Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-53

53. ülése 1932 február 23-án, kedden. 4Öa Az országgyűlés képviselőházának kötelezettségeket okvetlenül teljesíteni kell, az államnak meg kell élnie. De én még egy 800 millió pengőre leredukált állami költségvetést is olyan túlzottan magas kiadásnak tekintek, amely nem áll arányban a mezőgazdaság teherviselő képességével. (Ügy van! a baloldalon.) Sokszor felvetik itt a túloldalról: ám méltóztassék átvenni a dolgot, tessék megmutatni, mi a redukció módja. A kormány birtokában van a Jeremiás Smith-féle normál költségvetés, amely — úgy emlékszem — körülbelül 720 millió pengőt tett ki globális összegben. Méltóztassék visszatérni ehhez a Jeremiás Smith-féle költségvetéshez, ahhoz a normál •költségvetéshez, amelyet sohasem lett volna szabad túllépni. (Ügy van! a baloldalon.) Legyen ez az az alap, az a bázis, amelyre kiadásainkat leredukálva, azokat az élet által nyújtható bevételi lehetőségekkel mégis szorosabb összhangba iparkodunk hozni. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam beszélt már itt róla, de elkerülhetetlenül szükséges azután a mezőgazdaságot terhelő, ma már körülbelül 250 millió pengőt kitevő kamatterheknek is lényeges redukciója. (Ügy van!) Igenis, a 12%-os kamatot 6%-ra kell mérsékelni, a 250 millióból 125 milliót kell és lehet csinálni, mert állítom, hogy nem érdeke a hitelintézeteknek, a bankoknak és takarékpénztáraknak sem ez a^ 12%-os túlmagas kamat, mert nem állván arányban a kamatláb a mezőgazdaságban elérhető nem tiszta jövedelemmel, hanem bruttó hozadékkal sem, a mezőgazdaság sorsát pecsételik meg ezek a drága kölcsönök, és a bank jobban jár, ha alacsonyabb kamat és kisebb nyereség mellett oly módon helyezi ki pénzét, amely az adósnak bonitását nem rontja le, míg éppen ezek a túlmagas kamatozás mellett nyújtott kölcsönök az adós bonitását létalapjaiban támadják meg. T. Ház! Semmi értelme a világon nincs, tudományosan sem indokolható meg, hogy a Nemzeti Banknak előbb 8% volt, ma pedig 7% a kamatlába. (Ügy van! a baloldalon.) Mindazok az elméleti érvek, amelyeket fel szoktak e tekintetben hozni, a kötött devizagazdálkodás következtében értéküket vesztették és a Nemzeti Bank az országgal szemben akkor teljesíti helvesen kötelességét, ha a Nemzeti Bank kamatlábát, amelyhez — azt kell mondanom — ma úgyszólván az egész országban a visszleszámítolási kamatláb igazodik, leszállítja arra a nívóra, amely az ország teherviselőképességé-, nek és kamatfizetési képességének megfelel. (Ügy van! Ügy van! — Kun Béla: Meg kell csinálni!) íme már két tétel, ahol lényeges csökkentést lehet elérni. De rá kell mutatnom a harmadik tételre is a magyar mezőgazdaság beszerzései .során, ahol szintén lehetetlenség elzárkóznunk a sürgős beavatkozás elől. Ez pedig az iparcikkek árának megfelelő leszállítása. (Ügy van!)~Ën ismét és ismét hírlapi cikkekben és itt a Házban is felhoztam ezt a kérdést és csak sajnálattal vagyok kénytelen konstatálni, hogy az az intézkedés, amelyet egy árvizsgáló bizottság kiküldése formájában az igen t. kormány eddig tett, egyáltalában nem felel meg a feladat súlyának és fordere jenek, és nincs is meg ennek a bizottságnak az a törvényes felhatalmazása, hogy ezt a feladatát megfelelően meg tudná oldani. Itt röviden arról van szó, hogy nem lehet egy országban megengedni azt, hogy bizonyos foglalkozási ágak kizárólag jogokkal éljenek, de kötelezettségeket ne ismerjenek és ne vállaljanak. Méltóztassanak csak