Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.

Ülésnapok - 1931-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1932 április 5-én, kedden. 145 áll az alkalmazottakra, a szellemi munkásokra is. Ne (méltóztassék mindig elkalandozni a szellemi munka kérdésénél arra a területre, hogy itt mondjuk operaénekesekről, sztároknak hatalmas fellépti gázsijáról és egyebekről van szó. Nem ez a szellemi munka. A szellemi munka az ipar, a kereskedelem, a biztosítás, a hitel szervezetében dolgozó sok tízezer embernek munkája, amely nélkül megállana a gazdasági életnek gépezete. Es ezekkel a dolgozó szellemi munkás proletárokkal szemben a kizsákmányolás talán még fokozottabb mértékben érvényesül, mint egyéb területeken. Az ipari munkásság a maga régóta kiépített és erőteljes szervezeteivel, azzal a harcos mentalitással, amellyel kezdettől fogva szembeszállott és ellene szegült a kapitalista rend minden kiuzsorázó törekvésének, a védekezésnek nagyobb és messzebbmenő lehetőségét tudta a maga erejéből megteremteni. Ebből következnék, hogy azokkal a szellemi munkás proletárokkal szemben, akik az Önvédelem terén, a szervezett erővel való védekezés dolgában nem tudtak ilyen messzire eljutni, az államhatalom fokozott mértékben érezze át a segítés kötelezettségét. Ezzel üzemben mit látunk? Azt, hogy nem történik semmi azoknak a kardinális jelentőségét szociálpolitikai törvényeknek megalkotása tekintetében, amelyeket évtizedek óta sürget és reklamál ez a társadalmi réteg a törvényhozástól. így azután megjelenhetnek hirdetések, mint ahogy az egyik napilapnak a kezemben lévő hirdetése mutatja: «Gépírónő kisegítésre felvétetik egy pengő napidíjért.» (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan! — Farkas István: A keresztény erkölcs korszaka! — Kelemen Kornél: Melyik lapban van ez?) Nem tudom, t. képviselőtársam, hogy melyik lapban jelent ez meg, a címke 'hiányzik, de a hirdetés itt van nálam. Neveltessük gyermekeinket, taníttassuk, járassuk iskolába, fektessük be a pénzt az ő nevelésükbe s aztán, amikor nélkülözések árán a szájunktól elvont garasok feláldozása után, kikerül az a gyermek az életbe, az érvényesülésnek, az elhelyezkedésnek a problémájával áll szemben s talál ilyen hirdetéseket, ahol egy pengő napidíjat kínálnak nem tudom hány órai munkáért. Lehet 8—10 vagy 12 óráig tartó ez a munka, hiszen nincs korlátja nálunk Magyarországon a napi munkaidőnek és mindezért egy napra — nem tudom hány órai munkáért — egy pengő a munkadíj. (Mozgás.) Ez megcsúfolása annak, ami itt a szellemi munkára vonatkozólag két napon keresztül elmondatott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Avagy nem a minősített uzsorának problémája-e az, ami az álláshalmozások tekintetében történik? Nem uzsora-e az, ha egy ember elfoglal három-négy-öt, vagy nem tudom hány pozíciót és ezzel fokozott mértékben veszi igénybe annak a közületnek teljesítőképességét, amely neki ezeket az állásokat juttatja? Ha a magánvállalkozás területén működik, akkor fokozott mértékben eszi el a kenyeret azok elől, akik voltaképpen ezeken a munkaterületeken dolgozni és megélni akarnak. (Gáspárdy Elemér: Ez igaz!) Ebben a vonatkozásban szintén régóta hallunk ígéretekről, de az ígéretek megvalósítása felé nem tettünk egyetlen-egy lépést sem. Ma már az egyetemi ifjúság is felveti ezt a kérdést, saját igen jogos és igen természetes életérdekeinek a védelmében. Hogy mennyire hederítenek rá, ezt nem tudom, de