Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-61

Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése 1932 április 6-án, szerdán. 165 pás, de ő választ, s mondhatom, kegyetlenség volna őt közérdek címén ebben korlátozni, mert saját személyi és lelki javairól van szó.» Ami pedig a falusi kiuzsorázottat illeti. Zsitvay Leónak az az álláspontja, hogy a falusi ember, ha már egyszer uzsora« karmai közé került, inkább fizet, inkább megtesz min dent, csak Isten mentse meg őt attól, hogy bírósághoz kelljen mászkálnia. Ott van az én községem, Kunszentmiklós. Olyan szerencsétle nül vannak a törvényszékek területei megálla pítva, hogy míg Budapestre egy óra alatt ei tudunk jutni a törvényszékhez, addig Kunszentmiklósról Kecskemétre és vissza három napig utazhatom. Ha, mondjuk, reggel 9 órára vagyok beidézve tárgyalásra, akkor, ha tanyán lakom, el kell utaznom előző nap, hogy másnap odaérjek és csak harmadnap érkezem haza, noha Kunszentmiklós és Kecskemét légvonalban 40 kilométernyire vannak, de ilyen rettenetesek a közlekedési viszonyok. A hivatalokat, törvényszékeket, bíróságokat oly módon osztják ibe az urak, hogy lemérik térképről, melyik városhoz van légvonalban közelebb és nem veszik tekintetbe, hogy a 75 kilométernyire fekvő Budapestre egy jó óra alatt feljöhetek, elláthatom a bírósági tárgyaláson a dolgomat és délre otthon lehetek. E helyett a szerencsétlen magyar népnek sokszor a legszorgosabb munkaidőben három napig kell csavarogni, hogy a törvényszékre eljuthasson. Ezt csak úgy mellesleg akarom az igazságügyminiszter úr ő nagyméltóságának szíves figyelmébe ajánlani, mint kerületemnek egy óhaját, hogy ezen változás történjék. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nem valószínű! — Derültség.) Tudom, hogy ő Kecskemétet nem hagyja, tiszteletteljes kérésemet mégis elébe terjesztem. De vissza akarok térni Zsitvay Leóra. Zsitvay Leó azt mondja, hogy nem szabad azt a szerencsétlen parasztot kényszeríteni arra, hogy ha ő nem akar az uzsorásával összeveszni, akkor evvel az uzsorással kénytelen legyen összeveszni. Az a paraszt legjobban tudja, hogy milyen súlyos hátrányai lehetnek abból, amit egy uzsorástól elszenved, és miután nem tudunk neki e hátrányok tekintetében védelmet nyújtani, azért ennek a szempontnak, amint Zsitvay Leó bölcsen kifejtette, bizonyos jogosultsága van. Ismétlem azonban, minthogy az eddigi állapot, a magánindítványi rendszer nem sikerült, (Jánossy Gábor: Csődöt mondott!) mint azt előbb adatokkal illusztráltam, de minthogy az igazságügyminiszter úr akkor nem volt jelen, inkább megismétlem, hogy amikor az országban dühöng az uzsora, magánindítványra az egész országban 1928-ban 16, 1929-ben 32, 1930-ban pedig 26 uzsorást büntettek meg. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: 1902-ben pedig 38-at! Benne van ugyanabban a cikkben, amelyet méltóztatott olvasni. Akkor is olyan kevés volt!) Ezért nem bánom, próbáljuk meg az uzsorát hivatalból üldöztetni, talán több eredményt érünk el, bár megmondom őszintén, ezt a sikert nem remélem és nem várom. Megmondom miért. A kiuzsorázottnak nem az a fontos, hogy az uzsorást becsukják, hanem az a fontos, hogy ne kelljen megfizetnie az uzsorakamatokat és az üzleten ne veszítsen, hanem esetlen nyerjen. Amint a kiuzsorázott a kiuzsorázóval kiegyezik, eltekintve különleges esetektől, amikor az ügyész kezébe okirati