Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-50
Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1932 február 17-én, szerdán. 299 Elnök: Az interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. Következik Kertész Miklós képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. (Propper Sándor: Hol a külügyminiszter? Hol a miniszterelnök?) Petrovics György jegyző (olvassa): «Interpelláció a miniszterelnökhöz és a külügyminiszterhez 354 millió frank magyar államkölesöonek a Magyar Általános Hitelbank, illetőleg a francia Schneider-Creuzot cég javára történt felhasználása tárgyában. Van-e tudomása a külügyminiszter úrnak arról, hogy a francia kamarában az elmúlt hetekben élénk vita folyt egy Magyarországnak juttatott kölcsönelőleg körül? Van-e tudomása a külügyminiszter úrnak arról, hogy Franciaország pénzügyminisztere a 354 millió frankra rúgó kölcsönösszegnek soronkívüli s a francia parlament megkérdezése nélkül való folyósítását egy francia érdekeltséggel bíró magyar nagybank szorult helyzetével indokolta? Amennyiben a francia kormány beavatkozása valóban a magyar kormány és a párizsi magyar követség felkérésére történt, hajlandó-e a kormány tájékoztatni a Házat: 1. mely okok idézték elő a szóbanforgó nagybank nehézségét; 2. miért nem tárta a kormány az ügyet az Ausztriában a Creditanstalt esetében követett nyíltsággal a közvélemény elé; 3.-miért nem igyekezett kellő időben a likviditást veszélyeztető okokat kiküszöbölni? Van-e tudomása a külügyminiszter úrnak arról, hogy e kölcsöntranzakcióval kapcsolatba hozzák Franciaország legnagyobb hadiszergyárát, a Schneider-Creuzot műveket? Tudja-e a külügyminiszter úr azt, hogy ezen összefüggést még rejtélyesebbé teszi körülmény, hogy a 354 millió frank kölcsönösszeg a Schneider-cég párizsi bankjához, a l'Union Européenne Industrielle et Financière nevű párizsi bankhoz fizettetett be? Hajlandó-e a kormány tájékoztatni a Házat, vájjon megkapta-e Magyarország a fenti öszszeget, avagy ez a pénz a Schneider-Creuzot művek magyar érdekeltségének megváltására fordíttatott? (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Amennyiben fenti összeg mint a magyar kincstárjegyekkel fedezett 600 millió frank, azaz ötmillió font összegű magyar államkölcsön jelentős része nem az állam kezébe, hanem egy külföldi nagyipari érdekeltség bankjába folyt be, hajlandó-e a kormány sürgősen közölni, minő indokok alapján, mely törvényes felhatalmazásra támaszkodva járt el ezen a módon? Megfelel-e a valóságnak, Ihogy fenti tranzakcióval összefüggésben a kormány utasítására a Pénzintézeti Központ nagyobb részvénypakettet vett át a szóbanforgó magvar nagybank részvényeiből? Milyen terhekkel járnak mindezek, a nyilvánosság teljes kizárásával véghez vitt rejtélyes hitelműveletek a ^ végromlásba kergetett magyar adófizetőkre nézve?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kertész Miklós: T. Ház! A magyar politikai élet Ihetek, hónapok óta a teljes agónia képét mutatja. (Úgy van! tíoy van! a szélsőbaloldalon.) Az emberben felmerül a kérdés, vájjon lehet-e, szükséges-e és érdemes-e egyáltalában politikai kérdéseket idehozni és vitatni? Felmerülhet az itt előterjesztett és felolvasott interpellációval kapcsolatosan az a gondolat is, hogy minek előterjeszteni dolgokat, amelyek egyrészt régiek, másrészt mindenki tud róluk. Elismerem, hgy ezek a dolgok nem újak, de a magyar parlament olyan ritkán ülésezik s ha ülésezik is, olyan ritkán van alkalom interpelláció elmondására, hogy a politikai életet érintő és érdeklő fontos események teljesen kiesnek az evidenciából és a Ház nem jut abba a helyzetbe, hogy velük foglalkozzék. (Weltner Jakab: Mentelmi ügyeket tárgyal!) Sajnos, 'hogy mindenki sugdos bizonyos kérdésekről, hogy az emberek fülbesúgás útján intézik ezeket a dolgokat s a fórum csendes. Ez éppen a legszomorúbb bizonyítéka annak, hogy itt a politikai élet eljutott az agonizálás állapotába és ha ez sokáig így tart, akkor azt hiszem, ezt a fényes és cifra palotát nem lesz érdemes ilyen (hatalmas üzemi költségekkel fenntartani. Volt itt valamikor egy 33-as bizottság, mint vizsgáló bizottság, (Büchler József: Amely csendesen kimúlt!) ameV elé terjesztettek különböző sürgős, fontos és mindenekfelett bizalmas dolgokat. Volt itt egy 6-os albizottság is, amely állítólag még mélyebben hatolt a rejtelmekbe. A hallgatásnak sötét és vastag leple borítja a bizottságban történteket s ez a hallgatás már olyan mély, hogy közel áll a felelősségben való osztozáshoz, közel áll az eltussoláshoz* közeláll a legteljesebb mértékű azonosításhoz. Amikor a miult év nyarán bekövetkezett itt a nagy összeomlás, amikor máról (holnapra a nélkül, hogy erről a megriadt és tájékozatlan közvélemény bármilyen tájékoztatással bírhatott volna, bezárták a bankokat, megbénították a gazdasági életet, akkor, amikor itt máról holnapra úgyszólván temetővé változott minden és utána elkezdődött a vizsgálat az adatok és a tények kiderítése, akkor azt hitte a közvélemény, 'tiogy most jön egy nagy magáibaszállás a kormányzat részéről, hogy következik a szakítás a múlttal és hogy következik a rendszerváltozás. Mindebből semmi sem következett be, ellenben jött az a rettenetes nagy letargia, amelynek itt valamennyien tanúi vagyunk, a letargia nyomán pedig a kormányzat fokozódó és erősbödő reakciós nyomása a tömegek ellen, jöttek a ránk zúduló súlyosabbnál súlyosabb adók és. a kormányzat gazdálkodása fölé oda lehetne írni a mottót: gazdálkodtam, tettem, vettem, ahogyan jólesett, kinek mi köze hozzá. Ez a mai magyarországi gazdálkodás képe. Már pedig vannak a gazdálkodásnak áldozatai is és itt az áldozatok között szerepel az egész magyar dolgozó nép, akiknek jogukban van megtudni azt, hogy mi történt róluk, nélkülük, mi történt érdekeik ellenére. Éppen a mai lapok közölnek tudósítást arról, hogy a külföldi államok is kénytelenek a bankok kérdéseihez hozzányúlni, a bankok gazdálkodásának, ellenőrzésének problémájával foglalkozni és erre vonatkozólag az f egyik^ lapban a következő igen szellemes megállapításokat találom (olvassa): «Vagy van magángazdálkodás, — hangoztatták a pénzügyi körök — vagy nincs, de ameddig, van, a kollektivitás ne üsse bele az orrát a bankok dolgába. Persze, ha ;i bankokat veszteségek érik és felfordulásban vannak, akkor ez természetesen akkora közérdeket érint, mert kézen-közön annyira rámegy 41*
