Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-53

Az országgyűlés képviselőházának 53. ülése 1932 február 23-án, kedden. 401 élet a mezőgazdaság boldogulásán épül fel. (Farkasfalvi Farkas Géza: Józaneszű ember nem is mondhat mást! — Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) En ezt hirdetem itt 12 év óta, (Kun Béla: A kormányzati rendszer pedig tönkretette a mezőgazdaságot!) de amíg csak én és egypár hasonló gondolkozású gazda hirdette ezt, addig elfogult, túlzó, sötétfejű agráriusok voltunk. Most egy nem elfogult, nem túlzó és nem sötétfejű bankember mondotta ki ezt és így százszorosan alátámasztotta a mi igazságunkat. Ha tehát igaz ez, akkor a magyar mezőgazdaság és az ország érdekeinek megmentésére nem ilyen javaslatokkal kell idejönni, (Ügy van! Ügy van! balfelől) hanem a kifelé való fizetésképtelenség kimondását azonnal követnie kell a belső viszonylatban legalább egyesztendős általános moratórium bevezetésének, (Helyeslés balfelől.) hogy az békét, megnyugvást teremtsen az országban és azokat a felzaklatott lelkeket, amelyeket a jelenlegi hitelállapotok előidéztek, megint tisztességes, rendes és reményteljes munkára serkentse, és követnie kell nyomban a moratórium kimondását a kamatláb leszállításának is annak elviselhető mértékéig, {Elénk helyeslés és taps a baloldalon. — Kun Béla: Szavazzuk meg a kamatlábleszállítást!) amelyet én_ maximálisan 6%-ban jelölök meg. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Kun Béla: Szavazzuk meg a kamatlábleszállítást!) Azután, ha még segíteni akarok a magyar mezőgazdaságon, legelső kötelességem nem az, hogy ilyen javaslatokkal jöjjek, hanem az, hogy mindazokat a rettenetes deviza- és pengővédelmi költségeket és terheket, amelyek ma kizárólag a magyar mezőgazdaságra nehezednek, megszüntessük. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) A devizakérdésről Eber Antal t. képviselőtársam nemcsak tegnap, hanem r már előzőleg is nyilatkozott. Ha én mondanám el ugyanazokat, akkor azt mondhatnák, hogy ezt egy tanulatlan magyar gazda mondotta,^ ő azonban szakavatott pénzember, ha az ő szájából hangzanak el ezek az igazságok, akkor én, a tanulatlan, isötétfejű, egyoldalú agrárius, nem tehetek egyebet, mint a legteljesebb mértékben csatlakozom azokhoz a fejtegetésekhez, amelyeket a devizakérdésről Eber Antal t. képviselőtársam előterjesztett. (Helyeslés balfelől.) Eltűrhetjük-e azt, hogy az összes kivitelünket az állam egyszerűen lefölözze, levegyen a tetejéről 30% zsírt? Es ha még ezt az összeget az állam a Saját javára fordítaná, a saját helyzetének megjavítására, akkor is azt mondanám, hogy igazságtalan dolog egyetlenegy foglalkozási ágtól követelni meg ilyen áldozatokat az állam fenntartása érdekében. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) De mit látunk? Eber Antal képviselőtársunk is konstatálta, hogy ugyanezeket a devizákat nemzeti ajándékképpen egyes protekciós gváripari vállalatok kapják meg. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) — Kun Béla: Elszámolás kötelezettsége nélkül!) Nem is maga a magyar gyáripar, qua gyáripar, hanem ezek közül is csak kiválasztott protekciós, olyan vállalatok, amelyek valamiért — miért, miért nem, azt nem kutatom, talán nem is tudnám kisütni — nagyon rokonszenvesek a kormányzó hatalomnak, az államnak, vagy mondjuk magyarul ezt is, — mert én szeretek magyarul beszélni — a minisztériumok ügyosztályainak. