Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. 217 szempontból nagyon enyhe ügyletek ilyen körülmények között mégis kétségtelen uzsoraügyletek tényálladékát foglalják magukban, mert hiszen a szubsztancia fenntartása szempont jából^ rövid^ időn belül százszázalékos hasznok és általában különbségek is előállhatnak, amint erre a múltban példa is volt. Mindezeket a kérdéseket szerény véleményem szerint nem szabad a bírói gyakorlat szabadságára bízni, habár elismerem, hogy a bíróiág ezekben a kérdésekben már tett bizonyos tapogatózó lépéseket és a bíróság lépését követte azután a törvényhozás is, mert hiszen végeredményben, ha nézzük a haszonbérügyletek revideálását stb., ez szintén egy kis része ennek a problémának. Ezt csak azért hoztam fel, hogy kimutassam, hogy formai és aránylag ilyen kicsiny formai törvényekkel, mint ez, ezt az egész problémát nem tudjuk lényegesen előbbre vinni. (Eber Antal: Ez úgy van!) Amint kijelentettem, engem nem elégít ki ez a törvény azért, mert először is nem szabályozza a kizsákmányolás egész problémáját, mert ha szociális szempontból szükségesnek tartjuk, hogy büntessük, pönalizáljuk a kizsákmányolást, — amit én elfogadok — akkor tovább kell mennünk. A másik oldalon gazdasági szempontból aggályaim vannak éppen azokból kifolyólag, amiket elmondottam. Ezt a javaslatot tehát nem fogadom el azért, mert egy csekély részleteredményt feltétlenül biztosít ugyan, de azt a mai viszonyok között elegendőnek nem látom és nem tartom érdemesnek, hogy ennek kedvéért ilyen változtatásokat hozzunk, mert hiszen előbb-utóbb, ha akarjuk, ha nem, ezzel a kérdéssel más formában alaposabban foglalkozni kell.^ (Éber Antal: A hitelszervezeteket kellene átépíteni!) Nem fogadom el a címet. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Dési Géza! Dési Géza: T. Képviselőház! Farkas Tibor igen t. képviselőtársam felszólalására nagyon röviden a következőket vagyok bátor előadni. Ügy éreztem ebből a felszólalásból, hogy bizonyos ellentmondásokba esett a mélyen t. képviselő úr, amikor egyrészt abból indult ki, hogy ezt a kérdést nem lehet törvénnyel szabályozni, másrészt nem elégíti ki, harmadszor pedig szerinte erősebb kézzel kellett volna hozzányúlni s közben megemlítette, hogy oly ruganyos kérdésről van szó, amelyet nem is lehet merev elhatárolással kezelni és megfeledkezett arról, hogy az igazságügyi kormány éppen e szempont érdekében már a hitelügyi rendeletben — vagyis rendeletben — szabályozta a kamatkérdést, kiindulva abból a bölcs megítélésből, hogy a folyton változó, komplikált gazdasági életet nem lehet egy pillanatnyi törvény Prokrutes-ágyába szorítani. Hiszen,^ aki a gazdasági élet követelményeivel^ tisztában van, az osztja a mélyen t. képviselő úrnak azt a felfogását, hogy lehetnek időpontok, amikor például 8%-os kamat magasnak tűnhet fel, viszont vannak időszakok, — amint például a hitelügyi rendelet 11%-ról szól — amikor a súlyos viszonyok nyomása alatt a 11%-ot is törvényes kamatnak kell elfogadni, mert végre a kamat nem állandó valami, nem örökké egy irányba mutató delejtű, hanem a gazdasági viszonyok eredője, amelyet nem is lett volna szabad, nem is lett volna helyes ebben a törvényben szabályozni Elég hiba volt, hogy az 1877 : VIII. tc.