Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-50

298 Az országgyűlés képviselőházának abból indult ki, hogy tulajdonképpen az állani sem egyéb, mint egy üzem, ennélfogva a nagyüzemnek ellátásánál is azoknak a szabályoknak kell r érvényesülniük, amelyek privátüzemek ellátásánál érvényesülnek. Ott pedig a legfontosabb az, hogy minden üzem, annak minden ága élére specialistát kell odaállítani, akkor fog az az üzemág helyesen működni. Itt pedig mit csinálunk^ Abból a specialistából elnagyzolunk valami racionalizáló tudóst, valami Collegium Hungaricum-szerű magánt adóst, szobatudóst, ahelyett, hogy gyakorlati embert állítanánk oda a közigazgatási ágak élére. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezzel kapcsolatban teszem azt a javaslatot, méltóztassék utasítani a miniszterelnök urat, vonja vissza ezt a rendelkezést és hívjon össze olyan szakembereket, gyakorlati embereket, akik a közigazgatáshoz nemcsak betű szerint, hanem a gyakorlati, valódi életben is értenek, és minden szakminisztérium alá tartozó közigazgatási osoportoziattal, illetve tisztviselői karral kapcsolatban külön-külön vizsgálatokat létesítsen, így pl. rendőrtiszti vizsgát, pénzügyi vizsgát, stb. Akkor fogunk kapni specialistákat, és akkor megállapítható, hogy aki a vizsgára elkészült, tényleg oda való-e, ahova állíttatik. (Ügy van! Ügy van!

f a baloldalon.) IIa most tovább vizsgálom ennek a rendelkezésnek további intézkedéseit, szembetűnik, hogy abban olyan megállapítások vannak, amelyeket naiv és laikus ember is kénytelen azonnal visszatasítani. így például a doktorok, akik a közigazgatás betegágyánál vannak, a következő diagnózist adják: azért rossz a magyar közigazgatás, f mert a selyemtenyésztési felügyelőség működési területe nem vág össze a vegyesdandár-parancsnokság területi beosztásával. (Mozgás a baloldalon.) Amikor azután azt látom, hogy a közigazgatás szervezetének felsorolásánál a méhészeti felügyelőség sorrendben megelőzi a kir. bíróságokat, amikor a szervezeteket a vitézi renddel befejezi és utána egy csomó stb.-t látok, akkor arra kell gondolnom, hogy a sok stb. azt a rengeteg sok hiatust és hiányt takarja, amely ezt a rendelkezést uralja. Az első rész B) szempontjából azonban mégis tanulhat valamit a szegény jelölt. Megtanulhatja azt, hogy a közigazgatás működésének személyi eszközei — vagy személy, vagy eszköz, úgy tudom —• közé tartoznak . többek közt:a honvédség, az automatikus előlépés, az előljáró és a hivatali bűntettek. A dologi eszközök közé pedig tartoznak: a patrimoniális vagyon, a közmunka, a költségvetés, a zárszámadás, stb. Egyben azt is meg lehet tudni, — ha eddig még: nem méltóztattak tudni — hogy a törvényhatósági bizottság nagy betűvel iratik, a képviselőtestület pedig kis betűvel, valószínűleg a nagy rang-különbség miatt, amely & kettő közt az életben és a gyakorlatban fennáll. Teljesen modern elgondolás az első rész C) pontja alatt, amelyet bátor vagyok felolvasni, mert ez nem is beszél, hanem ordít maga helyett. Azt mondja: «A közigazgatás működése.» Felsorol egy csomó paragrafust és azt mondja (olvassa): «38. §. A közigazgatási aktusok: határozatok és intézkedések. Kormányzati aktusok: szervezés, kinevezés, kodifikálás, technikai működés, építkezés, oktatás, testnevelés, toborzás, gyógyítás, köztisztaság fenntartása, tűzoltás, fásítás, diszkrecionális hatáskör, kezdeményezés, irányítás.» Ha én mint jelölt ezt elolvasom, ha ebéd előtt vagyok, akkor talán nem történik semmi baj. Végre van egy nagyon helytálló pontja is 50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. ennek a rendelkezésnek, amikor egészen őszintén megkérdezi azt, hogy milyen ügyek tartoznak a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Ha ezt valaki kapásból megmondja nekem, akkor én leveszem előtte a kalapomat, mert én, és — azt hiszem — többi közigazgatási társaim sem tudnák ezt úgy megmondani.