Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-53

Àz országgyűlés képviselőházának Si piron áll fenn és egyre kevésb'bé mondható valóságnak, mert hiszen már a folyó költségvetési év első felében is lényegesen mögötte maradt a tényleges bevétel az előirányzatnak. A legutóbbi bárom hónap eredményei azonban komoly gondolkodásra, sőt cselekvésre kell, hogy késztessenek, mert ha az egyenesadónemeknél nincs is még lényeges csökkenés, hiszen a nagyon erélyes — talán mondhatjuk túlerélyes — adóbehajtások révén az egyenesadójövedelmeket többe-kevésbbé be tudta még eddig az állam hajtani, de a közvetlen adók Öszszege nem teszi ki egészen egynegyedét az állami költségvetés keretén belül plusz állami üzemeknél előirányzott bevételeknek, illetve kiadásoknak és ennél, a direkt adók felett lévő, közel ezermilliós bevételi előirányzatnál — ismétlem, a költségvetés és az állami üzemek bevételeit együttszámítva, mert hiszen így kell kalkulálnunk ebben a vonatkozásban — az utolsó hónapokban 30%-os bevételi csökkenés jelentkezett. Nem akarom Önöket számokkal untatni, ez azonban azt jelenti, hogy a folyó költségvetési év második felében számolni keil egy 150 millió pengős költségvetési hiánnyal, amely folyó év július 1-éig múlhatatlanul elő fog állani a költségvetési év első felében már előállott hiányokon felül. Ezenfelül terheli az államot mindaz az adósság, mindaz az obligáció, amely az előző kormány hagyatékaként globálisan, körülbelül 600 millió pengő összegben visszamaradt, amelynek jelentékeny része már esedékessé vált, más része pedig a közeljövőben válik esedékessé, követelések, amelyeket a követelések tulajdonosai már pereinek is a bíróságok előtt, amelyeket a bíróságok már sorban megítélnek és amelyekkel kapcsolatban a magyar államnak fizetnie kell. Az államháztartás egyensúlya papíron biztosítva van, (Propper Sándor: Még papíron sincs biztosítva! Már azon is túl vagyunk!) tényleg azonban ma már számolnia kell minden lelkiismeretes embernek azzal, hogy itt olyan hiány fog jelentkezni, amelynek fedezéséről előre gondoskodni kell, mert ennek a kormányzatnak nem szabad az előző kormány példáját követnie abban a tekintetben, hogy amikor minden összedől, akkor veszi sátorfáját és itthagyja az országot a teljes tanácstalanságban. Igenis, előre gondoskodnunk kell arról, hogy mi történjék azzal a legalább 200, de lehet, hogy 300 millió pengő deficittel, amely folyó évi július hó l-ig, bármit csináljunk, múlhatatlanul elő fog állani. (Ügy van! balfelől. — Lázár Miklós: Szembe kell nézni vele!) Az igen t. kormány és mindazok a pénzügyi intézkedések, amelyeket eddig megtett, tulajdonképpen állandóan csak utánalovagolnak a válságnak, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amely sokkal gyorsabb tempóban halad a maga útján, de soha még elébe kanyarodni ennek a válságnak nem tudtak. Pénzügyi, finánc-intézkedésekkel ezt a válságot, nemcsak hogy megállítani nem lehet, hanem egyre gyorsabb tempóban fogjuk hajtani az ország szekerét lefelé a válság lejtőjén, mert meg. felelő termelési politika, megfelelő közgazdasági megoldás nélkül az állam pénzügyi helyzetét megoldani nem lehet. Nincsen államháztartási egyensúly addig, amíg a magángazdaság ebben a borzalmasan fokozódó válságban tengődik. A pacsai eset csak egy tünet. En még jól emlékízem, a fülembe csengenek azok a szavak, amikor itt ebben a Házban az egyik miniszter úr a szanálási mü sikere után azt a gondolatot vetette fel, hogy a névtelen adó. ütése 1932 február 23-án, kedden. 407 fizetőnek szobrot kellene állítani, mert a névtelen adófizető mentette meg ezt az országot. Mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy a névtelen adófizetőből pacsai halott legyen és hogy ma nem szobrot akarnak neki állítani, hanem csendorszuronnyal hajtják be rajta az adót és halottakat csinálnak a névtelen t adófizetőkből. Ez olyan eljárás, amelyet még a Bach-korszakban sem engedett meg magának a hatalom. A Bach-korszakban tényleg volt szervezett passzív rezisztencia az adófizetéssel szemben, méltóztassék azonban annak a kornak annaleseit átnézni; adó miatt ők sem gyilkoltak le, Ők sem lőttek agyon egyetlenegy magyar embert sem. (Ülnök csenget.) Ennek az esetnek itt sem szabad előfordulnia. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Kérem képviselő úr, méltóztassék felszólalását kapcsolatba hozni a törvényjavaslattal. (Farkas István: Kapcsolatban van!) Csendet kérek. Ez nem a képviselő úrra tartozik, ezt én állapítom meg. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Eckhardt Tibor: Igen t. Ház! En tehát ezeket az intézkedéseket, amelyeket a kormányzat eddig a költségvetési egyensúly helyreállítása tekintetében tett, részben nem kielégítőeknek, részben pedig elkésett, íélrendszaoályoknak kell, hogy minősítsem. (Ügy van! balfelől.) Ezzel szemben kénytelen vagyok a magyar mezőgazdaság helyzetével kapcsolatban rámutatni arra, hogy amikor a magyar mezőgazdaság bruttó-jövedelme^ három milliárdról, amennyit körülbelül három évvel ezelőtt kitett, 1300 millió pengőre szállt le, vagyis 60%-os értékcsökkenésen esett keresztül a mezőgazdasági termelés, akkor nem lehetséges az államháztartás egyensúlyát biztosítani, ha legalább is a magyar mezőgazdaság kiadási oldalát megfelelő módon nem orvosoljuk. Ebből az 1300 millió pengő mezőgazdasági bruttó bevételből 350 millió esik közterhekre, 250 millió adósságkamatokra és 300 millió pengő mezőgazdasági üzemanyagokra és iparcikkekre, amelyeket a mezőgazdaságnak b« kell szereznie. Az 1300 millióból csupán ez a három tétel 900 millió pengőt vesz igénybe, és az ország körülbelül 6 milliónyi mezőgazdasági lakossága 400 millió pengő bevételből kellene, hogy fenntartsa önmagát és hogy kulturális és egyéb szükségleteit kielégítse. Méltóz. tassék elgondolni, hogy nem egészen 70 pengőnyi fejenkénti bruttó bevétel megfelelő ellátást biztosít-e ennek a 6 millió embernek és nem múlhatatlanul szükséges jelenség-e, hogy a magyar mezőgazdaság bizonyos kötelezettségeinek eleget tenni nem tud. Mert legyünk tisztában azzal, hogy adót fizetni, kamatot űzetni és megélni e mellett a mezőgazdasági jövedelem mellett nem lehet és vannak kötelezettségek, amelyeknek a mezőgazdaság nem saját hibájából, hanem a viszonyok következtében, bármit is cselekszik, nem képes megfelelni. Ha azt keresem, hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni, nyilvánvaló, hogy csak kétféle út járható. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik út, amely a mezőgazdaság terheit csökkenti, a másik ugyanakkor megkísérlendő út az, amely a mezőgazdasági jövedelem fokozására törekszik. Szerintem mind a két utat parallel, egyszerre és teljes eréllyel kell járnunk és munkálnunk, hogy megálljunk végre ezen a lejtőn, amelyre jutottunk. T. Ház! Az állammal szemben fennálló