Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-53
418 Az országgyűlés képviselőházának Br. Inkey Pál: T. Ház! Abban a meggyőződésben ringatva magamat, hogy az a kifejezés, hogy: «színházi csizmákban járó agráristák» — amellyel képviselőtársam a túloldalról célozva aposztrofálta az itt ülőket — nem reám vonatkozott, leszek bátor a javaslathoz hozzászólni, (Halljuk! Halljuk!) és pedig agrárszempontból, mert^ hiszen az egész javaslat tisztán agrárius kérdés, kapcsolatos azzal a súlyos gazdasági válsággal, amelyben a magyar mezőgazdaság leledzik. Éppen ezért a t. Ház elnézését kérem arra, hogy — az eddigi gyakorlathoz alkalmazkodva talán használhatom ezt a kifejezést — kissé eltérjek a tárgytól. Előre megnyugtatom a t. Házat, hogy annnyira elkalandozni nem fogok, mint a t. előttem szólott. A mai súlyos körülmények, amelyek a mezőgazdaság válságát jelentik, természetesen a képviselő kötelességévé teszik, hogy kutassa, keresse azokat a módokat, amelyekkel ezekből menekülni tud a mezőgazdaság, és azért engedtessék meg, hogy megemlítsek egy kérdésre .kapott választ, amely kérdést közéletünk egy kiváló férf iához, a kormányhoz meglehetősen közelálló egyik kiváló pénzügyi tehetséghez intéztem, akitől éppen a válságból való kiútra nézve kértein felvilágosítást. Ez a férfi azt a választ adta nekem, hogy a kibontakozás útja attól függ és azzal kapcsolatos, hogy az érdekeltség, a magyar gazdaközönség bírja-e idegekkel e gazdasági válság lefolyásának kivárását. Ez a tétel magábanvéve teljesen igaz, de csak elméletben, mert az idegmunka, amelyet a magyar mezőgazda kénytelen végezni azért, hogy ezeket a súlyos megpróbáltatásokat átélje, csak akkor elviselhető, ha minden meg is történik arra, hogy ez az idegmunka kibírható légy en. t A jelenlegi körülmények között ne ve'p-ye rossz néven és ne csodálkozzék a kormány akkor, ha mezőgazdasági oldalról el kell, hogy hangozzék az a kifejezés, az a cicerói mondás, hogy: «Quousque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?» Mert mindennek megvan a határa és így azoknak a megpróbáltatásoknak. amelyeknek mai napság a mezőgazdaság ki van téve, szintén megvannak a határai. Szükséges, hogy annak a célnak az elérésére, amely az egész országnak és elsősorban a mezőgazdaságnak az érdeke, itt olyan kormányprogramm jöjjön, amely a súlyos válságot megoldani segíti. Ha megnézzük, hogy mi az, amit a kormány programmképpen nekünk nyújtott, azt két mondatban lehet^ összefoglalni. Az egyik a r pengő belső fizetési képességének fenntartása, a másik pedig az államháztartási egyensúly helyreállítása. Kutassuk, hogy ebben a tekintetben tulajdonképpen mi történt. Mert az igazat megvallva, a pengő belső fizetési képességének fenntartása érdekében való akciónak nem te-» kinthetem a kormánynak azt az intézkedését, amelyet röviden aranypengő-rendelet néven neveznek és amely tulajdonképpen nem volt más, minthogy azoknak, akik olyan vagyoni, vagy kereseti körülmények közt voltak, hogy pénzt tartalékolhattak, a javát biztosította azoknak terhére, akik a tőkét nem pénzben, hanem gazdasági javakban gyűjtötték. Éppen úgy nem tekinthetem a pengő fizetési képességének érdekében történt intézkedéseknek azokat a devizarendelkezéseket, amelyek az exportot terhelték meg az importra szoruló nagyiparnak adott nemzeti ajándékok ellenében. A pengő fizetési képességének megítélésénél a helyzet tulajdonképpen