^ Az első rész D) pontjának címe: «Közigazgatási büntetőjog.» Ez is egészen eredeti, új elgondolás. Minden közigazgatási ember kíváncsian várja ezt a tankönyvet. Es ezt így folytathatnám talán holnap reggelig is, ha nem zárná el előlem a további beszéd fonalát az idő. Jellemző, hogy a «Magyar Közigazgatás» című szaklapban — komoly, higgadt, nyugodt szaklapban — a napokban, február 14-én jelent meg egy cikk Bezerédj István volt főispán tollából, aki maga is arra a konklúzióra jut, hogy a gyakorlati vizsgára vonatkozó rendelkezés anyaga feltétlenül revizióra szorul, sőt nemcsak revizióra, hanem elsősorban Ä reedukcióra. Én ennél sokkal tovább megyek. * Nekem az a tiszteletteljes kérdésem, hogy ma, amikor súlyos megpróbáltatások r között t élő magyar népnek a közigazgatás részéről támogatásra, istápolásra, útmutatásra van szüksége, amikor annak a kezdő tisztviselőnek az kell, hogy elsősorban hivatása legyen, hogy ezt a magyar népet, a magyar falut minden erejével nyugodt napi munkája mellett segítségben, támogatásban részesítse és amikor fizetési redukciók vannak ismét előtérben: akkor én még külön erkölcsi és lelki harakiri elé állítsam azt a fiatal tisztviselőt és állandó gondokban és nyugtalanságban tartsam ilyen rendelkezésekkel? Nekem az a tiszteletteljes véleményem, hogy a magyar közigazgatási tisztviselőnek igenis szüksége van alapos elméleti tudásra. De szerezze azt meg az egyetemen, tessék az egyetemi oktatást megreformálni, tessék annak közigazgatási jogi részét elsősorban alapos rostálás tárgyává tenni. Ha azután megszerezte ezt a képesítést, akkor szerintem a jó köztisztviselőnek, a jó közigazgatási tisztviselőnek csak négy dologra van szüksége: nemesen^ érző, meleg szívre, szociális érzékre, tisztességes kézre és egy kis józan paraszti logikára. (Helyeslés és taps balfelől.) Igen t. Ház! Ezek után méltóztassék megengedni, hogy azzal a tiszteletteljes kéréssel és javaslattal forduljak a miniszterelnök úrhoz: legyen olyan kegyes, vonja vissza ezt a rendelkezését, hívjon össze egy gyakorlati szaktanácsot, az alispánokat, polgármestereket, és kérdezze meg tőlük, mi az, amit ezektől a tisztviselőktől követelhetünk. "Ügy érzem, hogy ha ott kinn a gyakorlati életben megállja helyét az a tisztviselő, — mert hiszen annak nem a vizsgabizottság lesz az első vizsgáztatója, hanem maga a gyakorlati élet, az az önkormányzat, amelyben működik — akkor vizsga nélkül is jó közigazgatási tisztviselő lesz belőle. Igen t- Ház! Azzal zárom felszólalásomat: vajha ez hozzájárulna ahhoz, hogy a magyar közigazgatási tisztviselők képesítésének kérdése az egyetemi oktatás reformjában nyerjen elintézést. Ha azután szükség^ van gyakorlati vizsgára, méltóztassék azt részekre bontva, kormányzati ágazatonként összeállítva, • minden egyes tisztviselőt az ő saját fachjából, saját működési köréből kikérdeztetni, és akkor nem fog még álmában sem felmerülni annak a^ szegény szolgabírónak a fejében az a kérdés és gondolat, hogyan fog felelni a leányiskolák középiskolai tanterve dolgában.