Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-62

204 Az országgyűlés képviselőházának bonauzsórával kapcsolatosan azt az álláspon­tot foglalta el, hogy az ilyen ügyleteknél a fe­leknek a valódi akarata tulajdonképpen és lényegében nem gabona elővételi, hanem bur­kolt hitelezési ügyletre van alapítva. Meg kell említenem, hogy Sághy Gyula tulajdonképpen mire vezeti vissza — és ez az Ő álláspontjának egyik igen érdekes részlete — azt, hogy az uzsoratörvényt bíróságaink csak a hiteluzsorára terjesztették ki és nem a reál­uzsorára is. Elmondja azt, hogy a Kúriának egyik tanácsa annak idején arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvény csak a hitel­uzsorára vonatkozik, másik tanácsa pedig arra, hogy a hitel- és reáluzsorára is vonatkozik. Ellentét merülvén fel a két tanács között, az ezután következő és a Kúriához kerülő ügye­ket ahhoz a tanácshoz utalták, amely azt az álláspontot foglalta el, hogy a törvény csakis a hiteluzsorára vonatkozik és nem egyszer­smind az áruuzsorára is és nem fordultak a bíróságnak rendelkezésére álló két eszközhöz: vagy ahhoz, amennyiben a törvényt helyesen így értelmezték, hogy az kiterjed úgy az áru­mint a hiteluzsorára, így a következő ügyeket adták volna annak a tanácsnak, amely a hitel­és áruuzsorára is kiterjedőnek vélelmezte az uzsoratörvényt, vagy pedig hoztak volna egy teljesülési döntvényt és ilyen módon oldották volna meg a kérdést. Nem akarok azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy Sághy Gyulának ez a megállapítása helytálló-e, igen vagy nem, de le kell szegez­nem, hogy ha igaz, .abban az esetben nagyon érdekes és nagyon jellemző, hogy kis^ alakisá­gokon fordul meg sokszor egyes törvények he­lyes magyarázásának s a köztudatba való be­mélyedésének a kérdése^is. Egy dolgot azonban még le kell szegeznem és ez szintén Sághynak a véleményében található meg. Ez egy olyan igazság, amelyet ma is egészen nyugodtan el­fogadhatunk és ez az, hogy az uzsoratörvények módosítása, az uzsorásszerződések és az uzso­rásbűncselekményeknek megtorlása ellen éppen .a kereskedelmi körök részéről nem lehet sem­miféle alapos kifogást emelni, mert az üzleti tisztesség betartása a reális és^ szolid kereske­delemnek is evidens érdeke és éppen ennek fo­kozottabb fellendülését idézheti elő az, ha meg­szabadítjuk a tisztességtelen verseny káros hatásától. Ez vonatkozik Gál Jenő t. képviselő­társam tegnapi azon kijelentésére, amikor ő az ipar és kereskedelem, az ügyvédi kar és a pénz­intézetek szempontjából óvást emelt ezen tör­vény, mint a gazdaságra és kereskedelemre káros kihatású törvény ellen. T. Ház! Ha a Magyar Gazdaszövetség ál­tal lefolytatott ankét és az ezzel kapcsolatos tanulmányok lapjait tovább forgatjuk, abban ráakadunk Grosschrnid Béninek igen nagy­értékű tanulmányára, ö ebben arra az érdekes álláspontra jut, hogy azt mondja: ha a tör­vény azt akarta volna, hogy csakis a hitel­uzsorára terjedjen ki, akkor azt a magyar tör­vényhozás mindig kifejezésre juttatta volna magában a törvényben is, s a törvény 1. Vában akkor nem tulajdonított volna olyan nagy je­lentőségét a «hitelezés» szónak. Éppen azért tévedésnek minősíti nemcsak a^ kir. Kúriának úgy büntető, mint polgári ítéleteiben elfog­lalt álláspontját, hanem a magyar magánjogi törvénykönyv f tervezetével kapcsolatban ki­adott indokolásnak is azt az álláspontját, mintha az uzsoratörvény csakis a hiteluzso­rára, s nem egyszersmind az áruuzsorára ter­jedt volna ki. Nagyon érdekesen fejtegeti a hitel