krassz véve, a következő: amihez a kormány hozzányúl, az 53. ülése 1932 február 23-án, kedden, mind megdrágul. (Ügy van! a baloldalon-) Ellenben az a folyamat, amely de facto azt a látszatot kelti, hogy itt a pengő fizetési értéke emelkedett, hogy a gazdasági termények ára rohamosan zuhanásszerűen süllyedt, egyes ipari, főleg kereskedelmi forgalomban levő cikkek ára rohamosan süllyedt, abszolúte nincs összefüggésben a pengő fizetési képességének emelkedésével. Itt rá kell mutatnom éppen Kenéz kereskedelemügyi miniszter úrnak arra a nagyon helyes megjegyzésére, amelyet tett a közelmúltban a kereskedői érdekeltség részéről hozzáfordult küldöttség panaszára. Ez a küldöttség panaszt emelt a kényszeregyesség alatt lévő kereskedők potom áron való árukiöntése ellen és a kereskedelemügyi miniszter úr nagyon helyesen rámutatott arra, hogy ez a folyamat nem tévesztendő össze a helyes és egészséges ole óbbodási folyamattal, mert ez nem más, mint árrombolás. Ugyanez a helyzet mezőgazdasági téren is, ahol az árromboló, fájdalom, tulajdonképpen maga az a mezőgazda, aki amikor adóját- kamatait kell fizetnie, bármilyen áron kénytelen terményeit eladni, csakhogy szabadulhasson attól a nyomástól, amelyet a köz reá gyakorol. A pengő fizeté-i értékének belső stabilizálását, belső helyzetét lekicsinyelni és letagadni nem szabad és nem lehet. Ismétlem azonban, hogy ez nem a kormány intézkedéseinek a következménye, hanem következménye a magyar értékeknek a magyar nemzet részéről való megbecsülésének. Itt utalnom kell Teleszky volt pénzügyminiszter úrnak egy megjegyzésére, amelyet a Felsőházban tett, amikor rámutatott a mai helyzet nehéjz voltára és kapcsolatba hozta ezt annak a ténynek a megállani tásával, hogy a tőkék Magyarországon megfoerytak. Igaza van ebben, de ne felejtsük el, hogy egy hatalmas tőke megmaradt, ez pedig: a masryar élni akarás és ez a magyar élni akarás az. amely a pengőnek, mint belső fizetési értékét fenntartja. (Ügy van! a jobboldalon.) A kormányprogramm másik pontja: az államháztartási egyensúly fenntartása. Az államháztartási egyensúly tulajdonkénen nem más, mint mérleg, amelynek egyik oldalán a köz^zük 0 égieteket célzó, vagy célozni vélt intézmények vannak és a másik oldalán van az adózó közönség. Sajnálattal kell konstatálnom, hogy azon az oldalon, ahol ezek az intézménvek vannak, azok a leépítések, amelyeket a kormány kilátásba helyezett, a mai napig sem történtek meg olyan mértékben, amint az szükséges lenne. Ebben a tekintetben — bármennyire is sajnálok bizonyos vonatkozásban ellenkezésbe kerülni előttem felszólalt Berky t. képviselőtársammal •— meg kell jegyeznem azt, ho^v ezek a leépítések fokozatosan és sürgősen eszköziendők lettek volna és lehettek volna. Körülbeiül félesztendő választ el attól az időponttói. amikor a válság kirobbant és amikor ezeknek a leépítéseknek szükségessége előállott. Akkor számtalan esetben hallottuk illetékes helyről azokat a me r "-"~ , vzéseket, hogy bizonyos leépítéseket nem szabad megtenni vp— felesleges megtenni, mert hiszen ezek momentán nem nyújtanak sesrítsép'et, hanem érvényük legalább is félesztendőre kitolódik és március előtt ú^ sem éreznők azoknak hasznát Ezzel a teóriával elérkeztünk a márciushoz és még ma sem történt semmi. A mérleg másik oldalán azonban, fáidalom, történt valami, mert az adózók súlya kétségbeejtő módon megkönnyebbült. Megkönnyebbült,
