Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-54

474 Az országgyűlés képviselőházának 54. ülése 1932 február 24-én, szerdán. púján, a képviselői előjogoknak ebből a védett fészkéből kilépünk s amikor mint egyszerű polgárok, felszállunk a villamosra és ott mindennap találkozunk más és más idegen emberekkel, akik elmondják nekünk, esetleg egymás között folytatott beszélgetésekben, a helyzetről való véleményüniket. Amikor az ember hallja azt, hogy egy középtisztviselő családapa azt mondja a másiknak, «a legutóbbi fizetésleszállítás óta el kellett bocsátanom a mindenesemet és az én reggeli munkám azzal kezdődik, hogy feleségemnek és három gyermekemnek a cipőjét magam pucolom»; más esetben hallhat az ember mondjuk egy kisrészvényest beszélni a villamoson, aki panaszkódja, hogy amikor a kisrészvényesek érdekeit a Kúria ítéletileg védelemben részesítette, akkor jött egy kormányrendelet és az előbbit megsemmisítette. Méltóztatnak gondolni, hogy ez csak légből kapott példa? Nem, ez a Magyar Kender Részvénytársaságnak az esete. Ha az ember hallgatja őket tovább, megtudja, hogy a kereskedő hiába vár egész napon át Kundschaf tot az üzletben; amikor végig megy az ember a Dunaparton, nézheti a szállodákat, amelyeknek szobái ötven percentben állandóan üresek; amikor megy a Belvárosban, látja azokat a foghijjas kirakatokat, ahol a háziurak, kitévén üzletükből az egyes kereskedőket, most húszezerpengős házbér helyett négyezerért, sem tudják kiadni ugyanazt a helyiséget; a vendéglőben jön a tulajdonos, előhozza üzleti könyveit és panaszkodva mondja, hogy a bankzárlat óta 60—70 percenttel esett a forgalma. Otthon jön egy-kettő a budapesti kiváló iparosok közül, főleg a hét végén és azt mondják: uram, .adjon öt pengőt, imiert nincss mit főzetnem vasárnapra. Jönnek az állástalanok huszan-harmincan naponta és kettő mindig van közöttük, aki azt mondja: képviselő úr, én ismeretlenül jöttem ide, de három-négy nap óta nem ettem a családommal együtt, ha nem ad nekem valamit, esküszöm, innen megyek a Dunába. Ez az élet igazi arca ma. Pedig a fővárosban az élet nyomorúsága még nem mutatkozik meg teljesen, mert itt a civilizáció nagy, a rendcsinálás szigorú és ahogy a hó leesik és a havat, sarat nyomban nagy apparátus takarítja el, úgy a nyomorúságot szintén eltünteti a szem elől egy nagy jótékonysági hivatalos és magánapparátus. Kint vidéken azonban kendőzetlen a nyomorúság képe. (Ügy van! Ügy van!) Ha egy pillanatra végigpergeti az ember maga előtt azt a^ filmet, hogy a falu társadalmi rétegei hogyan élnek ma, akkor látja csak igazán, hogy mi van ott. Ott vannak falun elsősorban a 20—50 holdas földbirtokkal rendelkező gazdák (Kun Béla: Töndkretéve!), azok a gazdák, akik a magyar konzervatív államrendnek mindig élő gyökérzete voltak, akik megfontolt nyugalmas gondolkozásukkal, valóban a konzervatív államrend és a hatósági tekintély védőgátjai voltak a faluban. Most ezek kivétel nélkül fuldokolnak, annyira fuldokolnak, hogy nem nézik honnan kapják a mentődeszkát. Nem bánják, akárhogyan van az gyalulva, vagy bármilyen színű is, felkapaszkodnak rá és mennek a legkülönbözőbb irányok sodrába, csak azért, hogy elmozdulhassanak a helybenvaló megsemmisülés veszélyétől. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ezeket a gazdákat kellett volna megmentenie a földteherrendezésnek, amely egy másféléves akció. