Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-50
312 Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. — és maid hivatkozom a gyorsírói jegyzeteknek, illetve a Naplónak erre a részére — hogy nemcsak egyetlenegy krajcár több bevétele nem lesz ennek a rendelkezésnek folytán, hanem épp ellenkezőleg az államkasszában tátongó ür fog keletkezni ezen balkezű intézkedés folytán. Utoljára hagytam, de talán előbb kellett volna elmondanom, hogy ezekben a nehéz időkben ez újabb munkanélküliséget, újabb munkanélküli csoportot is jelent. 15.000 főre tehető azoknak száma, akik ezidőszerint közhasználatú gépjáróművállalatok szolgálatában állanak, míg a két ipari szeszgyár, sőt a 9 ipari sznszgyár összesen, együttvéve 675 embert foglalkoztat. Az igen t. kormány azt választotta, hogy erről a 675 emberről gondoskodott, ezeknek lesz majd kenyerük egy ideig, de csak egy ideig, ellenben a 15 000 embert munkanélküliségbe taszítja. Ezt előre jelzem, és figyelmeztetem az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy csak néhányunknak folytonos bíztatása okozta azt, hogy ezidőszerint Magyarországon mes; nincsenek leállítva az autótaxivállalatok. Kérve kérttik ezideig a vállalatok vezetőit, hogy ne állítsák le még az autóikat, mert mé<r mindig van remény arra. hogy a kormányt jobb belátásra bírjuk, (Mikecz István: Itt vannak a benzines kisvasutak is!) még mindig van remény arra, hogy meg tudjuk értetni, hogy így a szesztermelést nem fogiák fellendíteni, mert kevesebb szeszt fogyasztanak. A motorszeszfogyasztás úgy le fog csökkenni, hogy ámulni és ^ámulni fognak a pénzügyminisztériumnak ebekkel a kérdésekkel foglalkozó referensei. Hihetetlen mértékben lecsökken majd a motorszeszfogyasztás, és akkor nem tudom, hogy ezek az ipari szeszgyárak, meg a 244 mezőgazdasági szeszfőzde ugyan kinek a számára fognak majd motorszeszt termelni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szilágyi Lajos: Azonnal befejezem. Nem beszélek róla, csak érintem végül azt is, hogy, ha Magyarország mai helyzetében a pénzügyi kormányzat igen t. vezetője azzal sem törődik, hogy mit jelent az automobilizmus visszaszorítása honvédelmi szempontból még egy védekező háború esetén is. s hogy mit jelent az. hogy amikor minden állam motorizálja a haderőt nálunk így ölik meo; és fojtják meg az egész automobilizmust, akkor értetlenül állok az ilyen balkezű intézkedések láttára, és mikor ez ellen óvást emelek, kérve kérem még^most is az igen t. pénzügyi államtitkár urat: méltóztassék valamely expedienst kigondolni, valamely olyan megoldást elővenni, amely a bizton bekövetkező bajokat még ellensúlyozni tudja. Elnök: Az államtitkár úr kíván válaszolni. Vargha Imre államtitkár: T. Képviselőház! Szilágyi igen t. képviselőtársam interpellációjában tulajdonképpen azt kérdezte, hogy a kormány milyen intézkedést tesz abban a tekintetben, hogy a közhasználatú járóművek a motorszesz árának emelkedése következtében ne szenvedjenek olyan hátrányokat, melyek az ő működésüket, fenntartásukat lehetetlenné teszik. Én feleletemben nem kívánok kiterjeszkedni azokra a kérdésekre, melyeket t. képviselőtársam a rendeletek megelőző momentumaira vonatkozóan előadott, én nem kívánok ma a szeszgyáraknak, azután a benzin-, o^ikartellnek ?tb -uek a dolgaival foglalkozni. Kizárólag a kérdésre