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Egy hang balfelől: A pénzügyminisztérium ügyosztályainak! ) De itt van, t. Képviselőház, a pengővédelem kérdése, amelynek minden terhe és súlya megint csak mirajtunk van. A miniszterelnök úr mondotta, hogy ma mindennél előbbrevaló érdek, nemzeti és országos programm egymagába» is — úgy, ahogy bizonyára ez a javaslat is az —• a pengő értékének védelme. Nézzünk a szemébe ennek a kérdésnek is nyíltan és becsületesen. Kénytelenek vagyunk valamit konstatálni. Megint nemcsak én konstatáltam, — bár ennek konstatálása a legkönnyebb, mert csak ki kell utazni a külföld bármelyik államába és meg kell próbálni pengővel fizetni, mindjárt tapasztalja mindenki azt, hogy külföldi viszonylatban ez a mi pengőnk mennyit ér — de Eber Antal t. képviselőtársam, aki, mint bankember, elsősorban orientált, konstatálta, hogy pengőnk értéke kifelé való viszonylatban, hogy szavait idézzem — 20—25—30%-kai kevesebbet ér, mint amennyi értéket neki tulajdonítunk. A pengő értékének hárem, egészen különböző irányú fejlődését kell konstatálnunk. Az egyik a kifelé való pengőértékfejlődés, amely — mint mondottam — 20—30%-os diszázsiót mutat. Befelé a pengő egyrészt inflációs, másrészt a deflációs értékelési lehetőségeket mutat- A mezőgazdasággal szemben, a mezőgazdaság összes termékeivel szemben deflációs képet látunk. (Ügy van! Ügy van!) A pengő vásárlóértéke a mezőgazdasági cikkekkel szemben óriási módon emelkedett. (Ügy van! Ügy van!) A mezőgazdasági cikkek ára a pengővel szemben mélységesen lesüllyedt. Ezzel szemben egy másik belföldi viszonylatban, az ipari gyártmányokkal, sőt még a bányatermékekkel szemben is — már pedig a bányászat szintén ősfoglalkozás, amelynek nincs szüksége külföldi devizákra és valutákra, mert éppen úgy itthon termel, mint ahogy mi termelünk — inflációs jelenséget látunk, amennyiben ezeknek az áruknak ára óriási módon felemelkedett, tehát a pengő belső értéke ezekkel szemben határozottan lezuhant. (Ügy van! Ügy van! — Egy hang a középen: Ez megcáfolhatatlan tény!) Mármost ha én azt nézem, hogy ezeknek az állapotoknak, akár a devizáknak, akár a pengőérték védelmének költségeit ki viseli, kénytelen r vagyok konstatálni, ha még úgy túlzó agráriusnak neveznek is, hogy a mezőgazdaság, mert hiszen nagyon jó tanura hivatkozhatom, nem egy túlzó agráriusra, hanem egy pénzemberre, hogy mindezeknek az óriási változásoknak minden költségét az a magyar mezőgazdaság viseli, amelyiket még ilyen javaslatokkal is, mint az előttünk fekvő, tovább nyomorgatni és sanyargatni kívánnak. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) De itt van egy másik kérdés : Ha a mezőgazdaságon segíteni akarunk, a legelső és a legelemibb igazság az, hogy egy foglalkozásra sem szabad több terhet raknunk, mint amenynyit az a foglalkozás megbír. S akárhogy méltóztatnak megítélni a helyzetet, itt a pacsai esetre vagyok kénytelen egy rövid percre kitérni. Azok a kirobbanások, azok az adózási lehetetlenülések, amelyeknek csak egy szimptomája volt a pacsai eset, a tízesztendős politikának következményei. Ismerem a pacsai földmívességet. Ismerem Pacsa vidékét. Nagyon sokat megfordulok azon a vidéken. Jó barátaim, ismerőseim laknak ott, akiket évrőlévre meglátogatok. Ismerem az odavaló népet. Jobbmódú, jobban, pontosabban fizető nép nincs, mint ez. Mert fizetett az a nép, ameddig bírt! De már bocsánatot kérek, oda vinni