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Tauf fer Gábor: Gépeket adtak el nekik!) Miért nem adnak ide végre elénk egy jelentést arról, hogy kin, hány emberen segített már ez a földteherrendezési akció? (Nagy zaj. — Felkiáltások a baloldalon: Senkin sem,!) Tudjuk-e, hogy kivédhetetlen kétségbeesés fog következni a földteherrendezési akció kudarca nyomán? Ez most abban a stádiumban van, hogy a különböző pénzintézetek sárga papírtengerbe borítják a földhit elrendezési eljárás kérvényezőit. A sárga űrlapokon ugyanis újra le kell írni az adatokat, de eredményre nincs kilátás. Csak papírral, csak ilyen elintézéssel azt a kavargó örvényt, amely most magával ragadja a falusi gazdákat, áthidalni nem lehet. {Farkas falvi Farkas Géza: Kényszerkonverzió kell!) Igenis kényszerkonverzió kell, t. képviselőtársam, de nem fontolgatni, nem dolgozgatni rajta heteken keresztül, hanem megcsinálni. (Elénk helyeslés a baloldalon és a középen. — Nagy zaj a jobboldalon. — .Kun Béla: Tessék ennek a gyors megvalósítását keresztülvinni! — Farkasfalvi Farkas Géza: Meg is kell csinálni! Dolgozzunk együtt! Ne egymás ellen, hanem együtt dolgozzunk! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Turchányi Egon: T. Képviselőház! Tudjuk jól, hogy a földteherrendezési eljárás ingóvédelmet nem ad. (Felkiáltások a balodálon: Hol a kormány?) Ha volna időm beszélni, eseteket tudnék felsorolni, hogy hány régi kúriában kényszerül a földtulajdonos éppen azért, mert nem élvezett az ingó a földteherrendezési eljárás során védelmet, ma már a szalmazsákról kénytelen cselédjeinek kiadni a parancsot, mert régi bútorait elvitték árverésen. (Mozgás a jobboldalon.) A kény szerkon verziónak meg kell jönnie, mielőtt az intézkedés késedelme folytán csillagászati számokra növekednek azok a terhek, amelyeket rendezni kell. Szeptember 30-áig lehetett benyújtani a földteherrendezés iránti kérvényket; szeptember 30-ától a mai napig nem 60.000 család, hanem 120—130.000 gazda került abba a helyzetbe, hogy ezt a földteherrendezési eljárást talán már egyedüli mentődeszkának tekinti. Ki kell tehát az eljárást szélesíteni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és középen.) Mert ha nem lesz kellő rendezés igen rövid időn belül, akkor lehetnek és maradhatnak rendezés alá jutott földek, de azon a földön már nem lesz gazdatársadalom, azon nem lesznek hű magyar állampolgárok, csak desperádók. (Jánossy Gábor: Meg kell lenni s meg is csinálják! — Felkiáltások a baloldalon: Mikor? — Esztergályos János: Ha Jánossy mondja, egészen bizonyos! — Farkasfalvi Farkas Géza: A bankokkal szemben kell összefogni. —• Zaj. — Az urak sokan azt kifogásolják, ha akarjuk! — Farkas István: Miért nem csinálták megmar eddig?) A falu második rétege a földreform által sújtottak tömege. (Ügy van! Ügy van! a balés szélsőbaloldalon.) Ha valaki, akinek a közélethez némi köze volt, ma akármilyen faluba kerül, rögtön megjelenik előtte egy csoport rongyos ember, a földreform által sújtottak rongyos karavánja, (Ügy van! balfelől.) akik elpanaszolják, hogy a nekik juttatott földért esztendőnként 80—90—120, sőt 130 pengő annuitást is kell fizetniök, ugyanakkor, amikor annak a földnek hasonmását ugyanott helyben 300 pengőért örök áron meg tudják kapni. Ezt a helyzetet nem lehet^ fenntartani, itt intézkedni kell. Az egységespárt agrárblokkjából igenis, egy javaslat indult ki, amelynek három pontja van. Méltóztassék megengedni, hogy ezeket felsoroljam. Először, hogy az eredeti annuitások befizetésére ötesztendős mora-