kívánok szorítkozni és erre a kérdésre kívánok feleletet adni. Szilágyi igen t. képviselőtársam legjobban tudja azt, hogy a rendeletek kibocsátása óta állandóan tárgyalások folynak abban a tekintetben, hogy a közhasználatú járóművek fennállása biztosíttassák és azok a hátrányos következések, amelyekre rámutatott, kiküszöbölhetők legyenek. Ebben a tekintetben méltóztassék nekem is megengedni, hogy csak egynéhány adatot sorakoztassak fel. A benzinárak változása előtt az egyes közhasználatú járóműtulajdonosok a benzint különféle árakon szerezték be. Egészen biztos adataim vannak arra, hogy az egyik autóvállalat állandóan 12—14 fillérrel olcsóbban tudta beszerezni a benzint, mint a másik vállalat. Ha tehát az egyik taxivállalat, amelyről a képviselő úr említést tett, a vörös taxivállalat 12—14 fillérrel magasabb benzinárak mellett a maga üzemét fenn tudta tartani mo a t amikor a benzinárak- a kútárak mindössze 4 fillérrel drágultak annak ellenére, hogy ezek az intézkedések a benzin árát — ahogyan ő is említette — 10 "4 fillérrel drágították, ebből az következik, hogy a taxivállalatoknak az a csoportja, amely azelőtt 12 fillérrel olcsóbban szerezte meg a benzint, mint a másik, ezeknek az áremelkedéseknek a következtében üzemének folytatására nem lehet képtelen, mert hiszen a másik 8 fillérrel drágább benzin mellett még mindig meg tudott élni. A t. képviselő úr igen jól tudja, hiszen a tárgyalásokban elsősorban ő vett részt, megállapítottuk, hogy a bajok forrása ezeknél a csoportoknál elsősorban ott van, hogy ezek szervezetlen, egyenként kis tőkével rendelkező emberek, akik a maguk benzinét nem tudják a forrásnál megvásárolni, hanem azt lehet mondani. — ahogyan ő ezt ismételten kifejezte — a fűszeresnél veszik a benzint. Ezeken a bajokon a kormány mindenképpen igyekszik segíteni. (Elénk helyeslés.) A tárgyalások a legnagyobb intenzitással folynak. Gondoskodás történt arról, hogy elsősorban >a ma már működő^ árellenőrző bizottság végezzen alapos tanulmányokat és vizsgálatokat abban ia tekintetben, hogy vájjon a benzingyáraknak van-e joguk magasabb árakat követelni, vájjon ezek az árkalkulációk nem túlzottak-e és amennyiben a vizsgálat eredménye az volna, hogy jogosulatlanul drágították, ^gondoskodni fog a kormány éppen 'az árellenőrző bizottság^ és a kartelitörvény útián arról, hogy a benzinárak leszoríttassanak. (Helyeslés.) A másik oldalon azonban feltétlenül szükség van arra, hogy azok a közhasználatú járműtulajdonosok, akik ma egyenként különkülön a gazdasági életben nem tudnak a maguk érdekei szempontjából helyesen eljárni, tömörüljenek (Szilágyi Lajos: Már tömörültek) és ha tömörültek, módjuk és alkalmuk lesz^ arra. hogy ezeknek a drágításoknak a hatásait kiküszöböljék, de csakis akkor, ha szövetkezve, egységes szervezetbe tömörülnek. Akkor lesz a kormánynak is módja arra, hogy amennyiben az előbb említett eszközökkel rajtuk segíteni nem lehet, akkor más módon, esetleg a közhasználatú járművek céljaira szolgáló üzemanyagnak, a benzin árának, illetőleg esetleg az árba foglalt adótételeknek mérséklésével őket olyan helyzetbe hozza, hogy üzemüket folytathassák. (Elénk helyeslés.) Ennyit kívántam a képviselő úr kérdéseire felelni. Kérném, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni. Szilágyi Lajos: T, Képviselőház! A pénz-