Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-42

Az országgyűlés képviselőházának 42. juk! a szélsöbaloldalon. — Farkas István: Munkásügyről van szó, ez már nem érdekli az urakat!) Ennek a rendeletnek szövegét úgy a munkaadói, mint a (munkásérdekeltségnek alkalma volt előzőleg megismerni, azt Ernszt miniszter úr rendelkezésünkre bocsátotta. Bár ablban a szövegben voltak kifogásolható rendelkezések is, mégis úgy véltük, hogy ennek a rendeletnek rendelkezései alkalmasak lesznek arra, hogy ezt az eléggé bonyolult ügyet némileg rendbe hozzuk. A legnagyobb meglepetésre a kormány kiadott rendeletéből két fontos rendelkezés maradt ki. Az egyik az a rendelkezés, amely kimondja azt, hogy a segélyek 1934. január l-ig nem szállíthatók le. A másik pedig az a rendelkezés, amely az eredeti rendelettervezetben szintén benn volt, — miszerint a nyugdíjazandó tisztviselők nyugdíját az állam olyan arányban vállalja magára, mint amilyen arányban az államnál, illetőleg az Oti.-nál szolgálatot teljesítettek. Nem akarok ezzel az egész komplikált ügygyei hosszasabban foglalkozni, időm sincs rá. Csak egy bizonyos, hogy annak idején, midőn ennek a Társadalombiztosító Intézetnek a kelevény e kifakadt, a minisztériumban (heteken keresztül ankéteket tartottak, amelyek befejezéséül annak idején Vass miniszter úr magához kérette úgy a munkaadói érdekeltségnek, mint a munkásérdekeltségnek összes képviselőit és e képviselők előtt kijelentette, hogy az autonómia az általa előírt normál-költségvetést igyekezzék megvalósítani; egyúttal kilátásba helyezte, hogy az orvosi költségeket 12*5%-ról 11'5%-ra szállítja le, mégpedig az orvosok önkéntes felajánlása folytán. Ezzel az erőltetett magyarázattal a miniszter úr azt kívánta bizonyítani, hogy a Társadalombiztosító Intézet ügyei most.már szanálva vannak. Úgy a munkaadói érdekeltség, mint a munkás érdekeltség nyomban kijelentette, (Mozgás és zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget. — Propper Sándor: Otthon kaszinózzanak az urak!) hogy a normálköltségvetést a maga részére nem fogadja el, a szanálásban sokkal tovább kell menni úgy a tisztviselők leépítése terén, mint egyéb téren. Mégis a legnagyobb megdöbbenéssel, azt kellett tapasztalni, t hogy egyedül a munkások betegsegélyét szállították le ebben az időben, (Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Gyalázat!) egyedül a beteg munkások segélyéből vontak le, minden maradt változatlanul a régiben. Hogy milyen volt ez a leszállítás, arra nézve legyen szabad csak 2—3 számot elmondanom. A Vass-féle rendezés előtt a legmagasabb osztályban a legmagasabb táppénz volt 7 pengő 12 fillér naponta. A rendezés után a legmagasabb osztályban elérhető táppénz legmagasabb foka 3 pengő 60 fillér. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon! Hallatlan! — Farkas István: Éhen hagyják halni a betegeket!) Ebben a kategóriában tehát 49*4 százalékkal, majdnem 50 százalékkal szállították le a táppénzt. A temetke zési segélynél a legmagasabb osztályban a segélyt 285 pengőről 180 pengőre szállították le, tehát körülbelül 37 százalékos redukciót hajtottak végre. Ugyanakkor, amikor ezt a rendelkezést végrehajtották és a beteg munkások járandó ságait levonták, azokét a munkásokét, akiknek pénzéből az intézményt fenntartják, ennek ellenére a tisztviselők leépítésénél semmiféle más intézkedés nem történt, mint megelégedtek azzal, bogy ezt az úgynevezett kihalási rendîtes e 1932 január 14-én, csütörtökön. 