Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

214 Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése 1932 április 7-én, csütörtökön. az árdrágítás büntethető esete forog fenn, még pedig anélkül, hogy az illető egyén szorult helyzetét külön bizonyítani kellene. (Ügy van! a középen.) Marad még a közvád kérdése, amelyben, úgy látszik, Kelemen Kornél t. barátommal némi vitám forog fenn és ő a maga részéről olyan pajzsot tolt előtérbe, akivel én soha életemben nem vitatkoztam, nem illett és nem is lehetett. De most sem kell vitatkoznom, mégpedig azért nem, mert az a véleményező, akire ő hivatkozott, ugyanazt az álláspontot foglalta el, mint én ma, magánjogi térre vivén át az uzsora üldözésének megoldását. Igaz, hogy hangsúlyozta, hogy sokszor az az illető, aki az uzsorában és annak feltárásában a maga szégyenét is látja, félni fog a büntetőbíró, a nagy nyilvánosság elé menni. Ez igaz, azonban maga az a nekem kedves emlékű véleményező is azt mondotta, hogy azért kell magánjogi útra terelni, mert majd magánjogi téren ezek a kérdések tisztázást nyernek és majd csak akkor jön, akkor jelentkezik a büntető út. És így rámutatok azután arra, mint saját álláspontomra, hogy éppen ez vezetett engem, mert amely esetben magánjogi téren mint győztes áll a kiuzsorázott, akkor már nem röstelkedve, hanem büszkélkedve megy a büntetőbíró elé, ahol ő szolgáltat a köznek is, magának is, az erkölcsnek is igazságot. Az ellenvetésekre kerül a sor. Ilyen ellenvetés volt, amelyet talán Gál Jenő t. képviselőtársami tett, hogy büntetőjog útján nem lehet a gazdasági életet javítani, mert a büntetőjogszabályok révén nem lesz több pénz, az uzsoratörvény révén nem lesz több pénz. En sohasem mondottam, hogy büntető-jogszabályokkal lehet a gazdasági életet irányítani. Igen t. képviselőtársamnak vitatkozásában az a szokása, hogy állít valamit, mintha más mondotta volna, és akkor megcáfolja. (Egy hang a középen; önmagát!) Ez a vitatkozásnak igen kényelmes módja. Ezen a területen nem követhetem, csak azt szeretném figyelmébe ajánlani, hogy könnyű volna a választ úgy megfogalmaznom, hogy lehet, hogy nem lesz több pénz azért, mert büntetőjogilag és magán jogilag szabályozom az, uzsorát, elismerem, hogy ezzel nem lesz több pénz, de kevesebb lesz a visszaélés. Ez azonban nem volna helyes, mert én azt állítom, hogy a közhitelben, a helyes hitelforgalomban, az egészséges és törvényes hitelforgalomban a jó uzsoraszabályozás esetén igenis több lesz a pénz. Azt hiszem, nincs az a közgazdász, akivel nekem ebben a tekintetben vitatkoznom kellene. (Váry Albert: Tiszta jogi helyzet!) Tudniillik a pénz nem keres majd gyümölcsöztetést olyan területen, ahol a gyümölcs öztetés nagy veszélyekkel jár, hanem meg fog elégedni azzal a haszonnal, amelyre a törvény a lehetőséget megadja. Erről a területről tehát nem vonják, nem csábítják el a pénzt. A másik észrevétel a zaklatás lehetősége. Ezzel én már találkoztam s talán végeztem is akkor, amikor a karteltör vény javaslatot képviseltem, és talán még fokozottabb mértékben láttam akkor a pergő tüzet. Mindenesetre amikor a pönalizált területet világosan meghatározva korlátoztuk, amikor a tényálladékból kirekesztettük a bizonytalan elemeket, akkor már a zaklatás jelentősége is csökkent. De van a zaklatásnak egy másik lehetősége is, amelyet már szintén hallottam említeni, nem is annyira itt, mint