vagy egyéb bizonyítékok kerülnek, nincs az Úristennek az az ügyésze, — bocsánat a kifejezésért — aki az uzsorással szemben bizonyítékot tud produkálni, mert ilyen esetben a kiuzsorázott lesz a leghatalmasabb védője az uzsorásnak azért, hogy anyagi érdekeit megmentse. Nagyméltóságú miniszter úr, látjuk, mi a helyzet (Meskó Zoltán: Itt nincsenek nagyméltóságú urak! — Jánossy Gábor: Hagyd el a címet!) a csalás és egyéb vagyonjogi bűncselekmények tekintetében. Amint a csalóval vagy sikkasztóval a károsult kiegyezett, a bíróság és az ügyészség abbahagyja az eljárást. Ilyenkor, még ha hivatalból kell is üldözni, ha a sértett fél nem követeli, az ügyészség megszünteti az eljárást és ad acta teszi az ügyet. Megvan az oka, hogy miért. Mert ha egyszer az a károsult, akit megcsaltak, vagy az a sértett, akinek kárára a sikkasztás történt, nem akar bizonyítékot szolgáltatni a vádlottal szemben, úgy sincs a büntető eljárásnak komoly célja és komoly eredményre csak a legritkább esetben vezet, tehát csak agyonterheljük vele a büntető hatóságokat. Ismétlem, ennek dacára honorálom a törvényjavaslat jószándékát és az igazságügyminiszter úrnak azt az igen szép és helyes törekvését, hogy a mai állapotokon valamiképpen segíteni kell. Megszavazom az uzsorának hivatalból való üldözését; majd meglátjuk, hogy többre megyünk-e vele. Adja az Isten, hogy többre menjünk vele. Van itt még egy másik kérdés is, ez pedig az úgynevezett áldozatoknak a kérdése. Ahogyan Zsitvay Leó, úgy én is a kiuzsorázottaknak kétféle fajtáját különböztetem meg. A kiuzsorázottak egyik fajtája az a tényleg értelmileg gyenge kiuzsorázott, akit valóban áldozatnak lehet tekinteni, mert hiszen akkor, amikor az uzsorásszerződést megköti, nincs tisztában azzal, mit cselekszik. Van • azonban a kiuzsorázottaknak egy másik fajtája is, azok tudniillik, akik tudatosan kötnek uzsoraszerződést, s amikor a szerződést megkötik, legtöbbnyire azt színlelik, hogy ők igen értelmes emberek, s csak akkor lesznek értelmetlenek, amikor fizetni kell, vagy azt színlelik, hogy vagyonos emberek, autón jelennek meg az uzsorásnál, s amikor fizetni kell, kiderül, hogy tulajdonképpen szorult helyzetben voltak, amikor az uzsorakölesönt felvették. Tudom, hogy új utakon járok azzal a, gondolattal, amelyet felvetek és a jövőre nézve az igazságügyminiszter úr szíves figyelmébe ajánlok. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarom azonban ezzel a javaslat jelenlegi sorsát érinteni. Szerintem ugyanis az áldozatok között különbséget kell tennie. Magában véve nézetem szerint a szorult helyzet kihasználása nem volna elegendő ahhoz, bogy bűncselekményt állapítsunk meg, illetőleg az a nézetem, hogy azok, akik tudatosan, ép ésszel, még ha szorult helyzetben is, uzsoraszerződést kötnek, azok közönséges bűntársai, vagy bűnsegédei annak az uzsorásnak, akivel az uzsoraszerződést megkötik. Ha egy szegény, nyomorult munkásember, akinek nagy családja éhezik, kényszerhelyzetben, szorult helyzetben lopást követ el, még ha tolvajtól lopott is, becsukják. De tovább megyek. Ha egy szegény nyomorult leány, aki teherbe esett, szorult helyzetében elmegy egy orvoshoz — már pedig ez igazán szorult helyzet, sokkal kétségbeejtőbb helyzet, mint az, ha valaki anyagilag van megszorulva — és az orvossal tiltott műtétet hajtat magán végre, kérdem, hogy hol van ezeknél az eseteknél a kiuzsorázott, a megszo-