Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-62
Àz országgyűlés képviselőházának 62. Bak ós tönkremennek, azt hisszük, hogy Smith Ádám avult el, holot az a baj, hogy nem ismerjük és nem tudjuk, hogy mit tanított. (Andaházi Kasnya Béla: Ebben nem vagyunk együtt!) Nagyon sajnálom, hogy Andaházi Kasnya Béla t. képviselőtársammal, aki a közgazdasági tudományba olyan mélyen elmerült eddigi pályafutása során, nem lehetek ebben a kérdésben egy nézeten, de én mindig csak Smith Ádámmal akarnék ebben a kérdésben egy véleményen lenni. (Derültség és zaj. — Andaházi Kasnya Béla közbeszól.) Evvel nem lehet elintézni; méltóztassék Smith Ádámot egyszer majd itt nyilt ülésen, vagy a Közgazdasági Társaságban megcáfolni. (Andaházi-Kasnya Béla: Megcáfolom gyönyörűen! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Az idő túlhaladt rajta! — Zaj- — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Andaházi Kasnya képviselő urat kérem, ne szóljon állandóan közbe! Éber Antal: Az élet akkor cáfolta volna meg, ha a szabadkereskedelem rendszere mellett állott volna be az a nyomor és az a pusztulás, amely most beállott. Minthogy azonban ez a pusztulás Smith Ádám tanításainak teljes mellőzésével és éppen e miatt következett be, (Ügy van! Ügy van!) tehát nem Smith Ádám, hanem Andaházi-Kasnya t. barátom van megcáfolva. (Derültség.) Evvel nem lehet elintézni a dolgot, mert itt tudományos vitát nem fogok folytatni; én csak Zsilinszky t. képviselőtársam közbeszólására akartam evvel kitérni. (Zaj. — Andaházi-Kasnya Béla közbeszól.) Nem én vagyok a tabu, de méltóztassék elhinni Smith Ádám igazán tabu és a tudomány is tabu. En csak arra akartam röviden rátérni, hogy a piac kérdésével függ össze mindaz, ami itt a kamatláb kérdésében történik. Hiszen a kamat semmi egyéb, mint a piaci cikkeknek, iá tőke diszpozíciójának: .az ára. (Váry Albert: így van!) Ha nagyobb a kereslet, akkor a kamat emelkedik, ha nagyobb a kínálat, akkor csökken, és aki a piac szabad forgását akarja megakadályozni ilyen törvényekkel, az csak árt, mert a tőkekínálatot csökkenti és ennek következtében a kamatláb mégis emelkedni fog, és .akárhány ügyész, csendőr és rendőr fog is közreműködni, olyan országban, ahol a tőkekínálat kevés, a tőke iránti kereslet pedig nagy, ;a kamatlábnak emelkednie kell. Már most ez nem az igen t. igazságügyminiszter úrnak dolga, — ebben Dési t. barátomnak teljesen igaza van — hanem ' ez a gazdasági minisztereknek lenne dolga. Ha t. f barátom csak az igazságügyminiszter úr iránt viseltetnék bizalommal, akkor meg is érteném álláspontját, de amikor egyidejűleg a gazdasági miniszterek t iránt is bizalommal viseltetik, akkor kezd álláspontja illogikussá válni iá pártállás szempontjából, mert ha valamit a mai helyzetben a kamat kérdésében józanul és a gazdasági élet törvényszerűségeinek betartásával tenni lehet, akkor ez mind csak olyan intézkedés lehet, amely a tőkeképződést előmozdítja, a tőkeképződést támogatja. Mióta azonban ez a t. kormány uralmon van, azóta úgyszólván egyetlenegy^ olyan intézkedése sem volt, amely ne akadályozta volna a tőkeképződést, lamely ne nehezítette volna a tőkeképződést, de egészen bizonyosan egy sem volt, amely ennek könnyítése érdekében bármit is tett volna. A második, amit meg akarok jegyezni, a következő: En még akkor, amikor abban a szegese 19$ 2 április 7-én, csütörtökön. 