inkább a bizottsági tárgyalás során, hogy tudniillik az is zaklatás, amikor a hitelező megítélt követelésével szemben még rendkívüli perújítással, a végrehajtás során is az uzsora kifogásával lehet fellépni és ezzel a hitelező jogos követelésének behajtását akadályozni. Idevonatkozólag csak azt vagyok bátor mondani, hogy a törvény súlyos pénzbírsággal gondoskodni kíván árról, hogy ilyen esetekben a jogosulatlan kifogás emelésétől, a jogosulatlan perújítástól az illetőket elriassza. Az időszerűség kérdésében szintén talán egy vagy két képviselőtársam a baloldalról azon az állásponton van, hogy erre a törvényjavaslatra most nincs szükség; nyugalmas időkben kell ezt csinálni. (Felkiáltások a középen: Éppen most kell!) Dési Géza t. barátom mondotta a bizottsági tárgyalás során, — sajnálom, hogy itt a plénumban nem hallottam felszólalását — hogy amikor nem ég a ház, akkor nem oltják. Nyilvánvaló, hogy akkor kell foglalkozni egy törvényjavaslattal, illetőleg egy kérdés megoldásával, amikor a probléma előttünk fekszik, mert hiszen a legkényelmesebb módja és a legtermészetesebb, a legszokásosabb formája egy ügy megoldása elhalasztásának, elgáncsolásának az, hogy mindig azt mondják: kérem most nagyon izgatottak vagyunk, most ne foglalkozzunk ezzel. (Váry Albert; Máskor meg nem kell, mert rend van!) Igen, máskor meg azt mondják: nem kell, mert rend van. Én tehát az ilyen ellenvetésben nem komoly ellenvetést, hanem gáncs vetést látok, és túlteszem rajta magamat, (Helyeslés a középen.) annál is inkább, mert hiszen az az álláspont, hogy amikor kevés a pénz, akkor nem lehet uzsora, mert nincs hitel, azt hiszem, önmagában összeomlik. Gál Jenő képviselőtársamnak ez egy új közgazdasági kitalálása, mert hiszen ahol kevés a pénz, ott drága a pénz, ahol pedig drága a pénz, ott már hívatlanul készen van az uzsora. De egyébként, amikor a hitelügyi rendelet megalkotása alkalmával a rendelet tárgyalása során a 33-as bizottságban szerencsém volt a kormányt képviselni s a kamatmaximum — amely elhomályosult és amely nem érvényesült, bár arra törvényes korábbi rendelkezéseink voltak — újból helyreállíttatott, már akkor ennek a rendeletnek tervezetében előre láttam, hogy az uzsorakérdést szabályozni kell. Mert amely pillanatban törvényes kamatmaximumok vannak, lesz mindig tőke, amely az ilyen alkalmakkor — amely alkalmak rendesen össze szoktak esni a hiteligények fokozottságával és a hitelkeretek megszűkítésével — igyekezni fog arra, hogy gyümölcsözőbb elhelyezést találhasson s az idevezető utakat meg is fogja találni. Ez be is következett; különösen a betéti kamatlábnak egy bizonyos mértéken alul szorítása eredményezte azt, hogy a rendes hitelszolgálatot ellátó intézeteknél fogyott a pénz, ugyanakkor pedig a magántőke elindult az uzsora útján. Erre én már októberben felhívtam a figyelmet. Szomorú elégtételül szolgál, hogy sokan, akik annak idején a hitelügyi tervezetbe^ már belefoglalt uzsora magánjogi szabályozásának más időre való halasztását kérték, — s éppen az ő indítványuk folytán vállalkoztam arra, hogy törvényhozási úton szabályozzam a kérdést, amiről azt hitték egyesek, hogy soha sem fog sikerülni — ma már maguk is sürgetik az uzsora szabályozását, sokan sürgetik olyanok is, akik annakidején ezt a közgazdasági életre károsnak tartották. Bekövetkezett tehát a helyzet, amit előre megmondottam a kamatmaximálás idő-