sorbavenni, hogy miféle privilégiumokat és előjogokat élvez a gyáripar. Ne méltóztassék a gyáripar elleni általánosító támadásnak minősíteni, amit én itt mondok; én tisztán a helyes elvi álláspontot szeretném leszögezni, amelynek a közérdek szempontjából érvényesülnie kellene. Ez a helyes elvi álláspont az, hogy senki ne részesüljön előjogokban anélkül, hogy megfelelő kötelezettségekkel az egyensúlyi állapot helyreállítva ne legyen. A gyáripar az autonóm vámtarifával nyújtott túlságosan messzemenő vámvédelem következtében már bizonyos egyoldalú favorizálásban része;ül anélkül, hogy őt bármiféle kötelezettség terhelné. Méltóztassanak egyszer fellapozni az angol törvényhozás idevonatkozó rendelkezéseit, amelyek arra az időre vonatkoznak, amikor a safe guarding-rendszer, az általános vámvédelmet megelőző ipari védelmi intézkedések legelőször megtétettek: nem részesülhet védelemben Angliában semmiféle ipar, amely bizonyos hatósági ellenőrzésnek úgy az ármegállapítás, mint a munkaviszonyok, a niunkabérek, a termelés mennyisége és minősége tekintetében magát előzetesen alá nem veti. Igenis van védelem és legyen is^ védelem a gyáriparnak, de ismerjen kötelességeket is, mert azt a védelmet, nem magánérdekek céljaira, hanem közérdekből kell nyújtani a gyáriparnak; ennek a közérdeknek pedig megvannak a maga természetes korlátai, megvannak &

r korlátai a tisztességes haszonban és nyereségben, amelynek határát túllépni nem szabad, és különösen nem szabad túllépni ilyen nehéz időkben, amikor a társadalom túlnyomó része bajokkal és nehézségekkel küzködik. A kivételes rendelkezéseknek, a valutáris korlátozásoknak, sőt ma már a behozatali tilalmaknak, vagyis az abszolút védettségnek, a monopolisztikus helyzetnek a konzekvenciáit a gyáriparnak nem abhan az irányban kellene levonnia, hogy felfelé fokozza árait, mert erre a ^ védettség tökéletessége neki módot és^ lehetőséget nyújt, hanem megfordítva: a védettség állapota arra kellene, hogy ösztönzésül szolgáljon, hogy most már kevesebb költsége lévén a konkurrencia, álverseny leküzdésére, a bankzárlat előtti nívóhoz képest is mérsékelje árait, (Ügy van!) mert egy teljesen szabad, védett és biztosított piacon feltétlenül olcsóbban, nyugodtabban és biztosabban tudná elhelyezni a maga portékáit. (Ügy van! ~ Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van! Igen helyes!) En csak egy elvet állítottam fel, de az elv minden egészséges társadalmi, állami és nemzeti rendnek alapja, hogy tudniillik nincs jog. kötelesség nélkül s a jogoknak és kötelességeknek összhangban kell lenniök. A gyáriparral szemben a kormányzat csak jogokat tud adni.^de semmiféle kötelezettséget rájuk nem ró, sőt a legutóbbi napokban olvastuk, hogy az a jutakartell, — példaképpen hozom csak fel —• amely ma legalább 40%-kaI emelte a múlt évhez képest az árakat, egyszerűen megtagadta az árvizsgáló bizottságnak kalkulációinak a bemutatását. Hát ezt érdemeljük a jutakartelltől, ha eltűrjük azt a helyzetet, hogy tökéletes védelmet nyújtunk neki, hogy valutát adunk neki hivatalos árfolyamon importra és ha a kalkulációit hivatalosan kérjük, egyszerűen fügét mutat nekünk? Ha ezt az eljárást tűrjük, nem is érdemelünk mást. De ilyen körülmények között nem mondhatjuk azt, hogy mindent megtettünk az ország és a köz érdekében. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem is érdemel a gazda mást, mert tűr mindent! — Zaj.) Csak rámutattam sorban néhány, szerintem sürgős, szükséges intézkedésre, amelyeket sze-