni Magyarországon, kóbor, félvad emberekből állampolgárokká és földbirtokosokká fogja őket tenni. (Jánossy Gábor: Földbirtokot kapnak!) Ezért győzte le az osztrák nagyhatalmat és ezért vitte Magyarország ügyét Bocskay István odáig, hogy végre szerződés kötésére kényszerítette Ausztriát. Tehát a kiirtásra szánt
