Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-62
234 Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. Meg kell mindenekelőtt állapítanunk azt, hogy az inségadó és a szükségadó két teljesen különböző szolgáltatás. Az inségadót a helyhatóságok saját területükről szedik, a befolyó bevétellel kizárólag az önkormányzatok rendelkeznek, s azt az illető községek szegényeinek a segélyezésére fordítják. A szükségadó ellenben állami szolgáltatás, melyet részben a jövedelemadó fizetésére kötelezett adózók az 1932. évre kivetendő jövedelemadó alapján kötelesek fizetni, s erre az 1931. évi jövedelem alapulvétele mellett előleget tartoztak szolgáltatni. Az 1931. évre kivetett jövedelemadó alapján szedett szükségadóelőleget a m. kir. adóhivatalok kötelesek voltak mindenkire előírni, akinek évi jövedelme az adómentes létminimumot meghaladta. Annak az elkerülése céljából azonban, hogy olyan magánalkalmazottaktól ne követeljék a szükségadóelőleget, akik a változott viszonyok következtében 1932. év folyamán már nyilvánvalóan nem lesznek a jövedelemadó alanyai és így a szükségadó fizetésére sem kötelezhetők, intézkedés történt aziránt, hogy a magánalkalmazottak terhére kivetett jövedelemszükségadó előlegnek a törlését az adóhatóságok az adózó fél kérelmére rendeljék el minden olyan esetben, amikor az illető adózó a pénzügyi hatósághoz intézett beadványában igazolja, hogy a szolgálati vagy munkabérviszonyból származó jövedelme 1931. évben az adóköteles 3600 pengő minimum alá szállott és más jövedelemforrásból származó jövedelme egyáltalán nem volt, vagy ha volt is, de a jövedelem összege 600 pengőn alul maradt. Az olyan alkalmazottakinak és f munkásoknak, akiknek 1931. évben szolgálati vagy ununkabérviszonyból származó jövedelme nem volt, vagy az 3600 P alá csökkent, módjában áll tehát elkerülni azt, hogy ellenük szükiségadóelőleg címén végrehajtást vezessenek, ha a jövedelemcsökkenést az adóhatóságokhoz intézett egyszerű bejelentéssel igazolják s kérik a szükségadóelőlegniek a törlését. Arra a kérdésre, van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a befolyt inségadók felhasználása nem a célnak megfelelően történt, meg kell állapítani, hogy a rendelkezésre jutó összegek felhasználása kizárólag az illetékes miniszter urak által elkészített programúinak megfelelően történik. 1932. áprilisig 12 milliót meghaladó összeg bocsáttatott már az illetékes miniszter urak rendelkezésére inségenyhítés céljaira. A további összegek a felmerülő szükséglethez képest a megállapított programúinak megfelelően fognak rendelkezésre bocsáttatni. Ami az interpelláló képviselő úr által említett állítólagos igazságtalanságokat illeti, meg kell állapítani, hogy az interpelláló képviselő úr maga is arra az eredményre jut, hogy lehetetlen az inségadóból befolyó összegeket az egyes vármegyék és városok közt oly módon felosztva felhasználni, hogy ez az illető vármegyékben és városokban befolyó inségadók összegének feleljen meg. Valószínű ugyanis, hogy azokon a területeken, amelyeken az ínség enyhítésére legnagyobb mértékben van szükség, aránylag kisebb összegek fognak befolyni az inségadóból is. Az összegek felhasználása tekintetében egyedül a tényleges szükség lehet a mérvadó. Az akció eddigi eredményei igen jelentékeny mértékben járultak hozzá az ínség enyhítéséhez s noha már túl vagyunk a tél derekán, meg lehet állapítani, hogy a legégetőbb szükségleteket az egész ország területén honorálni lehetett. Ebben mindenesetre jelentékeny része van a társadalom áldozatkészségének is, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt az eredményt el lehetett érni. Az ínségakcióval kapcsolatos egyéb kérdéseket illetően részletesen nyilatkoztam abban a válaszomban, amelyet a képviselő úrnak ugyanebben a tárgyban folyó évi január hó 15-én előadott interpellációjára megadni már szerencsém volt. Kérem a t. Képviselőházat, hogy ezen válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1932. évi április hó 5-én. Károlyi s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszterelnök úr írásbeli válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék. Frey Vilmos jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés 'végződik délután 3 óra 5 perckor.) Hitelesítették : Káger József s. h. Hoffer László $. h. naplóbiráló'bizottsági tagok.