Képviselőházi napló, 1931. V. kötet • 1932. február 25. - 1932. április 19.
Ülésnapok - 1931-55
2 Az országgyűlés képviselőházának 55. Ebből az álláspontomból kifolyólag tehát helyeslem, ezt a záradékolást, de erre nézve beszédem későbbi folyamán megteszem majd a magam észrevételeit is. Egyik képviselőtársam, aki, saját kijelentése szerint, nem tartozik szorosan az agrártársadalomhoz, nem annak exponense, hanem ellenkezőleg, az iparnak és kereskedelemnek tekintélyes, elismert exponense, azt mondotta, hogy az országban egy véleményen van ma már ebben az egy kérdésben, az agrárkérdésben, a kereskedő, iparos, gyáriparos, mezőgazda, napszámos, szóval mindenki. A nyomorúság egy nevezőre hozott ebben az országban ebben a kérdésben mindenkit. (Propper Sándor: Es ki teremtette meg a nyomorúságot 1 ? — Jánossy Gábor: Az élet! — Propper Sándor: Önök!) Amikor azonban az ipar és kereskedelem kiváló exponense konstatálja, hogy minden bajnak, nyomorúságnak és öszszeomlásnak az oka, forrása a mezőgazdaság nyomorult helyzete, e konstatálásnál megáll s nem mondja azt, amit itt számtalanszor hangoztattak, hogy a baj oka és foka abban a differenciában rejlik, amely az ipari és kereskedelmi árucikkek Ül cl GS £t mezőgazdasági cikkek ára között van s amely differenciát itt számtalanszor ostromolt első helyen Gaal Gaston képviselőtársam. Ez az óriási differencia az oka a mezőgazdaság nyomorúságának, de t. képviselőtársam ennek nem vonja le a konzekvenciáit és nem mondja azt, hogy: és pedig mától kezdve mindent elkövetek, hogy ezeket a magas ipari árakat leszorítsuk valahogy a mezőgazdasági árak felé, hogy az a nagy diszparitás, amely előállott az egyik oldal szervezkedéséből, kartellisztikus kialakuíásáoól, megszűnjék és így siessünk a mezőgazdaság istápolására és segítségére. {Jánossy Gábor: A németek megcsinálták!) Konstatálják tehát nagyon sokan a bajokat és habár a segítés eszközei felett rendelkeznek, nem jönnek, nem sietnek, nem rohannak isegítségül, hanem inkább várják azt a nem is lassú, hanem gyors tempójú elsorvadást, amely a mezőgazdaságnak mélységes elnyomorodás áb an tapasztalható. Kiasztó kijelentéseket hallunk s e kijelentések mögött nagyon sötét és komoly valóság mered ránk, az, hogy még egy ilyen gazdasági évet nem bírunk ki; nemcsak a termelő osztály, hanem a keresni akaró osztály sem; hogy nemcsak a mezőgazdasági munkás tömegek százezrei vagy milliói állnak itt tétlenül és várják a munkaalkalmat, hanem a földdel, fundussal, gazdasági eszközökkel rendelkező kisgazdaosztály is rettenetes pesszimizmussal nézi a közeljövőt Ennek a nagy gazdasági elnyomorodásnak van egy másik oka is, az a nagy lelki megzavar odotts ág, az a kétségbeesés, amelyet ,tapasztalunk ma már a társadalom minden rétegénél. A pénzügyminiszter úr tegnap azt a kijelentést tette, hogy a kisemberek, a szenvedő tömegek idegeire van szükség. Hát hallottuk mi a háborúban is, hogy az fogja a győzelmet kicsikarni, aki tovább bírja idegekkel. (Jánossy Gábor: Municióval!) Ez az idegerősség azonban meglazult, nemcsak a szenvedő osztályoknál, hanem a vezetőosztálynál is, amely talán pillanatnyilag nincs abban a szociális nyomorúságban, hogy ne lenne mit ennie, vagy lakása vagy a holnapi napja ne lenne biztosítva. Itt is tapasztalható olyan idegfeszültség és lelki nyugtalanság, amelyet ösztönszerűleg szoktak érezni az emberek, amikor valami bajnak a bekövetkezését