és hitelezés értelmét és fogalmát a min­. ülése 19S2 április 7-én, csütörtökön. dennapi életben, a jogi életben és a különböző törvényekben, s ezeknek alapján megállapítja, hogy hitelezésről beszélünk akkor is, ha a hi­telezésnek nemcsak pénz a tárgya, hanem — mondjuk — gabona, liszt, szeszesital és^ így to­vább, s különösen utal a Kúria 65. számú tel­jesülési megállapodásának következő szöve­gére (olvassa); «Ami pedig a hitelezési ügy­letek fogalmát iUeti, ezt az 1883:XXV. te. nem határozza meg. Tekintve mégis, hogy an­nak 1. §-a általánosságban hitelezésről, illetve adott fizetési halasztásról, 17. §-a is általában valamely hitelügyletből eredő kötelezettség teljesítéséről szól: a törvény szövegének eme kitételeiből okszerűleg következtethető, hogy az nem csupán a kölcsönre s a hitelezett vé­telárra vonatkozik, hanem a tágabb értelem­ben vett hitelezési ügyleteket is felöleli, vagyis a pénzértékű szolgáltatások iránt létrejött mindazokat a kétoldalú szerződéseket, ame­lyeknél a felek egyező akarata szerint az egyik szerződő fél szolgáltatásával szemben a másik fél ellenszolgáltatásának elhalasztása fordul elő.» Grosschrnid ebből az indokolásból meg­állapítja azt, hogy az uzsoratörvény 1. §-a ren­delkezésének körében az adásvevés nemcsak hitelezés, de szorosabb értelemben vett hitele­zés, elannyira hitelezés, hogy azzal mint szoro­sabb értelemben vett hitelezési ügylettel r a Kúria a többi, bár ugyan szerinte is a törvény alá tartozó ügyleteket, mint «tágabb értelem­ben vett» hitelezési ügyleteket, expressze ellen­tétbe helyezi. Grosschrnid arra az érdekes vég­konkluizióra jut, hogy a Kúria álláspontját törvénytörlő értelmezésnek interpretatio ab­rogansnak minősíti, nem fogadja el a színlelt ügylet elméletét s arra az álláspontra helyez­kedik, hogy igenis minden olyan f esetben, amely az uzsoratörvény szerint bírálandó el, nem színlelt ügyletről, hanem a felek valódi akaratát visszatükröztető ügyletről van szó. Azt mondja Grosschrnid, hogyha valaki neki termelendő dolgot azért ad el előre, hogy pénzre tegyen szert, viszont^ pedig a másik azért veszi meg, mert ez okból nagyon is ol­csón köteleztetheti el magának az árut, ez a körülmény egymagában véve nem változtat azon, illetőleg nem zárja ki azt, hogy az az ember jövőbeli termését a kikötött áron komo­lyan el akarja adni, éppen úgy, mint abból, hogyha valaki száz forint kölcsön fejében ezer forintot kölcsönöz csak azért, hogy száz forin­tot visszakapjon, nem következik az, hogy tény­leg és komolyan nem ezer forintot akart köl­csönözni. Csakhogy amint éppen a kötött ügyletnek komolysága nem vonja ki a kölcsönt az uzsora r tényálladékának köréből, éppen olyan kevéssé vonja ki alóla a vételt is. Sze­rinte tehát a gabonaelővétel nem uzsoraelpa­lástolás, hanem de facto minden ilyen kölcsön egyszerűen uzsora vétség. T. Ház! Annak a közkivánságnak, hogy az országban mindinkább elharapódzó uzsorásüz­leteknek gátat vessenek, egyik hivatalos meg­nyilvánulása ' volt az a törvényjavaslat, ame­lyet Plósz Sándor az 1903. évben a parlament elé terjesztett, > amelyet megelőztek azok a vi­ták és jogi fejtegetések, amelyekre bátor vol­tam hivatkozni és amelyek a már ismertetett nézetekben nyertek kifejezést. A benyújtott törvényjavaslat nem vált törvénnyé, a küzde­lem azonban nem maradt abba és az 1907. év­ben Günther Antal akkori igazságügyminisz­ter újabb törvényjavaslatot nyújtott be, amely I akkori legkitűnőbb jogász-társaságunkban, a

Next

/
Thumbnails
Contents