2ÍO rencsés helyzetben voltam, hogy az egységes 1 pártnak tagja lehettem, olyan felszólalással szemben, amely már akkor a moratóriumot sürgette, ott az , egységespártban vagy az lagrárblokkban, vagy nem tudom, hol, voltam bátor kifejteni, hogyha a meglevő tőkemenynyi ség mellett a kamatláb színvonalát le akarjuk szállítani, akkor csak egy módszer vezethet bizonyos eredményre, ha t. i. a marge-ot, amely a pénzintézeteknél mutatkozik, csökkentjük. Ez a- marge ugyanis nálunk, teljesen dezorganizált hitelszervezetünk és a túlságosan nagyszámú pénzintézet folytán, különösen a vidéki pénzintézetek túlnagy számánál fogva igen nagy. A vidéki pénzintézeteknek mindegyike olyan kevés tőkét és vagyont kezel, hogy a rezsi-százaléknak szükségképpen horribilis magasnak kell lenni. Az egészséges út tehát csak az lehet, ha ezt a hitelszervezetet racionálissá tesszük. En nem gondoltam és nem gondolok arra, hogy a kormányzat itt az intervencionizmusnak megint újabb területére lépjen, és törvényt hozzon arról, hogy melyik intézeti állhat fenn és melyik nem, "hanem maradjon a normális megoldás terén, tudniillik azon a téren, hogyha valamely hitelintézet életképtelennek bizonyul — mellékes, hogy saját hibájából-e, vagy pedig azért, mert a gazdasági viszonyok így alakultak, — akkor ne menjen állami eszközökkel annak támogatására, hanem engedje, hogy azok az intézetek önmaguktól eltűnjenek a föld színéről. Ezáltal egy lépést teszünk előre hiteléletünk racionalizálása irányában. E helyett az történik, hogyha bármelyik kis vagy nagy vidéki pénzintézet fizetési zavar okbai jut, akár saját hibájából, akár saját hibáján kívül, akkor jelentkeznek politikai beboly ás ok, amelyek a kormányt arra indítják, hogy még ezt az intézetet meg kell menteni, még ezt az intézetet alá kell támasztani. Akkor tehát mesterségesen előidézzük hitelpolitikai intézkedésekkel, hogy ez a túlságosan nagy kamatmarge lebontható ne legyen és miután nagy a kamatmarge, hozunk uzsoratörvényt és azzal akarunk a dolgon segíteni. En tehát csak azért voltam bátor felszólalni, hogy kifejezésre juttassam, hogy menynyire teljesen meddő és eredménytelen törekvés ilyen törvényekkel akarni a hitelélet meglevő bajain segíteni, és hogy leszögezzem azt, hogy mióta ez a kormány uralmon áll, „még soha nem volt alkalmunk itt a Képviselőházban hiteléletünk nagy kérdéseit bármely formában megvitatni, vagy tárgyalás alá venni; semmiféle módunk nincs ebben a ' képviselőházban nagy, sorsdöntő . közgazdasági, pénzügyi és hitelügyi kérdéseinkről eszmecserét folytatni. Folyik a Tardieu-terv tárgyalása, mi azonban nem azt tárgyaljuk, hanem az uszora-törvényjavaslatot. Mi hiteléletünk dezorganizációjának nagy kérdését nem tárgyaltuk és nem is fogjuk tárgyalni. Mert mi történik 1 ? Ha a parlamentnek — amely végre igen kellemetlen dolog, de létezik, és amelyet félretenni mégsem lehet — időről-időre mégis funkcióba kell lépnie, akkor mindig a szegény igazságügyminiszter az, akinek törvényjavaslatokról kell gondoskodnia, (Friedrich István: ö a foglalkoztató mester!) amelyekkel sziszifuszi munkát akar elvégezni. Ö végre is nem organizálhatja a hiteléletet, ő a kereskedelmi szerződéses politikánkat nem' irányíthatja, Ő devizapolitikánk óriási fogyatékosságain nem segíthet s akkor ide jön olyan javaslatokkal, amelyekben büntető rendelkezések vannak, de 31*