legyen szabad utalnom arra, Ihogy a levitézlett kormánynak vezetője elé hat esztendővel ezKÉPWSELOHÁZI NAPLÓ V. előtt vezetett küldöttséget a magántisztviselők szövetsége, átadván egy memorandumot, amely számos pontjai egyikében már akkor ennek a kérdésnek intézményes szabályozását követelte, olyan módon, hogy akinek pediglen megélhetést biztosító nyugdíja vagy nyugbére van, az ne vehesse el a kenyeret és a munkalehetőséget olyanok elől, akiknek nyugdíjuk vagy megélhetést biztosító jövedelmük, vagy vagyonuk nincsen. Nem történt ebiben a tekintetben semmi és a helyzet ma is az, hogy az ipari vállalatoknál, a kereskedelmi vállalatoknál, a közlekedésben, a biztosításban, a szállítmányozásban mindenütt tömegével találunk embereket, deresfejű, idősebb embereket, éppúgy, mint középkorúakat, akik húzzák az államtól az állampolgárok által keservesen kiizzadt és már alig- alig bírt nyugdíj terheket és akkor beülvén a hivatali állásokba, kiszorítanak onnan másokat, akiknek pedig ezen a területen elsőbbségi joguk volna a kenyérre, mert ezen a területen az ő képzettségüknek, az ő tudásuknak megfelelő munkalehetőség van abban a pillanatban, amint ezt mások előlük el nem veszik és nem bitorolják. Intézkedni kell itt is, mégpedig azonnal és sürgősen, (Uáspárdy Elemér: LTgy van!) mert az a nyugtalanság és elégedetlenség, amely ezekből a körökből feltör, gondolkodásra kell, hogy késztessen minden tényezőt, aki ennek az országnak és az ország dolgozó népének a jövőjét szívén viseli. Hogy mennyire súlyos visszaélések lehetőségei állanak fenn, — nemcsak lehetőségei, hanem konkrét tényei ezeknek a visszaéléseknek — erre egynéhány példát hozok fel. Azok a gazdasági korlátozó intézkedések, amelyek a múlt év nyara óta bekövetkeztek, egyrészt katasztrofális ínséget, elbocsátást, leépítést, munkanélküliséget teremtettek bizonyos területeken és igen virágzó, igen jó konjunktúrát más területen. Néha ugyanazon szakmának különböző ágain belül észlelhető ez, mint ahogyan a textilipar és textilkereskedelem példája mutatja. A textilkereskedelem és árucsere megbénulása, a fizetőeszközök forgalmának nehézsége, a valuta-, és devizakorlátozások következtében a végvonaglás stádiumába jutott. A múlt év júliusa óta háromszor vagy négyszer redukálták a fizetéseket és ugyanez időpont óta az alkalmazottak nagy rétegét, igém magas százalékát elbocsátották. Ugyanakkor tudomásunk van arról, hogy egyes textilgyárak, vállalatok viszont — ugyanennek a helyzetnek védettjei és kedvezményezettjei — éjszakai sehicht beállítására irányuló kérelemínel ostromolják a kereskedelemügyi minisztériumot és tudomásunk van arról, hogy a vállalatoknak, a gyáraknak egész sora ugyanakkor, amikor a kereskedelem le<épít, elbocsát szakképzett, régóta a szakmában dolgozó tisztviselőket, a késő éjszakai órákig dolgoztatja és zsákmányolja ki régi embereit, mert ahhoz persze nincs szíve, hogy újakat vegyen fel, hogy újakat állítson be, hogy a munkaidőt saját jószántából és saját elhatározásából megfelelőképpen szabályozza. Ami másoknak pusztulás, az ő számára lehetőség. Él, sőt visszaél ezzel és ugyancsak szeretném látni ennek a törvénynek azt az intézkedését, amely ebben meg fogja majd őket gátolni és akadályozni. Egy másik példát is felhozok, t. Képviselőház. Részben a kény szer koncentrációnak ama tervei folytán, amelyekről annakidején a múlt hónapokban beszéltem, részben egyéb okokból, megindult a fizetésredukció és a széles22