Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-62
Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. 227 riumban, úgy látszik, nem tudják!) amelyeket tehát még hatályon kívül nem helyeztek, — «a közszabadságok, valamint a gazdasági élet teljes szabadságának visszaállítására irányuló átmeneti időtartam alatt ideiglenesen hatályban tarthassa és a szükséghez képest f módosíthassa, vagy kiegészíthesse.» Ha tehát ez a rendelet nem lett volna egy hónappal azelőtt hatályon kívül helyezve, akkor az akkori kormánynak joga lett volna ezt a rendeletet ideiglenesen még tovább hatályában fenntartani. Továbbmegyek. A törvény a következőképpen intézkedik (olvassa): «Köteles azonban a kormány azokat a rendelkezéseket, amelyek fenntartásának szükségessége időközben megszűnik, azonnal hatályon kívül helyezni.» — Nem vonatkozik erre az esetre. — (Tovább olvassa): «Köteles továbbá a kormány a kivételes hatalom alapján kibocsátott mindazokra a rendelkezésekre vonatkozólag, amelyeket ideiglenesen hatályban tartott, — ezt pedig nem is tartotta hatályban, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), tehát amelyeket ideiglenesen hatályban tartott, — amennyiben fenntartásuk a jelen paragrafusban megszabott hat hónapi határidőn túl is^ szükséges, ja jelen törvény életbelépésétől számított négy hónapon belül az azokban szabályozott viszonyok törvényes rendezése végett törvényjavaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé.» Es folytatja az intézkedést a törvényhozó a következőképpen (olvassa): «Azok a rendelkezések, amelyeknek tárgyában a kormány a jelen törvény életbelépésétől, vagyis augusztus 7-étől számított négy hónap alatt törvényjavaslatot néni terjeszt a (nemzetgyűlés elé, a jelen törvény életbelépésétől számított hat hónap elteltével hatályukat vesztik.» Ha tehát ez a rendelet nem lett volna már egy hónappal azelőtt hatályon kívül helyezve, ez a rendelet ma sem lenne jogforrás egy lap betiltásához, igen t. belügyminiszter úr, azért, mert törvény^ szerint hat hónap alatt hatályukat vesztették azok az intézkedések, mint ahogy a többi rendkívüli intézkedések is hatályukat vesztették, mert törvényjavaslat nem terjesztetett elő. Azaz, hogy törvényjavaslat terjesztetett elő ezzel a tartalommal, mélyen t. uraim, amellyel lapokat be lehet szüntetni, még 1922 decemberében, de _visszavonatott. 1924 nyarán pedig újból beterjesztetett egy ilyen törvényjavaslat, de soha nem tárgyaltatott le. Azóta, igen t. uraim, jött az 1926-os országgyűlés, amelyen soha ilyen törvényjavaslatot nem terjesztettek be. Most itt van az 1931-es országgyűlés és nincs ilyen törvényjavaslat beterjesztve. .Mélyen t. Képviselőház! Igen t. túloldal! Kérdezem önöktől, törvényesnek lehet-e minősíteni ilyen körülmények között egy ilyen intézkedést? Nem mondom, hogy az nem szükséges, ezt önök ítéljék meg, — hitem szerint nem szükséges — nem mondom, hogy nem szükséges, de hogy nem törvényes intézkedés, az kétséget ki zárói dolog. Éppen ilyen törvénytelen intézkedés volt az «Az Újság» betiltása a korábbi belügyminiszter által, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) éppen ilyen törvénytelen eljárás volt a «Világ» beszüntetése (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) s éppen ilyen törvénytelen volt az igen t. belügyminiszter úrnak a «Magyar Föld»del szemben, a független kisgazdapárttal szemben elkövetett viszszaélése akkor, 'amikor betiltották azokat a lapokat is. (Buchinger Manó: Mindez maga a diktatúra!) Mélyen t. Képviselőház! En a szociáldemokratapárthoz nem tartozom. (Felkiáltások a jobboldalon: Oda fog tartozni!) Tegnap is leszögeztem, hogy világnézeti kérdésekben, politikai célkitűzés és taktika szempontjából közöttük és azon párt között, amelyhez tartozni szerencsém van, r mérhetetlen távolság van, de ha egyszer törvénytelenség történik ebben az országban bárkivel szemben, akkor nekünk nem flehet más álláspontunk, mint az, hogy a törvénytelenül üldözöttek mellé álljunk, mert nem t tudhatjuk, holnap nem ml lesznük-e a törvénytelenül üldözöttek. (Elénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Nekem ezt itt le kellett szögeznem azért, hogy "ezeknek a precedenseknek egyszer már vége^ legyen. Ha önök úgy találják, hogy^ az országnak olyan a helyzete, hogy ilyen kivételes hatalomra szükség van, terjeszszenek elő törvényjavaslatot, de ne kövessenek el, mélyen t. belügyminiszter úr, törvénytelenségeket, mert akkor nem csodálkozhatnak azon, ha felforr bennünk a vér és a törvénytelenségre esetleg azzal felelünk, amit a rómaiak már évezredekkel ezelőtt tudtak és tanultak: erőszakra erőszakkal felelünk mindenkinek, aki törvénytelenséget követ el. (Nagy zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Ne fenyegesssen! Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Igaza van! — Berki Gyula: Ugy látszik, megvan a koncentráció!) Indítványozom, hogy a Ház holnap, folyó hó 8-án, pénteken délelőtt 10 órakor tartsa legközelebbi ülését és annak napirendjére a^ sajtószabadság helyreállításának kérdését tűzze ki tárgyalásra. (Elénk helyelés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólani. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Tisztelt Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Miután már másodszor vonatott kétségbe annak az intézkedésemnek törvényessége, amellyel a Népszava című napilapot a napokban betiltottam, szükségesnek tartom, hogy ezekre a megjegyzésekre pár szóval reflektáljak. A felszólalt képviselő úr azt mondja, hogy az én rendelkezésem törvénytelen, mert az a törvényes rendelkezés, amelyre hivatkoztam, nincs^ hatályban. A helyzet a következő: A képviselő úr helyesen idézte azt a bizonyos 1914-es rendeletet, amely tulajdonképpen ennek az egé^z kon.strukei ónak a kiinduló pontja, helytelenül állapította meg azonban a képviselő úr azt, hogy akkor, amikor az 1922. évi törvény meghozatott, akkor ez az 1914-es rendelet már expressis verbis hatályon kívül lett volna helyezve, illetőleg nem lett volna hatályban. ÍUlain Ferenc: A Budanesti Közlönvben helyezték hatályon kívül egy hónappal a törvény meghozatala előtt.) Ennélfogva az 1922-es törvénynek a rendelkezése kiterjed erre a kivételes intézkedésre is. Az 1922-es törvény a hatályban tartott kivételes intézkedésiekre vonatkozólag azt a rendelkezést tartalmazta, hogy azoknak hatálya megszűnik abban az esetben, ha a kormány négy hónapon belül nem terjeszt az illető tárgyra vonatkozó törvényjavaslatot a törvényhozás elé. (Ulain Ferenc: Ugy van!) A képviselő úr maga konstatálta, hogy ez a törvényjavaslat előterjesztetett, tehát a törvényben kikötött ama feltételnek, hogy törvényjavaslat terjesztessék elő, elég tétetett. A formai jog szempontjából tehát ennek az intézkedésnek törvényessége ellen kifogást 32*