érzik. ' ülése 1932 február 25-én, csütörtökön. Igenis, ha mi ezt tapasztaljuk és ez nem fantázia szüleménye, hanem előttünk álló komoly valóság, akkor, mint e Házban is halljuk a különböző oldalakról csattogni azokat a felhívásokat, hogy tegyünk félre minden ellentétet és azokat az ügyeket, amelyek nem tartoznak a gazdasági élet gyógyításához, fogjon össze a Ház ezeknek a nagy gazdasági problémáknak a megoldására, kívánatos^ volna, hogy ebben a Házban a vita színvonalát, komolyságát, tartalmát mindig ezeknek a nagy kérdéseknek a vitatása szorítsa előtérbe. Igaz, hogy a kormány nem adott gazdasági programmot már hatodik hónapja. (Dinnyés Lajos: Miért nem ad?) En hiába kérdezem, hogy miért nem ad. Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy olyan zavaros és olyan rendkívül izgalmas időket élünk, hogy nincs módjában máról-hoÍE apra messzemenő programmot adni. De ha nem adott programmot a kormány, ad programmot az élet, amely ideszórja a Ház elé a rettenetes problémákat, amelyekkel foglalkozni kell. (Peyer Károly: Hol a kormány? — Jánossy Gábor: Dolgozik! Teljesíti kötelességét! — Büchler József: Az nem munka, ha itt van?) , Ez a vékony törvényjavaslat módot ad a Ház minden tagjának, hogy azt az elgondolást, vagy azt a programmot, amellyel ő a kérdéseknek ha nem is teljes meggyógyítását, de részleges^ megoldását véli szolgálni, hozza ide a Ház elé; nem a zöldasztalhoz, nem baráti asztalhoz kell leülni, hanem tessék itt kirukkolni mindenkinek azzal a konkrét tervével, amelylyel ha nem is az egész nagy kérdéskomplexusnak a meggyógyítását, hanem egyéb részletkérdés megoldását van hivatva előmozdítani. Ez a kérdés óriási nagyfontosságú és a nemzet életébe vágó kérdés. En a fő javaslat tárgyalásánál is bátor voltam elmondani azt a szerény véleményemet, hogy ennek a földreformnak lebonyolításával nem látom megoldottnak a földkérdést. Akkor is azt mondottam, hogy Magyarországon a maradiság idézte elő, hogy nálunk a nagy kérdéseket nem a természetes és fokozatos fejlődés törvényszerűsége szerint oldjuk meg, hanem nálunk robbanásszerűen oldódnak meg ezek a nagy kérdések. 1848-nak kellett eljönnie, hogy a jobbágykérdést megoldják, és csak a nagy háború és a forradalmak után következett be egy ilyen nagyszabású, hatalmasabb földreformkérdés lebonyolítása. Hogy ez helyes volt-e vagy helytelen, arra az idő rövidsége miatt nem is térek ki, itt, a vélemények megoszlanak. Kétségtelen, hogy sok hiba kísérte ennek a nagy akciónak a lebonyolítását, sok eszköz hiányzott ahhoz, hogy egy egészséges földreformot hajtsunk végre, azonban a hibák konstatálása mellett nem szabad megmaradni, mert a földkérdés Magyarországon örök kérdés. Éppen azért mondottam, hogy ha azt kívánjuk itt egy jövő nagy Programm ja lefektetéseképpen, hogy a nincstelen embereket és kisgazdákat földhöz juttassuk, akkor a földhözjuttatás különböző módjait tárjuk a Képviselőház elé. Az egyik legnagyobb szabású terv a telepítés. A telepítés kérdését máról holnapra megoldani nem lehet, mert amint annak idején a háborúnak is a forrása, a kulcsa a pénz, a pénz és harmadszor is a pénz volt, úgy minden nagyszabású gazdasági akcióhoz pénz kell, hitel kell, kölcsön kell. Mivel ez ma nincs, azonban ennek a kérdésnek megoldására az idő^ szorít és kényszerít, ezért ezt a kérdést a kormánynak ki kell dolgoznia és a pénzügyi alátámasztásról vagy megalapozásról gondoskodnia kell,