7 szerre bízzák. (Egy hang jobbfelol: Dehogy!) Tessék elhinni, én ezt a kérdést mégis csak jobban ismerem, mint a képviselő úr, lévén ennek az intézetnek egyik elnökségi tagja. Más tehát nem történt. Az, hogy ma ennél az intézetnél ennyi tisztviselő van, külön is jellemző kérdés a magyar közéletben. Annak idején a minisztérium megbízásából elment az egyik igazgató és kérte a létszám kiegészítését az öregségi biztosításra való hivatkozással. ' Felállította maximálisan, hogy mennyit kér, remélve, hogy abból úgyis lealkudnak. Erre a minisztérium megfordította a dolgot, hozzájárult az összes kért állások rendszeresítéséhez, azzal a feltétellel, hogy körülbelül 300-^00 tisztviselőt a különböző minisztériumokból kell átvenni és ezek szolgálati idejét a Társadalombiztosító Intézetnél betudják. Hogy itt mi a helyzet, azt bizonyítja az, hogy 1927-ben a taglétszám volt 782 000, ma van 661.000 tag, tehát 120.000 taggal kevesebb. Az ügyviteli költség 1927-ben volt 4-8 millió, ma van 9 millió pengő, tehát az emelkedés 4-2 millió. A tisztviselők száma volt 1927-ben — amikor 120.000 taggal több volt — 2293, ma van 3969, tehát 1676 tisztviselővel van több, mint volt 1927-ben, amikor az intézetnek 120.000-rel több tagja volt. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan! — Malasits Géza: Szegény munkások fizetik meg ezt! — Zaj.) Hogy milyen az arány az egyes városokban, arra nézve jellemző, hogy Makón volt 1927-ben 10 tisztviselő, ma van 24, Szentesen volt 8, ma van 16, Debrecenben volt 35, ma van 73, holott a taglétszám 4000-rel kevesebb; Miskolcon volt 42, ma van 66, holott a taglétszám 5000-rel kevesebb; Szegeden volt 43, ma van 68, holott a taglétszám 5000-rel kevesebb; Budapestes például a központban a járulékkivetésnél volt 127, ma van 152 annak ellenére, hogy tÖmeggépet szereztek be a számfejtéshez; a központi igazgatásnál volt 1927-ben 175, ma van 279 és így tovább lehetne felsorolni az osztályokat, amelyeik vannak. Nemzetközi vonatkozásban, az egész világon átlagban a •munkásbiztosítási arányszám az, hogy 600 tag után vesznek egy tisztviselőt. Ha ezt nálunk 500-ra vesszük, akkor is csak 1320 jön ki és ha minden három tisztviselőre egy szolgát számítunk, akkor is csak 1760 jön ki, amivel szemben pedig van 3969. (Weltner Jakab: 120O-zal van több! — Buchinger Manó: Eleszik a betegek elől a pénzt!) r Ezt csak jellemzésül kívántam feltüntetni azért, mert már is megindult az ellenakció, hogy az a rendelkezés, amelyre a minisztertanács által kiadott rendelet lehetőséget ad, lehetőleg hatálytalaníttassék. A legnagyobb megdöbbenéssel hallottam azt, hogy a 33-as bizottságban az ügy előadója ismét visszatért arra a vágányra, amely szerint a tisztviselők leépítése pedig csak a kihalási rendszer alapján történhetik. Az előadó úrnak véleményem szerint nem is volt joga ilyen kijelentést tenni, mert ennek: a kijelentésnek megtételére az intézet önkormányzata az illetékes, amely Önkormányzatnak a miniszteri rendelet lehetőséget ad a leépítésre, amit végre kell hajtani. Vagy pedig a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy az általa kinevezett tisztviselők fizetése honnan kerüljön elő, mert a beteg munkások pénzéből több összeget erre a célra fordítani nem lehet. Az intézetnek ma körülbelül még mindig 8 millió deficitje van, tehát ezt a 8 millió pengős deficitet el kell tüntetni, miután a kormány nem hajlandó ezt a deficitet a továbbiakban 1 vállalni.