-ben szabályozták a kamatot. A bölcs gazdasági megítélés eredménye az, hogy az igazságügyminiszter úr ebben a javaslatban KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. alkalmazkodik az élet valóságos követelményeihez Azt méltóztatott mondani, hogy részletkérdések kedvéért hanyagolta el az igazságügyminiszter úr az egész kérdést. Bocsánatot kérek, végre az igazságügyi tárca a közéletnek és a magánéletnek csupán egy részletkérdésével fogiaikoznatik, más^ minisztériumoknak lehet feladata és kötelessége, hogy ha vannak hiányosságok, hibák, mulasztások, azokat a kérdéseket a maga hatáskörében elintézze. (\áry Albert: Van kereskedelmi miniszter is!) Az igazságügyminiszter nem tehet egyebet, mint hogy a maga törvényes hatáskörében és keretében, tárcájához tartozóan az adott kérdést igazságosan, boicsen, az -adott viszonyokhoz mérten szabályozza. (Ügy van.' a jobboldalon.) Amikor az igazságügyminiszter úr az imént felszolalt, vout egy igen emelkedett, magasztos, emberileg átérezuetó es megérthető, — ha szabad ezt a szót használnom — szent pillanat a beszédében, amikor megemlékezett nagyemlékű megdicsőiiit. éüesaíyjáioi, aki az uzsorakérdéssel magas bírói székében oly magas szempontból, oly mély búvárkodással, annyi tudással, böieseséggei és megértéssel foglalkozott. (Ügy van! tigy van! a jobboldalon és a középen) Ha szabad szubjektívnek lennem, meg voitam hatva én is, egyrészt azért, mert azokban az időkben szerenesés voltam Zsitvay JLeó magas ítélőszéke előtt mint az igazságszolgáltatásnak egy szerény munkása hosszú éveken át szolgálhatni^ úgyhogy meg éreztem egyénileg mint ügyvéd és magyar jogász mindazokat az eszményi szempontokéit, amelyeknek a megdicsőült inkorporációja és apotheozisa volt, másrészt meg voltam hatva azért is, mert anélkül, nogy itt bókolni vagy hízelegni akarnék, meg keü mondanom, hogy az igazságügyminiszter úr beszéde a legszebb, legboldogabb # békeidőknek színvonalát, magas erkölcsi értékét is meghaladta. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobbés baloldalon.) Igazán mindent vártam, csak azl nem, hogy ezt a beszédet azon az alapon lehet megtámadni, hogy nem elég erős, nem elég eiméiyedő, nem f elég emelkedett, mert mondhatom, hogy törvényjavaslatot világosabban, meggyőzőbben indokolva, a magyar nemzet legbensőbb óhajait átérzettebben kifejezve (Ügy van! Ügy van! jobbfelől), a közszükséglet igenjééit világosabban szemléltetve, a gazdasági, jogi és erkölcsi szükségesség kategorikus imperatívuszát ilyen világosan kifejezve alig hallottuk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ázt méitó?. tat ott mondani, hogy miért nem vette bele a miniszter úr az uzsorajavaslatba a kizsákmányolási ügyeket is és miért nem nyúl bele ezekbe a magánjogi kérdésekbe is a büntetőjog szigorával. Bocsánatot kérek, az erőt éppen az jellemzi és az az erő ismérve, hogy nem válik erőszakká. Az erő disztingválni tud, az erő megkülönböztet a jogterületek különböző nemei között. Bölcsen meglátj <i ii j avaslat azt, hogy hol végződik a büntetőjogi megtorlás halára és hol van az a pont, amelyen túlmenni nem szabad, mert különben veszélyeztetjük a közforgalom biztonságát, a magánjog szabadságát. A kizsákmányolási ügyletek kérdése merőben magánjogi kérdés és ezt magánjogi téren igen szigorúan szabályozza a törvény. S amikor a jogtalanul szerzett, kizsákmányolt magánjogi előnyt egészen szokatlan új módon, a legmodernebb módon, a perrendtartás áttörésével is bátor, sőt merem mondani, merész kézzel fogja meg, akkor talán azok panaszkodhatnak, akiket ez az eldobott nehéz kő érni fog, de nem szabad panaszkodniuk azok31