Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-42
ülése 1932 január 14-én, csütörtökön. 8 Az országgyűlés képviselőházának 42, De a kormány nemcsak ezt^ teszi; nem hogy vállalná ennek a deficitnek eltüntetését, hanem ellenkezőleg, még újabb terheket hárít át az intézetre. En nem hiszem azt, hogy ha Ernszt miniszter úr állásában megmaradt volna, hozzájárult volna ahhoz a rendelkezéshez, amelyet most a kormány rendeletben kifejezésre juttatott. Az egyik az, amire voltam bátor hivatkozni: lehetőséget kíván adni a segélyek további leszállítására, a másik rendelkezés pedig az, hogy azon tisztviselők nyugdíjának átvállalását, akiket kinevezett az intézethez, a kormány a maga részéről elutasította. Az intézet már eddig is 1,200.000 pengő nyugdíjat fizet. Ha mindazok nyugdíjigényét ki akarjuk elégíteni, akik mint tisztviselők az intézetnél ma alkalmazva vannak s az államtól helyeztettek át, úgy ez körülbelül nyolc millió pengőt tenne ki. Teljesen lehetetlen, hogy ezt az összeget a beteg munkások pénzéből akarják elvonni s oly módon kívánják fedezni, mint ahogyan az előadó úr már beszédében hangsúlyozta, ö tudniillik előre kiszámította, hogy a táppénznek 60%-ról 50%-ra való leszállításával mennyit lehetne megtakarítani, azután mennyit lehet megtakarítani a gyermekágyi segélynél, a kórházi költségeknél és egyéb segélyeknél és ebből kihozott egy számot, amely szerint a deficit fedezve van. Meg kell mondani azt, hogy az előadó úr oly nagyfokú tájékozatlanságot árult el ebben az egész kérdésben, amely egyenesen megdöbbentő. Olyan nagyfokú tájékozatlanságot árult el azért is, mert hiszen a segélyek leszállítását — feltéve, hogy ezt a kormány keresztül akarja vinni — 1932-re akkor sem lehet végrehajtani, tehát az ez évi deficitről már gondoskodni kell. A kormány körülbelül újabb 600.000 pengővel kívánja évente megterhelni az intézetet azzal, hogy a minisztériumokból áthelyezett tisztviselők nyugdíját a beteg munkások pénzéből kívánja fizettetni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezeknek a tisztviselőknek nagy része az áthelyezéssel egyidejűleg magasabb fizetési osztályba lett előléptetve. Például miniszteri osztálytanácsosokat miniszteri tanácsosokká léptettek elő. Ugyanígy a többi kategóriában is történtek ilyen előléptetések. Áthelyeztek tisztviselőket, akiknek az államnál már 20—25 evi szolgálatuk volt, s akiknek nyugdíjterheit, ha ott maradnak az államnál, az államnak kell viselnie. Oly módon mégsem lehet a nyugdíjterheknek egy részét egy másik intézményre s az ennél az intézménynél keletkező deficitet oly módon kívánják eltüntetni, hogy a nyugdijakat a beteg munkások pénzéből akarják kifizettem, (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Kérek 15 percnyi meghosszabbítást. Elnök: A képviselő úr beszédidejének 15 perccel való meghosszabbítását kéri. Méltóztatnak megadni 1 ? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Peyer Karoly: Ez ellen az eljárás ellen a beteg munkások nevében és érdekében a leghatározottabban tiltakozni kell. S én végtelenül sajnálom, hogy a miniszterelnök úr, aki itt kijelentette a Házban, hogy nem lesz éhező és szenvedő ember, nemcsak nem tartotta meg azt, amit minisztertársa a rendelettervezetbe bevett, hanem azt lényegesen rosszabbította s ezzel a ténnyel a maga antiszociális érzékéről olyan bizonyítványt adott ki, amely ezekben a súlyos és nehéz időkben egyenesen megdöbbentő. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Hol van a miniszterelnök úr? Amikor a sportról volt szó, akkor itt volt! A munkások helyzete, úgy látszik, nem érdekli a miniszterelnök urat! — Zaj.) A kormány azt, hogy elzárkózik a munkanélküliek segélyezése tekintetében, pénzügyileg meg tudja indokolni, holott én ezt az indokolást sem fogadom el soha. De mivel indokolja meg a miniszterelnök úr azt, hogy azokat a terheket, amelyekre nézve máx elődje: Ernszt népjóléti miniszter úr egészen természetesnek tartotta, hogy azokat az államnak kell vállalni, most egy olyan intézményre kívánja áthárítani, amely intézmény éppen ezekben a nehéz időkben kétszeresen fontos szolgálatot teljesít? A munkanélküliek részére nincs pénz, a betegek segélyét egy évről le akarják szállítani 26 hétre, a kórházi ápolási költséget egy . évről leszállítják 28 napra. Az egyelőre egy kérdőjel, hogy a további költségeket ki fogja fedezni^ Majd a becsukott kórházak fogják igazolni és^ bizonyítani azt, hogy ez az intézkedés közegészségügyileg milyen rombolást vitt végbe. Hogy e mellett leszállítják még a táppénzt is, ez olyan antiiszociális felfogásra vall, amelyet itt a Ház előtt a legsúlyosabban el kell ítélni.' (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó : Meg kell bélyegezni! — Esztergályos János: Barbárság, embertelenség!) Ennek az intézetnek vezetésénél igen nagyfokú tájékozatlanság jutott kifejezésre, mielőtt az önkormányzat ennek vezetését átvette — már ha ezt, amit ma csinálnak, vezetésnek lehet nevezni. Ezt bizonyítja az a nagy deficit, amelynek szanálására az államnak is áldozatot kellett hozni. De jellemző arra is, hogy milyen tájékozatlansággal és hozzá nem értéssel nyúltak hozzá az orvosi kérdéshez, hogy bevették a törvénybe, amikor az átszervezés megtörtént, hogy az összes orvosok állása megszűnik. Csak azért, hogy lehetőség nyíljék új orvosoknak oda való kinevezésére. Az összes r régi orvosokat, legalábbis azoknak nagy részét elbocsátották és helyükbe újakat tettek be,'mégpedig olyanokat, akiknek munkásbiztosítási gyakorlatuk egyáltalán nem volt, akik a kérdéshez abszolúte nem értettek, s akik ezáltal mérhetetlen károkat okoiztak az intézetnek. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. •— Malasits Géza: Verekedésben volt gyakorlatuk!) Ezzel kapcsolatosan olyan intézkedések történtek, hogy a régieket is vissza kellett venni, úgyhogy ma az a helyzet, hogy megvannak a régi orvosok — legalább nagy részben — és hozzájuk jöttek nagy tömegben az új orvosok. Az intézeti orvosok helyzete tehát most, amidőn az intézet bevételei a taglétszám csökkenése folytán is lényegesen alábbszálltak, igen súlyossá vált. Hogy milyen a különbség és milyen az emelkedés, azt két szám igazolja. 1927-ben volt Budapesten a Társadalombiztosító Intézetnek 113 körzeti orvosa, ma, amidőn a taglétszám 70.000-rel kevesebb, van 164, tehát 51-gyel több, mint amennyi volt 1927-ben. Országos átlagban 600 tagra számítanak egy orvost. Nálunk az országos átlag 277. Ha 500 tagra számítunk egy orvost, nem is 60O-ra, akkor is kitűnik, hogy 1159 orvossal több van alkalmazva a Társadalombiztosító Intézetnél, mint amennyit ennek az intézetnek költségei elbírnak. (Friedrich István: Miért van ez?) Miért? Azért, mert — amint hangsúlyoztam — az új orvosokat behelyezték és a régi orvosok is kieszközölték maguknak, hogy őket is visszavegyék. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Weltner Jakab: 2000 tisztviselő vei és 1200 'orvossal van több, mint kellene!) A miniszter úr annak idején azt ígérte, hogy az
