Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

âl6 Az országgyűlés képviselőházának állunk sokkal súlyosabb gazdasági problémákkal szemben. Felhívom a t. Ház figyelmét arra, hogy nagyon nehéz uzsoráról vitatkozni, amikor a nyumerülhet az a probléma, vájjon az állaim mai berendezkedésével, mai gazdálkodásával nem követ-e el maga is nagyon sok esetben olyan cselekményt, amely az uzsorának tényálladékát,^ vagy az azzal összefüggő problémát kimeríti, mert hiszen az államnak is azért, amit az állampolgároktól elvesz, megfelelő ellenértéket kell nyújtania. Es^ ha aközött, amit az állam elvesz és az ellenérték között különbségek vannak, ismét csak olyan problémához jutottunk, amellyel, akármit akarunk is, foglalkoznunk kell. De foglalkoznunk kell — hogy ennyire ne általánosítsak — egy másik kérdéssel, amely kérdés az én szerény nézetem szerint a jelen javaslattal nincs kedvezően megoldva. Vélemányem szerint nincs olyan különbség az uzsora- és a kizsákmányolási ügyletek között, amely indokolná, hogy az egyiket büntetőjogilag nem üldözzük, míg a másikat igen. Etekintetben is talán lehet hivatkozni bizonyos, nem éppen rossz társaságra, mert hiszen a külföldi törvényhozások közül — az idő rövidségére való tekintettel nem akarok ezzel részletesen foglalkozni, hiszen az igazságügyminiszter úr úgyis tudja, hogy milyen törvényhozások azok, — többen büntetik az ú. n. reál-uzsorát. Azt hiszem, hogy azok a tapasztalatok, amelyeket ott szereztek, semmiesetre sem negativumok és semmiesetre sem, szolgálhatnának akadályául annak, hogy mi is büntessük ezeket a kizsákmányoló ügyleteket. De egy másik kérdést kell érintenem, és pedig azt, hogy a múlttal szemben nem helyes az, hogy a jelen törvényben nincs intézkedés a kamat-maximumra vonatkozólag. A régi uzsoratörveny azáltal, hogy tulajdonképpen csak utalt egy régebbi törvényünkre, mégis számolt ezzel a gazdasági problémával és ha nem is nyújt tökéleteset a szabályozásnál, de mégis nyújt valmit. Azt hiszem, hogy az a valami, ami az akkor nyolc százalékban meghatározott kamat-maximumban volt, mégis többet ér, mint az a bizonytalanság, amelyet a mai jogállapot nyújt, az, hogy esetleg egy különálló testületnek diszkrecionális szabályozásától függjön az, hogy Magyarországon a kamat mekkora legyen és, hogy ezt a bíróságok szó nélkül akceptálják. A kamat-maximálás nem tökéletes intézkedés, de különösen akkor, amikor súlyos gazdasági bajok vannak, kétségtelen, hogy a hitelélet terén valaminek történnie kell, mert ezen a módon, ahogyan a dolgok ma mennek, hoszszú ideig tovább nem mehetnek. És mikor ezzel a problémával — elismerem, nem elsősorban jogászok, de gazdasági szakértők — mindenütt foglalkoznak, akkor véleményem szerint nekünk nem indokolja semmi azt, hogy mi ennek jogi szabályozását is <™ legalább annyira, amennyire ez már a múltban érvényesen szabályozva volt — fönn ne tartsuk. Azt hiszem, több példát lehetne felhozni, hiszen tudja a miniszter úr, hogy hosszú évtizedeken keresztül Angliában is maximálva volt a kamat, pedig ott a liberalizmus, a manchesteri iskola, virágjában volt. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: De Anglia a kamat-maximálás idejében szerezte meg gazdasági nagyságát és nem a kamatszabadság alatt!) Maximálva volt a kamat, még pedig alacsonyan öt-hat százalék körül és Anglia meggazdagodott. (Zsitvay Ti- i . ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. bor igazságügyminiszter : Akkor teremtette meg gazdagsága alapjait!) Ez mégis legalább véleményt nyújt arra, hogy a kamat-maximálás ab ovo talán mégsem olyan káros. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Teljesen egyetértünk!) Csak azt szeretném, t. miniszter úr, ha már egyszer úgy értenénk egyet, hogy nemcsak elméleti nyilatkozatok hangoznának el az egységes párt részéről, a miniszterelnöki és a miniszteri székekből és az agrárblokk részéről, hanem történnék is már egyszer valami. Azzal az ország közgazdasága még nem jut előbbre, ha mindig kenetteljes nyilatkozatok hangzanak el, tett és eredmény azonban végeredményben nincs. Ezzel a kérdéssel egy interpellációmra adandó válasszal kapcsolatban a mai nap folyamán még amúgy is foglalkozom, de azért szükségesnek tartottam, hogy ezt a kérdést felemlítsem, ha talán szervezetileg nem is függ össze okvetlenül az uzsoratörvénnyel a kamatmaximálás, deminthogy erre precedensünk volt már a múltban ós minthogy módunkban áll, hogy egy-egy szakaszos törvényjavaslattal ezt a problémát előbbre vigyük és a mostani állapothoz képest valamit javítsunk a helyzeten. En ezt kívánatosnak tartanám, s nem értem, mi akadálya van ennek. Megnyugtató szabályozás volna az is, ha nem vennénk át többet a régi uzsoratörvényből, csak azt, hogy a bíróilag érvényesíthető, közokiratban, illetőleg egyáltalán jogvédelemben részesíthető kamatmaximumot 8%-ban állapítjuk meg. Ez véleményem szerint mindenesetre helyesebb intézkedés volna, mintha a mai rendszerrel dolgozunk, amely rendezés mégis csak bizonytalan és olyan befolyások is érvényesülhetnek, — mert hiszen kétségtelen, hogy érvényesülhetnek — amelyek nem az egész magyar közgazdaság érdekében, hanem sokszor talán nem is tisztán magyar gazdasági érdekek szempontjából történnek. Azt hiszem, hogy sokkal helyesebb volna ^egész komoly gazdasági következményekkel járó intézkedéseknek a biztosítása. Kétségtelen, hogy némi eredményt fog hozni az uzsoratörvény is, ezt elismerem, ez azonban csak egy egészen kicsiny részletproblémát old meg^ és véleményem szerint még ennek megoldását is nehezíti azáltal, hogy a másik kérdésben, amely mégis kell, hogy rendeztessék a^ kamatmaximum kérdésében, semmiféle intézkedést nem tesz. Megkönnyítené ez nézetem szerint t az esetleg felmerülő bűncselekményeknél a bíróságok eljárását, azonkívül némi fix pontot nyújtana a gazdasági életnek is. T. Ház! Ennél a kérdésnél a tisztelt igazságügyimi szter úr figyelmébe ajánlok egy másik problémát is, amely tulajdonképpen összefügg a pénz értékének változásával, amely probléma a jelen esetben,^mondjuk talán elsősorban, mint a revalorizáeió általános problémája fontos, de amely kell, hogy viszszahatással legyen és lesz is feltétlenül még az uzsoratörvényre is, mert hiszen természetesen egészen más helyzet áll elő akkor, ha a kölcsönügyleteknél időközben a pénz értékében akár felfelé, akár lefelé nagy eltolódások állnak be. Ez a kamatkérdésre is természetszerűleg visszahat, mert amikor a pénz értéke csökken, akkor még magas kamatláb mellett is óriási veszteség érheti a hitelezőt, mig ellenben, ha a pénz értéke emelkedik, akkor ellenkező a helyzet. Az egész kérdés bizonyos relativitás formájában áll előttünk. Az f árnívó emelkedése esetén egész más helyzet áll elő, mint az árnívó csökkenésénél, úgyhogy látszólag nagyon enyhe, formailag, vagy gazdasági