Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. u Csonka-Magyarországba, — nemzeti vagyonunkat idegenben szerzett vagyonnal gyarapította — lassanként elvesztette és ezt a szerencsétlen embert abba a helyzetbe juttatták adópolitikánk és egyéb szolgáltatásaink helytelensége folytán, hogy lassanként, néhány év alatt teljesen elszedték tőle az idegenben gyűjtött tőkét. (Dinich Ödön: De azért van propaganda odakint, hogy jöjjenek haza Magyarországra, műveljék itthon a magyar földet!) Abban mindnyájan egyetértünk minden oldalon, hogy a magyar földkérdést Magyarországon a termelés értékesítésének megoldása nélkül megoldani nem lehet. Erre vonatkozólag többféle gondolat fekszik a Képviselőház előtt. Külföldi hitelezőinkkel kapcsolatban például Gaal Gaston t- képviselőtársam, a mi pártunk vezére, azt az ötletet vetette fel, hogy miután valutával fizetni külföldi hitelezőinknek nem tudunk, terményfeleslegeinket bocsássuk évente rendelkezésükre, hogy ezt bírjuk szolgáltatni ezekre az adósságainkra, parancsoljanak vele. Magyarország volt már olyan helyzetben, amikor körülbelül ilyen csonkaterületen független volt és saját kormánya vezette legjobb tudása és akarata szerint a közügyeket. Ez Rákóczi korszaka volt. Akkor volt az a helyzet, hogy a Rákóczi-kormány, amikor a szabadságharcot megkezdette és igen rövid néhány hónap alatt felszabadított körülbelül ekkora országterületet az idegen zsarnokság alól, nem azt cselekedte, hogy egekig emelte és elviselhetetlenné tette az adókat, hanem egyáltalán nem kívánt semmiféle adószolgáltatást a lakosságtól. Az államügyeket és a háborút Rákóczi maga és a hozzá csatlakozott óriási földbirtokokkal rendelkező főurak a saját kasszájukból fizették. (Lázár Miklós: Ez is Tokajból indult ki és nem Dunántúlról!) Néhány esztendeig nem fizettek abban az időben Magyarországon adót. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Rákóczi maga azt mondja emlékirataiban, hogy nem kívánhatott adót attól a szerencsétlen magyar lakosságtól, amely a saját tarisznyájából viselte a háborút, tehát katonáinak sem fizetett zsoldot, mindenki ingyen, a maga kenyerén katonáskodott. Később azonban kénytelen volt mégis államfinanciákat teremteni a kormány és akkor Bercsényi indítványára azt a megoldást választották, hogy terményadót vetett ki a magyar kormány, tehát búzában és állatban kellett az adót megfizetni. Ezeket az így begyűjtött terményszolgáltatásokat bizonyos központi helyeken összegyűjtötte a magyar kormány, viszont a kereskedőknek megparancsolta, hogy nem szabad külföldön semmit sem vásárolniuk, hanem a megszerezni kívánt iparcikkek mennyiségét és értékét jelentsék a kormánynak, a kormánynak szolgáltassák be ezért a jó valutát és a kormány fogja cserekereskedelem útján megszerezni az iparcikkeket külföldön, az állatok és termények értékesítésével. Ez a megoldás teljesen bevált Magyarországon és évekig ez volt nálunk a gyakorlat. Ügy látszik, hogy pár száz esztendő múlva megint e körül kell majd a megoldást keresnünk. (Jánossy Gábor: Recrudescunt vulmera!) A mezőgazdaság egyik további nagy problémája, amelyet Schandl t. képviselőtársam is felvetett igen egészséges irányban, az elviselhetetlenül magas kamat. Szinte érthetetlen, miért ragaszkodik a pénzügyi kormány a lése 1932 február 25-én, csütörtökön. 15 jelenlegi túlmagas kamatozáshoz, (Jánossy Gábor: A Nemzeti Bank ragaszkodik!) hiszen itt a Képviselőházban nagyon mélyreható és nagyon értékes felszólalások bebizonyították, hogy ennek a kamatnak fenntartását semmiféle gyakorlati indok már nem kívánja, bebizonyították, hogy ezzel nem védjük meg az ittlevő valutát és a pengőt, hiszen drákói rendőri büntető rendszabályok védelmezik, tehát semmi értelme sincs, hogy miért ne szállítsuk le. Az itt elhangzott igen súlyos megjegyzésekhez én hozzáfűzök még egy érvet, ez pedig a következő. Valamennyien jól tudjuk, hogy a jelenlegi nagy kamatokat külföldi hitelezőinknek nem tudjuk megfizetni, tehát kamatmérséklést kívánunk a külföldi hitelezőktől. Emlékezzünk a pénzügyi bizottság első jelentésére, amelyet budapesti tartózkodása alatt készített, hiszen abban már célzás, burkolt utalás foglaltatik erre nézve; de a pénzügyi bizottság jelentése hozzáfűzi azt a megállapítást: természetes, hogy abban az esetben, ha külföldi hitelezőinkkel megegyezni tudunk, a belföldi kamatszolgáltatás sem lehet magasabb, mert hiszen akkor a külföldi hitelezők joggal megkárosítottnak érezhetik magukat. Ha tehát azt akarjuk, hogy a külföldi hitelezők komolyan szóbaálljanak velünk és a kamaszolgáltatásokat mérsékeljék, annak előfeltétele az, hogy idehaza leszállítsuk a kamatokat. Enéíkül a kamatleszállítás nélkül a mezőgazdasági termelés talpraállításáról egyáltalában szó sem lehet. Most azt mondja Berki képviselőtársam, hogy a magyar mezőgazdaságnak jelenlegi hátrányos helyzetét a belföldi fogyasztási piac elerőtlenedése is előidézte, tehát a belföldi fogyasztási piacnak megerősítésében is kell keresni a mezőgazdasági talpraállítás egyik lehetőségét. Tökéletesen igaza van Berki Gyula t. képviselőtársamnak, mert minden ország számára a legelső piac, a legnagyobb felvevőképességű piac a saját belföldi fogyasztása. Ez magától értetődő észrevétel. Nálunk azonban az elmúlt tíz év alatt minden intézkedés, nem mondom, hogy szándékkal, valójában azonban megtörtént arra, hogy belső fogyasztási piacunk felvevőképességét ^ elveszítse. Itt van az - általános elszegényedés, az általános eladósodás, itt vannak az elviselhetetlenül magas adók, a nagy kamatok. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy piacunk fogyasztóképessége kimerüljön. De még egy érdekes momentumot hozok fel itt arra nézve, hogy sokszor meggondolatlan intézkedések milyen hátránnyal járnak az ország gazdasági életére nézve. Itt van például az előző népjóléti kormánynak az a helytelen és eléggé el nem ítélhető intézkedése, hogy^ amíg a körülöttünk fekvő országokban, még a gazdagabb és előrehaladottabb Ausztriában is a házbérek még súlyosan meg vaunak kötve, ezzel szemben nálunk figyelmen kívül hagyva a környező országokat, valósággal villámszerű sebességgel felemelték a házbéreket a régi magasságra. (Meskó Zoltán: A legnagyobb hiba volt!) Felemelték pedig egyszerűen rideg fiskális szempontból, mert azt mondták, ha felemeljük a házbéreket, akkor a kincstári részesedés annál többet fog jövedelmezni az országnak a házbéradóból és a házadóból. Méltóztassanak statisztikailag meggyőződni arról, hogy amilyen mértékben emelték Budapesten a házbéreket, olyan mértékben csökkent Budapesten a húsfogyasztás; (Ügy van! Ügy van! a bal- és